// 2026. július 1., szerda // Tihamér, Annamária

Az okos város stadionjában a focistának kell visszaszerelnie a kapu leszakadt hálóját

// HIRDETÉS

A kolozsvári arénában ugyanis nincs hálófelelős…

Emil Boc nagyon szeret azzal dicsekedni, milyen szépen épül-szépül Kolozsvár az ő vezetése alatt. Például van egy modern, 30 ezer férőhelyes stadionja is, amelyet azonban szívesebben használ monstrum party-arénának, mint eredeti céljaira. És van egy focicsapata is, a város pénzéből fenntartott Universitatea, amely rengeteget szív azért, mert a polgármester számára az Untold az igazi U...

Ezért aztán a csapat, júliusban és augusztusban Medgyesen játszotta hazai meccseit, és amikor végre visszatért a sétatéri stadionba, egy füvet csak nyomokban tartalmazó pályán játszhatott. A őszi-téli idő pedig még jobban betett a gyepszőnyegnek, vasárnap például az UTA ellen foci helyett inkább iszapbirkózásnak nevezhető küzdelmet láthattak a nézők.

De az igazi kalamajka a második félidőben következett, amikor a labda helyett egy kolozsvári játékos kötött ki a kapuban, aki estében magával rántotta a hálót is. Ekkor derült ugyanis ki, hogy az okos város pénzéből működő csapatnál vagy a stadion személyzetében senki sem felelős a háló visszaszerelésért. Úgyhogy Romário Pires, a csapat brazil focistája volt kénytelen elvállalni másodállásban a munkát, szerszámnak pedig kapott egy széket, amire felállhatott.

Mivel gól nem esett, a meccsről készült összefoglalók vezető híre a hálószerelés lett. A fociszövetség és az UEFA pedig máris kezdhet aggódni, hiszen jövő nyáron ebben az okos városban és ezen a futballra jelenleg teljesen alkalmatlan pályán ifjúsági Európa-bajnokságot rendeznek.

Egy hálószerelő szakembert talán csak alkalmaznak addig.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro