// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda

Emil Boc egyszer és mindenkorra véget vetne a kolozsvári New York szálló szomorú történetének

// HIRDETÉS

A polgármesteri hivatal megvásárolná a jobb sorsra érdemes főtéri épületet. Lássuk, mi lesz belőle.

Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt kürtölte szét a helyi sajtó, hogy eladóvá vált Kolozsvár egyik emblematikus épülete, a Continental – korábban New York – szálló, de a befektetők nem igazán verekedtek össze érte, most viszont van egy új fejlemény a jobb sorsra érdemes ingatlan ügyében.

Emil Boc ugyanis bejelentette,

a polgármesteri hivatal élni kíván az elővásárlási jogával és rátenné a kezét a főtéri épületre,

csak még azt nem tudják, hogy milyen formában. „A városháza nyilván nem tud megvásárolni minden áruba bocsátott, műemléknek számító épületet Kolozsváron, erre nem lenne pénzünk, ezért úgy döntöttünk, hogy a Continental-szállóra koncentrálunk, prioritásként kezeljük az ügyet” – foglalta össze a lényeget a kincses város polgármestere.

Ioan Bene üzletember 2013-ban vásárolta meg a 105 szobával és 80 fürdőszobával rendelkező, akkor már üresen, romos állapotban álló épületet. Azt tervezte, hogy ötcsillagos szállodává alakítja, de aztán egy vesztegetési ügyben börtönbüntetésre ítélték, s meg is lépett az országból.

A bűnvádi eljárás miatt az üzletember sokáig el sem tudta adni az épületet, igaz korábban, 2016–2017 között, miután egy vakolatdarab egy nő fejére pottyant, kénytelen volt legalább kívülről felújíttatni. Az 1894-ben épült és 1895-ben átadott, eklektikus stílusú épületben kezdetben szálloda működött, a kávéháza a város irodalmi életének a legfontosabb színhelye volt.

A világháború után egy ideig diákszállónak használták, 1960 után ismét szállodaként üzemelt.

A rendszerváltás után eladóvá vált, és 2005-ig kellett várni, míg kezet tett rá az Ardeleana nevű cég, amely aztán csődbe jutott. Ekkor lépett be a képbe Ioan Bene üzletember, aki 5 millió eurót fizetett az ingatlanért.

Mint ismeretes, idén nyáron a Sapientia Alapítvány megvásárolta a ma már csak Melodyként emlegetett egykori Központi Szállót Kolozsváron, de akkor a kolozsvári városháza nem kívánt élni az elővásárlási jogával.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.