„Abszurd, szürreális, hihetetlen”: ön olvasta már a trianoni békeszerződést?

Megjelent könyvformában a trianoni békeszerződés teljes szövege. A kiadást sajtó alá rendező Kovács Attila Zoltánnal beszélgettünk.

Hirdetés

Trianon századik évfordulója kapcsán rengeteg írás jelent meg, politikusok, történészek, publicisták járták körbe a témát, habitusuktól és elfogultságaiktól függően, és számos, Trianonnal kapcsolatos kiadvány is napvilágot látott. Azt hihetnénk, már mindent tudunk az egy évszázaddal ezelőtti eseményekről – és mindennek az ellenkezőjét is.

De valóban ismerjük, pontosan miről szólt a Magyarország, a magyarság és – áttételesen – egész Európa jövőjét alapjaiban meghatározó versailles-i dokumentum? Olvastuk a békeszerződés szövegét? Néhány történészt, kutatót leszámítva nem valószínű. Már csak azért sem, mert eddig nemigen lehetett rá alkalmunk: a trianoni békeszerződés integrális szövege egyben – ha úgy tetszik: kötetben – nem jelent meg magyarul. Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész-kiadóvezető ezen az állapoton akart változtatni: kutatótársával, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága történészével, Bank Barbarával sajtó alá rendezték a szerződés teljes szövegét, magyarázó jegyzetekkel és térképmelléklettel, több mint 300 oldalon, a Szépmíves Könyvek kiadásában.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy minden más, valóban jelentős és hiánypótló munka – ezek némelyikére magunk is reflektáltunk – mellett ez a centenáriumi év egyik legfontosabb kiadványa.

Kovács Attila Zoltánnak igencsak markáns véleménye van Trianon recepciójáról és utóhatásairól, de függetlenül attól, ki hogyan ítéli meg a békeszerződés okait és jelentőségét, azzal nem lehet nem egyetérteni, hogy tévképzetek, mendemondák, utólagos spekulációk helyett jobb, ha utánaolvasunk – a tények ugyanis még mindig makacs dolgok.

 

Minek tulajdonítható, hogy mindeddig a trianoni békeszerződés teljes szövege nem volt elérhető magyarul a nagyközönség számára? Hiszen egy olyan dokumentumról van szó, amelyről szinte mindenki azt gondolja, hogy ismeri, annyira része a történelmi emlékezetnek és a közbeszédnek…

Meglehetősen furcsa valóban, hogy száz év távlatából most jelent meg először, de ismerve az eltelt időszak történelmét, részben érthető. 1921-ben az Ordó Rendelettárban jelent meg, a magyar jogrendbe történt beiktatást (1921. évi XXXIII. törvénycikk) követően, de hát ez sem számít igazából önálló kiadványnak. A korabeli lapok sok apró részletet idéztek ugyan belőle az elkövetkező időkben, de a sokkot kapott ország valójában az irodalmi-kulturális sokkból értesült a trianoni gyalázatról, hiszen maga a kultúra is szétszakadt és feldarabolódott.

Számtalan kötet látott napvilágot a második világháború végéig tartó korszakban, aztán snitt: a kommunisták alatt nemhogy Trianonról, hanem az egész időszakról sem lehetett beszélni, ez Rákositól kezdve Kádáron keresztül az átmentett rendszerváltás utáni évtizedig gyakorlatilag változatlanul meg- és fennmaradt, 1989-ig „tiltottnak” számított minden határon túli irodalom, mert trianoni is volt, valamint a Horthy-korszak idejéről volt szó. Kosztolányi Vérző Magyarországa sem létezett, főleg hogy a kormányzó írt hozzá előszót anno, vagy Légrády Igazságot Magyarországnak kötete sem, hogy csak két példát emeljek ki. Miközben szinte nincs korszakos író, alkotó, akinek műveiben ne jelent volna meg a nemzeti tragédia, sokan eleve elszakított területről származtak, Tóth Árpád Aradról, Kosztolányi Dezső Szabadkáról, Szabó Dezső Kolozsvárról, Márai Sándor Kassáról, Szombathy Viktor Rimaszombatról, Tamás Mihály Beregszászról, Vécsey Zoltán Fogarasról, Wass Albert Válaszútról, és így tovább.

1989 után pedig a könyvpiac akár válaszolhatott volna a hiányra (meg még sok hiányra), de ez elmaradt, noha harminc év távlatából megszámlálhatatlan kötet – jó is, rossz is – jelent meg a téma kapcsán,

karikírozva mondhatnám azt is, hogy rengeteg Trianon-szakértő lett nagy hirtelen.

Ellenben ha valaki a neten bóklászik, akkor megtalálja a diktátum szövegét, vagyis akár ismerhető is lenne a köz számára, hiszen évek óta olvasható online.

 

Hogyan született az ötlet, hogy ezt mégiscsak ki kéne adni teljes terjedelmében?

Elég régóta a „listámon” van, ha jól emlékszem, már a 90. évfordulón is foglalkoztatott a kiadása, de akkoriban épp Abafi Lajos és Szilágyi Sándor anyagaiban kutakodtam, és valamiért félretettem. És hát őszintén szólva, ez nem egy izgalmas „kötet”, rettenetesen nyomasztó, megrendítő és letaglózó olvasmány, miközben abszurd, szürreális és hihetetlen, hogy ezt egyáltalán bárki is komolyan gondolta egy vesztes háború után az egyik vesztes fél rovására.

Nehéz foglalkozni vele, sok jegyzetet igényelt, ami önmagában nem probléma, csak sok száz más kiadatlanom is van, amivel lehet, szívesebben foglalkozom. De a 100. évforduló túl kerek volt ahhoz, hogy kihagyjam, így a történész Bank Barbarával, akivel számos közös projektünk volt az évek során, szépen beleástuk magunkat. De vele párhuzamosan készült egy Ferenc József-levelezésanyag, egy Andrássy- meg egy Windisch-Graetz-kötet, így megvolt a ráhangolódás…

 

Megváltoztathatja-e, módosíthatja-e a teljes szöveghez való hozzáférés a békeszerződés olvasatát, értelmezését – vagy inkább csak kiegészíti, „színesíti”, plusz információkkal látja el?

Inkább segíti és pontosítja a tudást, hiszen minden benne van. Tizennégy részből áll, 364 pontja van, az eleje a Nemzetek Szövetségének alapokmányát tartalmazza, a második Magyarország határait rögzítette, a harmadik a szomszéd- és a többi országgal szembeni kötelezettségeinket, az ötödik a katonai megkötéseket, a hatodik a hadifoglyokkal, a hetedik a háborús bűntettekkel, a nyolcadik és kilencedik a jóvátétellel foglalkozik, és így tovább, minden apró részletre kitérve.

Olyan diktátum ez, ami kivégzi az aláíróját, ahogy a mondás tartotta, legyen az ország öngyilkos, mielőtt meghal.

És hát tudjuk, számos apró korrekció kísérte a végrehajtás után, ami felvet bizonyos kérdéseket… Még meg sem száradt a tinta a papíron, amikor Hollóháza visszakerült a csehektől, a soproni népszavazást ismerjük, Nagylaknál is kiigazítás történt 1922-ben (igaz, területcserével), 1923-ban Burgenlandban kaptunk vissza tíz települést, aztán Somoskő és a szatmári Zajta község is visszatért, vagyis: a sok szerződéses pont között mindjárt a második rész tele volt „hibával”, és ezek szerint utólag lehetett is változtatni.

Kovács Attila Zoltán (fotó forrása: Györkös Mányi Albert Emlékház Facebook-oldala)
Hirdetés

Persze tudjuk és ismerjük, milyen dezinformációk keringtek az antant irányába a csehektől, a románoktól, a szlovákoktól, a legnagyobb blöffölő és minket gyűlölő Benešről nem is beszélve vagy a kassai Schalk-házban professzionálisan hamisító cseh-amerikai delegációtagok trükközéseiről stb.: józan ésszel nincs is mit csodálkozni, hogyan néz ki, pontosabban szólva, hogyan nem néz ki az etnikai határvonal. Az utótörténet felől sok mindenre magyarázatot ad a szöveg ismerete, hiszen a hihetetlennek tűnő utódállambeli intézkedéseknek gyakorlatilag megvolt az alapja a szerződés szövegében (kárpótlás, jogfosztás, névhasználat, megkötések), durván egyszerűsítve a diktátum rögzítette az elszakított magyarság teljes kiszolgáltatottságát, jogfosztottságát, a „kollektív bűnösséget”.

A színesítés oldaláról nézve: épp ellenkezőleg, a fekete-fehér tényekre világít rá, hiszen pont a szöveg nem ismerete okán keletkeztek a nagy mondák Trianon kapcsán, mint hogy lejár száz év múlva, a bécsi döntések felülírták stb., illetőleg negligálja/negligálhatja a hibás recepciót, hiszen meglehetősen sok szakmaiatlan kiadvány, megnyilatkozás, hamis kiállás, hazugság jelent meg–hangzott el évtizedeken keresztül, melyek torzulásokat vontak magukkal.

Liberális interpretációban, egyes körökben, ma is szitókszó Trianon, mert a Monarchiához, a nemzetállamhoz és a Horthy-korszakhoz kötődik tematikusan, tehát azonnal tagadni kell. Szerintem inkább utánaolvasni kéne…

 

A békeszerződés szövege és aláírásának körülményei közt vannak igencsak meghökkentő – vagy ahogy az imént fogalmaztál, abszurd – részletek is. Száz év távlatából mit emelnél ki ezek közül?

Abszurd vagy nem abszurd, de mindjárt a Preambulumban az szerepel, hogy tizenhét ország köt békét Magyarországgal, köztük Sziám, Nicaragua és Kuba is. Aztán a békeszerződés létrejötte: tekintettel arra, hogy Magyarországon magyar nemzeti Kormány lépett hatalomra a Monarchia után… (Vagyis Károlyi Mihály és Kun Béla nem létezett az antant szemében, 1919. novemberében először Huszár Károly miniszterelnökkel kezdenek kapcsolatot.)

Aztán a szabadrablás pontokba foglalása: Magyarország (vagy bármelyik állampolgára!) két hónapon belül adja át a teljes hajókészletét; az újjáépítéshez mindent meg kell térítenie Magyarországnak, ahogy a nevezett kormányok kérik; átadni minden ipari szektorban a készleteket, efölött elsőként legyártani az igények szerinti megrendeléseket; a győztesek bármikor alapíthatnak bármit Magyarországon (szakma, hivatal, ipar, kereskedelem), nyilván jó kis adókedvezmények mellett; Magyarország lemond minden elcsatolt területről; Magyarország átadja a közigazgatási levéltárakat, lajstromokat, tervrajzokat, okiratokat, okmányokat; ingatlanjavak helyreállítása a háborús területen (de hát ezek nagyrésze határon kívülre került, vagyis fizessen Magyarország az utódállamoknak); minden elcsatolt terület lakossága elveszíti magyar állampolgárságát, és automatikusan az újat kapja meg, kivéve a Szerb-Horvát-Szlovén királyságot, ahol választható, a megszálló erők szerinti elosztásban.

