Közhely: manapság szinte a csapból is medve folyik. Medvebaleset, medvetámadás és viszont. Ilyen körülmények közt érthető, hogy irtó kíváncsiak voltunk arra, mit is fog mondani a meghívott szakember az Ember és Természet Kollégium legújabb előadásán, amelynek igen trendi és sajnos aktuális címet adott: Miért problémás a medve-ügy Romániában? Elmentünk hát a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházba, és megnéztük, meghallgattuk doktor Hartel Tibor ökológus mondandóját.

Aki azzal kezdte, hogy ő elsősorban kétéltűekkel és fás legelőkkel foglalkozik. A medve pedig, mint tudjuk, nem játék, de nem is kétéltű. A fás legelőkhöz persze van köze. Hartel doktor úr azonban percek alatt eloszlatta a bejelentés keltette kételyeinket:

ért ő, ha nem is a medvék intim szokásaihoz, ember és medve komplikált, gyakran veszedelmes viszonyához mindenképp.

Aki esetleg nem tudta, annak most mondjuk, Hartel doktor után szabadon: napjaink embere és medvéje az antropocénban él. Mi is, Önök is, kedves Olvasók! Oké, itt még vita van a nemzetközi pályán, ugyanis korunk hivatalos elnevezése holocén. Viszont sok tudós úgy véli, hogy az emberi tevékenység akkora hatásokat gyakorolt a Föld ökoszisztémáira, hogy ez már megér egy újabb kort. Ez volna az antropocén, vagyis az ember kora. Ahol mi vagyunk az uralkodó faj. És kábé mi határozzuk meg a dolgok menetét a Földön, amíg, ugye, be nem telik a pohár.

Nem neveznénk áldásnak: meglátogatta a medve a házat.

Nos, az ember és egyéb fajok együttélése során különböző éles helyzetek adódnak. Ezt nevezik a szakértők sürgősségeknek. Megtudtuk, hogy e sürgősségek három szinten jelentkeznek. Tessék.

1. A mindennapi sürgősségek.

Kedves Olvasó, ezek azok a helyzetek, amelyekkel Önnek is meg kell küzdenie élete során. Például megfelelő közlekedési infrastruktúra híján órákig kell araszolgatnia a forgalmi dugókban, mint valami hernyó. A tanyasi gyereknek egy zimankós napon szintén órákig kell dagasztania a sarat az aszfaltozatlan úton, míg elér a suliba, ahol aztán szembesülnie kell az udvar végi fabudival. Aztán ott van például Piroska néni (aki valóban ott van, egész pontosan Bálványosfürdőn él), akinek több száz százas szeget kell beütnie a kapuba, tornáckorlátba, kerítésbe (mégpedig szinte naponta, mert a medvék eléggé elítélendő módon tojnak a szegekre és szétszedik a kerítést), hogy valamiképpen megakadályozza a medve hívatlan látogatását. Ezeknek a helyzeteknek pedig az a rossz szokásuk, hogy egyre inkább bökdösik a mindennapi élettel birakozó emberek oldalát, ha nem oldódnak meg. Márpedig úgy tűnik, hogy (például) a bálványosi medvehelyzet nagyon nem akar megoldódni.

Rossz helyen, rosszkor parkolt a polgár.

2. A koncepciós sürgősségek.

(Ja, a tudomány bajnokai valamiért szeretik ilyen fenséges, ám első ránézésre totál érthetetlen kifejezések mögé bújtatni a rém egyszerű valóságot.) Nos, itt arról van szó, hogy a különböző mindennapi helyzeteket rendszer szinten is jól meg kell érteni, hogy az ügyben döntéseket hozó emberek jó döntéseket hozhassanak. Itt van például a 2016-ban bársonyszékbe került technokrata kormány döntése, amellyel betiltotta a hazai medvék kilövését. Nos, sokak szerint ez azért nem volt épp a legjobb döntés, ugyanis a mindennapi valóság helyzeteit nem hogy megoldotta volna, hanem épp ellenkezőleg: súlyosbította. Vagyis a drága technokrata kormány nem értette meg a problémát, vagy rosszul értette meg. Hogy ez kinek a hibája? Talán azé, aki nem kérdezte meg a helyzetet a valóságban tapasztaló és ennek alapján jól értő szakembereket. Na de most már eső után köpönyeg, ahogy mondani szokás.

