Dragnea makacs elszántsága meghozta a gyümölcsét: pert nyert a börtönnel szemben

Csakhogy közben vádat emeltek ellene egy másik ügyben: a Donald Trump volt amerikai elnökkel lezsírozott röptalálkozója miatt.

Hirdetés

2019-es bebörtönzése óta Liviu Dragnea volt PSD-elnök minden lehetséges jogi eszközt megragadott annak érdekében, hogy mihamarabb szabadulhasson, illetve minél jobb körülményeket hisztizzen ki magának, de mindeddig nem sok sikerrel járt. Most úgy tűnik, sikerült megtörni a negatív spirált: jogerősen megnyerte a bukaresti rahovai börtön elleni perét, melyet azért indított, mert jogsérelmek érték a rácsok mögött. A bukaresti 5. kerületi bíróság neki adott igazat, és

visszautasította a börtön fellebbezését a korábbi ítélet ellen.

Dragnea azért perelt, mert egy engedély nélkül adott interjú miatt megvonták a munkához való jogát, megfosztva a lehetőségtől, hogy a munka révén csökkentse a börtönben töltött napok számát. Mivel nem tudta folytatni az autószerelői karrierjét, – számításai szerint – ötven nappal többet kellene a rácsok mögött töltsön.

A bírói döntéssel elérte, hogy a feltételes szabadlábra helyezés tárgyalásakor figyelembe vegyék azokat a napokat (2020. július 2. – 2021. január 28. között), melyeket valójában nem töltött munkával, de ha nincs a tiltás, akkor a melós napokkal csökkenthette volna a letöltendő büntetését. Azt viszont már nem sikerült elérni, hogy a börtönkórházban töltött napokat (2020. december 12. – 2021. január 6. között) is számításba vegyék büntetése csökkentésének kiszámításakor.

Az ügyben első fokon még 2020. szeptemberében született Dragneának kedvező ítélet,

amikor a bíróság megállapította, hogy a börtön megsértette a volt PSD-elnök munkához való jogát. A mostani döntés ezen is túlmegy: a bírák szerint a védelemhez és az egészségügyi ellátáshoz való joga is sérült.

Dragnea a héten egy másik jó hírt is kaphat, május 19-én, szerdán ugyanis döntés születhet a szabadlábra helyezéséről is. A bíróság korábban visszautasította a kérését, de óvást nyújtott be ellene.

Hirdetés

A volt politikust 2019. május végén ítélték három és fél év letöltendő szabadságvesztésre a Teleorman megyei önkormányzat szociális és gyermekvédelmi osztályán kiderített rendellenességek kapcsán.

Alig élhette bele magát abba, hogy a neki kedvező ítéletnek köszönhetően jó eséllyel hamarabb szabadulhat a börtönből, máris elrontották az örömét: a korrupcióellenes ügyészek vádat emeltek ellene a 2017-es amerikai látogatása ügyében. Elég emlékezetes eset volt: Dragnea a képviselőház elnökeként részt vett Donald Trump volt amerikai elnök beiktatási ceremóniáján és az azt övező eseményeken, és ezért – mint utólag kiderült – 100 ezer dollárt fizetett. A látogatást intéző Gheorghe Dimitrescu, aki Florin „Altă întrebare?” Iordache egykori tanácsadója volt, cserébe főkonzuli tisztséget kapott Bonnban. A bíróság őket is beidézte a küszöbön lévő tárgyalásokra, rajtuk kívül több befolyásos üzletembernek is tanúvallomást kell tennie.

Hirdetés