Arányok: Magyarország és a kisantant országainak hadereje az 1920-as években

Kellően abszurd megállapítás, hogy Magyarország elismeri Nagy-Britannia Egyiptomra vonatkozó protektorátusát, minden 1914 előtti, a Monarchia és Egyiptom között megkötött szerződés érvényét veszti; Magyarország fizeti az ellenőrző Bizottságok valamennyi költségét, de talán minden bornírtságon túltesz a jóvátételi fejezet egyik pontja: tudják, hogy Magyarország képtelen ekkora jóvátételt vállalni és kifizetni, mégis kötelezik rá; a tűzkárkifizetések és az életbiztosítások, amennyiben nem jártak le, Magyarország fizesse meg; amennyiben a Dunán valamelyik utódállam gátépítésbe, duzzasztásba, szabályozásba kezd, Magyarországnak segítenie kell, fordítva viszont nem; a Dunát ért kártérítés (a háború miatt) teljes mértékben Magyarország terhe; az összes vasúti építményt, berendezést hibátlan állapotban kell átadni. Ez meglehetősen anakronisztikus, főleg annak függvényében, hogy például a Budapestre bevonuló román hadsereg 1919 nyarától MÁV-kocsikon napi több ezer vagont indított Románia felé a fővárosból rabolt ingóságokkal, mire Bandholtz tábornok októberben megakadályozta a Nemzeti Múzeum kifosztását. Mire a békediktátum szövegét megfogalmazták, a magyar vasúti park nagy része már Romániában volt, és csak azzal kellett foglalkozniuk, hogy a MÁV feliratot átfessék CFR-re. De ezek mellett nyilván számtalan másik cikkelyt is kiemelhetnék.

 

Segíthet-e a centenáriumi év jobban megismerni, feldolgozni, „helyére tenni” a köztudatban mindazt, amit Trianon jelent?

Biztos vagyok abban, hogy a centenárium rávilágít a kérdésre, egyben a közbeszédben és a köztudatban is tisztulhat a kép. Ha a századelőtől kezdődő korszakról megkérdezném az utca emberét, valószínűleg nagyon kevés pontos választ kapnék, amennyiben a Trianon körüli kérdéseket feszegetném.

A téma pedig sokrétű: nemzetiségi politika, választójogi kérdések, a háború története, diplomácia és árulások kérdése, a politikához gyakorlatilag semmit sem értő Károlyi Mihály szerepe és bukása, a „bolsevik métely”, ahogy akkoriban nevezték a kommunista terror hónapjait, Horthy fellépésének kérdései, a politizáló szabadkőművesség, a liberalizmus nemzetellenes szervezkedései, a nagyhatalmi geopolitikai kérdések: gondoljunk bele, a Monarchia a kontinens legnagyobb állama volt (Oroszországot nem számítva), gépgyártásban, elektrotechnikában a világ harmadik-negyedik legnagyobb gyártója-exportőre volt, elképesztő gazdasággal, városfejlődéssel, kultúrával.

Ha az utódállamokban utazgat valaki, ma is a Monarchia-képpel találkozik, legfeljebb a feliratok változtak meg.

Egyszóval: bonyolult és sokrétű a kérdéskör, Trianonhoz nyilván számos ok vezetett, külső és belső egyaránt, de az is tény, hogy a belső nemzetiségi okok felnagyítása történelmietlen kérdés e vonatkozásban (hiszen a tízes évekig beszélhetünk róluk, onnan kezdve csak politikai aknamunkáról és szisztematikus hazudozásról lehet lajstromozni, 1918-ban pedig nemzeti tanácsok alakultak az elszakadás miatt), mert oly mértékű az aránytalanság a békediktátumban, hogy arra nincs észszerű és logikus magyarázat, egyben a békecsinálók politikai hozzá nem értéséről, politikai szűklátásáról tanúskodik.

Magyarország etnográfiai térképe 1880-ból

Gondoljuk csak végig: Trianon, egyáltalán az egész ’18-as békerendszer, sima út a második világháborúhoz, aztán 1947-ben szentesítik újra a hajdani passzusokat, de hogy mennyire életképtelen volt a döntés, azt jól mutatja, hogy a létrejövő új államok közül csak Románia, Lengyelország és Ausztria létezik, a többiek felbomlottak, vagy békésen, vagy háborúban. Ha hozzáveszem, micsoda kálvária volt a békeszerződés ratifikációtörténete, akkor világos, hogy az egész diktátum kvázi hibahalmaz, bosszúirat, az Egyesült Államok soha nem ratifikálta például, de a franciáknál sem ment könnyen, az angolokról már nem is beszélve, ahol a képviselők jó része egyenesen petícióban állt ki Magyarország mellett.

