Az erdélyi magyar írók is választottak… díjazottakat

Ma már elképzelhetetlennek tűnik, de közvetlenül a rendszerváltás után, a kilencvenes években több száz új magyar nyelvű folyóirat, periodika, irodalmi kezdeményezés indult Erdélyben, ezek közül egyesek tartósnak, mások tiszavirágéletűnek bizonyultak – de a lendület, a frissesség, a kezdeményezőkészség vitathatatlan. A hagyományosnak számító, idén a járványügyi korlátozások mellett megtartott Szárhegyi Írótalálkozó arra vállalkozott, hogy amennyire lehet, előbányássza kicsit azokat a 20-30 évvel ezelőtti kincseket, amelyek közül néhány ma már csak magángyűjteményekben, levéltárak eldugott polcain található fel – vagy épp sehol. És persze vannak azok a fórumok, amelyek idővel meghatározó jelentőségűvé váltak az újabb és újabb fiatal generációk megjelenése szempontjából.

Az időjárás kissé borongós volt a hétvégén – vége a vénasszonyok nyarának, menthetetlenül itt az ősz, főként Székelyföldön –, de ez cseppet sem szegte a megjelent, az előadások közben szigorúan maszkot viselő írók, költők, kritikusok jókedvét és kitartását. A vélhetőleg járványügyi okokból egy napba összesűrített előadássorozatot Markó Béla (költő, expártelnök, a szárhegyi tábor egyfajta mentora Egyed Péter író, filozófus elhunyta óta) összefoglaló expozéja nyitotta Honnan jövünk? címmel a fiatal erdélyi magyar irodalom rendszerváltás utáni éveiről.

A résztvevők aztán kiselőadásokat hallgathattak – mint kiderült, egyáltalán nem haszontalanul, számos izgalmas, azóta feledésbe merült adalékkal – olyan egykorvolt szellemi műhelyekről, mint a Helikon Szempont és Serény Múmia mellékletei, az Éneklő Borz hangos folyóirat, a Zabhegyező, az Árnyékhatár és az Előretolt Helyőrség. A Jelenlét című folyóiratról pedig annak egykori munkatársát, Kelemen Hunort (pártelnök, költő, exszerkesztő) kérdezgette Fekete Vince és Lövétei Lázár László – megjegyzendő, egyetlen szót sem beszélt politikáról, ami egy politikustól, különösen a választások előestéjén, méltánylandó.

A kétévente megrendezett tábor fénypontja azonban mégiscsak a Csiki László Irodalmi Díj odaítélése: ezt a tizenkét éve elhunyt író, költő emlékére alapították az írótábor szervezői, Hargita megye tanácsának támogatásával, és az adott két évben megjelent legjobb, 35 éven aluli szerző tollából született irodalmi műért osztja ki az erdélyi irodalmi és kulturális folyóiratok, szellemi műhelyek vezetőiből álló bírálóbizottság. Idén ez annyiban módosult, hogy egy debütdíjat is kiosztottak: ezt Sánta Miriám kapta Hétfőn meghalsz című kötetéért, a „fődíjat” pedig Serestély Zalánnak ítélték, a közös hűlés című kötete jutalmaként (mindkettő verseskönyv).

Két éve múlva remélhetőleg járványmentes körülmények közt találkozhatnak Erdély magyar írói, költői Szárhegyen. Addig is fülü(n)kbe csenghet Lövétei Melyik Nap alatt? című, friss Salvatore Quasimodo-díjas (a táborban felolvasott, és egyébként Klaus Iohannis magyarellenes ámokfutására „válaszul” született) versének erősen aktuális zárósora: