Engedély nélkül épült az ortodox templom, de legalább a tetejébe beleépítettek egy utcai lámpát is

Hogy legalább az fényeskedjék.

Hirdetés

Sajátos világ az ortodox egyház, különösen a konstancai ortodox érsekség, amelynek vezetőjéhez hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb ügyek kötődnek.

De a jelek szerint példáját alattvalói is átvették és lelkesen követik.

Konstanca városában például egy pap gondolt egyet, és mindenféle előzetes engedélykérés nélkül templomépítésbe kezdett.

Mindez még 2014-ben történt. A hatóságok – ahhoz képest, hogy az ortodox egyházról van szó, amelytől igencsak tartanak a román illetékesek – a törvénytelen építkezésről értesülve azonnal léptek, és a munkálatok leállítására utasították a papot.

Ő azonban nem volt hajlandó a világi hatóságoknak alávetni magát, és tovább építtette az istenházát.

Amelyet sikerült olyan tökéletesen kivitelezni, hogy még egy utcai lámpát is beépítettek a tetejébe, ugyanis túl közel áll hozzá.

Hirdetés

A hatósági tiltás ellenére megépített templom miatt aztán beindult az igazságszolgáltatás is, és au ügyészség eljárást indított a pap ellen.

Aki ekkor már érezni kezdte, hogy a világi hatóságoknak mégiscsak lehet valamennyi hatalma fölötte – például annyi, hogy néhány évre börtönbe kerüljön.

Ezért aztán most inkább úgy döntött: vádalkut köt. Ennek nyomán egy év szabadságvesztésre ítélték – de két év próbaidőre felfüggesztve.

De a templom attól persze még áll.

Hirdetés