Még csak pár nap telt el az évből, de a napi esetszámok már jól mutatják, mire számíthatunk. A fertőzési ráta minden megyében nő, miközben új karanténszabályokat fogadtak el.
Fontos fejlemény a járványfronton, hogy az Országos Vészhelyzeti Bizottság legfrissebb döntése értelmében szombattól csökken a karantén időtartama az igazolt fertőzöttek kontaktjai (és a vörös besorolású országokból beutazók) számára, annak függvényében, hogy az érintett személy oltott, átesett a betegségen az előző 180 napban, vagy oltatlan, esetleg más kategóriába tartozik. A beoltott vagy betegségen átesett kontaktszemélyek 5 napra vonulnak ezentúl karanténba (egy tavalyi szabályozás alapján a beoltott kontaktszemélyek eddig mentesültek a karanténkötelezettség alól), az oltatlanok pedig 10 napra (eddig 14 nap volt a kötelező). Ez végül is egy jó hír, de van rossz is. A szakértők már néhány hete figyelmeztetnek, hogy 2022 eleje az ötödik járványhullámról fog szólni. A szerte a nagyvilágban szélsebesen terjedő omikron-vírusvariánsról tudni lehetett, hogy előbb-utóbb Romániában is a közösségi terjedés szintjére fog lépni, és ez már nagyon közel van. Pénteken Alexandru Rafila egészségügyi miniszter közölte, hogy gyakorlatilag elkezdődött az ötödik járványhullám, és lassan az omikron közösségi terjedéséről beszélhetünk. Nem árt tudni, ötször gyorsabban terjed a korábbi variánsoknál, főleg, ha nem védekezünk ellene. A kórházakban még alig érzeni a hatását, de egy-két hét múlva az intenzív osztályok is telítődni kezdenek. A növekedés már tetten érhető a járványgörbén, január 3-a óta naponta legalább ezerrel nő az újonnan regisztrált fertőzöttek száma. Míg az év második napján 958 esetszámnál tartottunk, négy nap alatt ez hatszorosára ugrott. Pénteken 5922 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, kicsivel kevesebbet, mint csütörtökön (6018). Minden megyében nő a fertőzési ráta, a legtöbb új esetet Bukarestben, illetve Kolozs, Temes és Iași megyében regisztrálták. Három város van, melyben meghaladta a 3 ezreléket a ráta: Pankota (Arad megye), Tusnádfürdő (Hargita megye) és Rădăuți (Suceava megye). Ezen túlmenően 37 község van hasonló helyzetben. Csütörtök reggeltől péntek reggelig 31 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal, ebből 27-en oltatlanok voltak. Jelenleg a kórházakban 2452 fertőzöttet ápolnak, 24 óra alatt országosan 87-en kerültek be. Az intenzív osztályokon 404-re nőtt a súlyos állapotban lévő páciensek száma. A számok alapján tehát minden okuk megvan a hatóságoknak, hogy riadót fújjanak.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Hét helyszínen végeztek házkutatást a hatóságok Székelyudvarhelyen több, büntetőeljárás alá vont személy elleni nyomozás részeként. Az intézkedést egy nagyobb, több települést érintő akció részeként végezték – közölte a Hargita megyei rendőrség.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.