3. Az egzisztenciális sürgősségek.

Bizony, itt már magáról a pőre életről van szó. Hogyan élünk? Van-e értelme úgy élni, ahogy élünk? Milyen jövőt képzelünk el gyermekeinknek? Ami pedig a medve-ügyet illeti: mennyi és mekkora konfliktust engedünk, engedhetünk meg magunknak a medvékkel? Nulla konfliktus nem lehet, mert az azt jelentené, hogy nulla medvénk lenne. (Apropó, egyes iszonyúan természetszerető és -védő nyugat-európai országok esetében pont ennyi medvét engednek meg.) Romániában ez lehetetlen, elsősorban azért, mert kurva sok medve van. Sokak becslése szerint több mint 7000. Ja, és van még egy csavar: Romániában nincs vadon, ahol a medve háborítatlanul élhetne. Itt csak kultúrtáj van. Ami nagyjából annyit tesz, hogy a hazai tájakat lényegében az ember tervezi és alkotja meg. Az erdőket is, biza. Na kérem, a plusz gond az, hogy az a kábé 7000 medve ebben a kultúrtájban él, ha tetszik nekik, ha nem. Vagyis az ember társaságában. És innen szabad a gazda a konfliktusoknak. Van is belőlük annyi, hogy nem győzzük számolni.

Doktor Hartel Tibor a közönségre figyel. (Fotó: Szántai János)

A sürgősségek logikus rendszerezése jól mutat. Főleg papíron. Ám önmagában nem oldja meg Piroska néni problémáját. Mert neki

naponta meg kell küzdenie a medvékkel, ezért ne haragudjon rá senki, ha nem viselkedik lelkes természetvédőként.

De igazuk van a vadgazdálkodóknak, vadászoknak is, akik értékes bevételektől estek el a kilövési tilalom következtében, melynek következtében nehezebben végezhetik a munkájukat. És persze igazuk van a természetvédőknek is, akik szerint a medvék nyakra-főre való lemészárlása nem jó megoldás. Szóval mindenkinek igaza van, pontosabban van valamennyi igaza. A probléma az, hogy a felek nem igazán kommunikálnak egymással, vagy ha igen, általában süketek párbeszédébe torkollik a kísérlet. Pedig közben súlyosbodnak azok a bizonyos mindennapi sürgősségek. Egyrészt egyre több medvét gázolnak el az közutakon, no meg a frissen és oly nehezen befejezett autópályaszakaszokon. Másrészt egyre több az emberre nézve halálos kimenetelű medvetámadás.

Hartel doktor felidézett egy megoldást,

amely a múltban (biza, az átkos Ceaușescu-rendszerben) jól működött: a vadföldekről van szó.

Annak idején az emberek 500 hektárnyi területenként egy hektár úgynevezett vadföldet alakítottak ki. Gyakorlatilag az emberi lakóhelyektől távol levő földdarabokról van szó, ahova gabonaféléket ültettek, hogy az állatok, köztük a medvék ott lakjanak jól, ne menjenek az emberek közé. (Itt jegyezzük meg, az is csak féligazság, hogy jaj, irtják az erdőt, azért szabadul a medve a az emberek közé. Fenét, a medve nem csak az erdőben él, sőt, az erdő mélyén egyáltalán nem él, mert nincs mit ennie.) Igen szép dolog ez, kár, hogy ma már a múlté. Vadföldek sincsenek. Talán érdemes lenne újratervezni őket. Csak ugye, ehhez jól kellene érteni a helyzetet, aztán meg kellene hozni a megfelelő jó döntéseket.

Állt a medvebál a konyhában.

Mi a medve manó történik Bálványosfürdőn?

Hartel doktor személyes tapasztalatairól is mesélt egy kicsit, amelyeket Bálványosfürdőn gyűjtött. Ott az a nagy helyzet, hogy olyan este tíz óráig mozognak az emberek az utcákon. Aztán eltűnnek. És olyan fél tizenegy körül megérkeznek a medvék. Az ember úgy érzi magát, mint a Legenda vagyok című film magányos hőse a zombik fertőzte posztapokaliptikus metropoliszban. Oké, ez talán picit túlzás, de ha az ember szétnéz a településen, mindenütt azt látja, hogy az ott lakók (lásd Piroska nénit a százas szegekkel) a medve elleni védekezésre rendezkedtek be. Még a kocsmaajtón is ott a villanypásztor, mert hát hogy lehet nyugodtan meginni egy korsó sört, ha az ajtón bármikor besétálhat a medve?! (Van egy Facebook-oldal, ahol elég ijesztő információkra lelhet bárki a bálványosi medvehelyzettel kapcsolatban.) Ennek ellenére, Hartel doktor állítása szerint a bálványosiak nem akarják kiirtani a medvéket. Jó, azt sem szeretik, ha az állat odakakál a fürdőszobájukba. Szóval, az ember hozzászokott a helyzethez. És ami szintén különös: Bálványosfürdőn nemigen volt medvetámadás. Vagyis a medve bemegy a településre, de nem azért, hogy embert öljön. (Megtudtuk, hogy ha tigris lenne, na, akkor más lenne a helyzet.) Jelen sorok írójának erről az a vicc jutott eszébe, amikor két polgár összefut az utcán és egyikük épp kutyát sétáltat, és a másikuk meg akarná simogatni a kutyust, de na, sose lehet tudni, mire a gazdi biztatóan azt mondja: Csak tessék, nyugodtan simogassa meg, nem harap az! Mire a másik megkérdi: Jó-jó, de a kutya vajon tudja? Na, szóval azért annyira nem bíznak az emberek a medvékben, ha este tízkor elpárolognak az utcákról. Hartel doktor szerint a villanypásztor egyszerű és jó megoldás lenne, ugyanis tapasztalata szerint a villanypásztoros házakba nem törtek be a medvék.