 

Azért is kérdeztem, mert nemrég jelent meg egy olyan felmérés, amely azt mutatja, hogy az anyaországi magyarok túlnyomó többsége ugyan tisztában van vele, mit jelentett Trianon, és igazságtalannak is tartja a békeszerződést, de az azzal kapcsolatos konkrét ismeretek terén komoly hiányosságok vannak.

Nyilván, a köztudatban ezek nincsenek benne, talán nem is kell, vagy nem is elvárhatók, hiszen történészi kérdések, azonban az mindenképpen pozitív hozadéka lehet a centenáriumnak, ha legalább azt eléri, hogy képes valamennyire rendet tenni a fejekben, mert még mindig él a kommunizmus által sulykolt önvád és hazugság Trianon kapcsán: megérdemeltük, mert háborút robbantottunk (ez így hazugság), megérdemeltük, mert elnyomtunk mindenkit (ez így hazugság), megérdemeltük, mert a politizáló magyar arisztokrácia gőgös volt és háborút szított (ez így hazugság), hogy csak a legfőbb balliberális témákat érintsem.

És nem ártana tudni, hogy a nagyhatalmi politika oldaláról nézve a Monarchia nem szálka, hanem gerenda volt a franciák és az angolok szemében, az alattomos diplomáciai húzásokra is rá lehet világítani, hiszen éppen ez a két ország uszította a nemzetiségeket, amelyekről tudjuk, gyarmatosítóként hogyan viselkedtek. A háború végén Németországot 13%-ban csonkolták, Bulgáriát 8%-ban, minket meg 72%-ban, és még Ausztriának is adtunk egy kicsit, mert miért ne… ők is vesztesek, így fair, ha az egyik vesztes ad a másik vesztesnek, nem?

Károlyi Mihály néhány hónapja és az őszirózsás forradalom nem sikertörténet, Kun Béláék hatalomra jutása puccs eredménye, ez sem sikertörténet, ez bolsevik rémuralom volt importált ötletekkel és végrehajtással, az antant például egyikükkel sem állt szóba, ellenben pánikba estek, hogy a lenini út Moszkvából már Budapestig ér, mi lesz, ha őket is eléri – ezt sem ártana megjegyezni, ahogy a Horthy-korszak stabilizációs időszakáról is beszélni kéne világosan, és nemcsak a liberálisok kedvenc fehérterror-téma sematizálásáról, ahol egyszerűen népmesei a recepció: vörösterror nem volt, mert az honvédő háború, Horthy meg halomra gyilkolta a direktórium tagjait.

Ferenc József és Tisza István egy 1905-ös képeslapon

Azért tisztázzuk: Magyarországon minisztert gyilkoltak 1918-ban baloldali-ateista-orosz érdekeltségek (a rejtélyes Tisza-gyilkosság), mi a Galilei Kör „áldásos” tevékenységének mérlege, beszéljünk Szabó Ervinről, Lukács Györgyről és a politizáló páholyokról, amikről jobbára síri csönd van a balosoknál, szemben az előbbiekkel. Ezek a Rákosi–Kádár-féle legitimációs blöffök utózöngéi, melyeknek most is van hangja a magyar politikai térfél egyik oldalán, ahol továbbra is szítják a hangulatot a külhoni magyarok ellen. Ilyenkor arra gondolok, hogy valóban van mit pótolni történelemtudásból és szemléletből, no meg valóban bontsuk ki az igazság minden részletét, és akkor kiderül, ki hogyan és mit hazudott az eltelt emberöltő alatt. Nos, ha a tisztánlátás javul a centenárium okán, már eredményről beszélhetünk!

Hirdetés