Az okos város stadionjában a focistának kell visszaszerelnie a kapu leszakadt hálóját

A kolozsvári arénában ugyanis nincs hálófelelős…

Hirdetés

Emil Boc nagyon szeret azzal dicsekedni, milyen szépen épül-szépül Kolozsvár az ő vezetése alatt. Például van egy modern, 30 ezer férőhelyes stadionja is, amelyet azonban szívesebben használ monstrum party-arénának, mint eredeti céljaira. És van egy focicsapata is, a város pénzéből fenntartott Universitatea, amely rengeteget szív azért, mert a polgármester számára az Untold az igazi U…

Ezért aztán a csapat, júliusban és augusztusban Medgyesen játszotta hazai meccseit, és amikor végre visszatért a sétatéri stadionba, egy füvet csak nyomokban tartalmazó pályán játszhatott. A őszi-téli idő pedig még jobban betett a gyepszőnyegnek, vasárnap például az UTA ellen foci helyett inkább iszapbirkózásnak nevezhető küzdelmet láthattak a nézők.

De az igazi kalamajka a második félidőben következett, amikor a labda helyett egy kolozsvári játékos kötött ki a kapuban, aki estében magával rántotta a hálót is. Ekkor derült ugyanis ki, hogy az okos város pénzéből működő csapatnál vagy a stadion személyzetében senki sem felelős a háló visszaszerelésért. Úgyhogy Romário Pires, a csapat brazil focistája volt kénytelen elvállalni másodállásban a munkát, szerszámnak pedig kapott egy széket, amire felállhatott.

Mivel gól nem esett, a meccsről készült összefoglalók vezető híre a hálószerelés lett. A fociszövetség és az UEFA pedig máris kezdhet aggódni, hiszen jövő nyáron ebben az okos városban és ezen a futballra jelenleg teljesen alkalmatlan pályán ifjúsági Európa-bajnokságot rendeznek.

Egy hálószerelő szakembert talán csak alkalmaznak addig.

Hirdetés