És itt jön a következő probléma (a konceptuális sürgősségi).

Romániában két eljárás létezik medve-ügyben. Papíron.

Mert a valóságban az egyik nem létezik: a prevenció, avagy a megelőzés. Ugye, milyen egyszerű lenne támogatni a medveveszélyes helyeken élőket egy villanypásztor árával, amely 100 és 700 euró között mozog. De nem támogat senkit a kutya sem.

A szeges lábtörlő. Fakíroknak, medvéknek meg se kottyan.

Ami a kompenzációt, avagy a kárpótlást illeti, olyan bonyolult eljárást találtak ki rá a helyzetet rohadt rosszul értő döntéshozók, hogy az embernek elmegy a kedve a kérelmezéstől, mielőtt belefogna. Tessék, egy példa: jön a medve, leüt egy disznót. A disznó érték. A gazda kapja magát és… kihív egy terepszemléző bizottságot. A bizottság egy környezetvédő szakiból, egy vadászból meg egy állatorvosból áll. Akik… k i j ö n n e k… szépen, lassan, mikor ráérnek. És igazolják, hogy a disznót valóban a medve ütötte le, nem a gazda. Aztán elmennek. Aztán megírják a jelentést. Aztán… nem folytatjuk.

Na de miért nincs megelőzés?

Mert drága. Az alapos és a konkrét helyzetnek megfelelő megelőzési eljárások Hartel doktor szerint olyan 50 000 euróba kerülnek, per medve. Na most, például Franciaország röhögve kifizeti ezt, hiszen összvissz 15 darab medvéje van. (Khm, Németországnak egy medvéje sincs.) De mit csináljon a mioritikus haza, amikor kábé (több mint) 7000 medvéje van? Jó, nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy nem tehetne semmit. Mármint azon kívül, hogy betiltotta a medvék kilövését. Csak jelezzük, hogy a probléma sokrétű.

A tudomány elszakadt a valóságtól

Na de nézzük a helyzetet elvileg jobban, sőt, sokkal jobban értő szakértők világát: az egyetemeket, a tudomány fellegvárait. Ha a helyi erők nem tudják megoldani a problémát, a döntéshozók nem értik a helyzetet, s ezért ostobán döntenek, miért nem hagyják a szakikat dolgozni? Hartel doktor irtó szimpatikus módon a saját céhének gyenge pontjairól is beszélt. Az egyetemek elvesztették a társadalom megbecsülését. Miért? A dolog bonyolult, a válasz egyszerű: a tudományos világ és a mindennapi valóság közt egyre nagyobb szakadék tátong. A tudósok hajlamosak arra, hogy a felmérések, kutatások alapján kidolgozzák a megoldásokat és azt mondják, nesztek, ezt kell csinálni. Na de odakint, Bálványosfürdőn kicsikét másképp néz ki a dolgok állása. A megoldás papíron jó, a gyakorlatban viszont nem alkalmazható. Erre találták ki az úgynevezett participatív megoldásokat, melyek során a kutatók, tudósok bevonják a problémában közvetlenül érintett embereket is. A baj az, hogy az ilyen irányba haladó tudósok általában otthagyják az egyetemeket (mint nehezen élhető terepet), és például tanácsadó cégek formájában folytatják munkájukat.

A villanypásztor. Na, ezt tiszteli a mackó.

Ami a dolgok jelenlegi állását illeti, Hartel doktor szerint

a romániai medvevédelem problémája a helyi lakosság vállán ül.

Mert a szakértők, döntéshozók szépen odatolták. Ez lenne a medvevédelmi kormánystratégia. Oldják meg a népek, mi pedig mossuk kezeinket. És persze, a népek megoldják, lásd a bálványosi példát. De vannak más példák is: amikor például a medvét leitatják, aztán jól fejbe verik egy fejszével. Mert biza, vannak olyan helyek, ahol az ember jobban megtűri a medvék jelenlétét, és vannak olyan helyek, ahol nem tűri. Például a drága jó fejlett Nyugat. Említettük Németországot. Na, a németek egyetlen medvét sem tűrnek meg a hazájukban. Pont.

És hogy mi az előadás tanulsága?

Valahogy olyan kommunikációba kellene kezdeniük az érintetteknek, amely alapján megszülethetnének azok a felelős és jó döntések, melyeknek elsősorban az ember, utána pedig rögtön a medve is nyertese lenne. A lecke fel van adva. De miközben szerző épp befejezi a cikkét, talán már elütöttek még egy medvét valahol. És ismét betört a medve Bálványosfürdőn. És még egy tragikus medvetámadás borzolja a kedélyeket.

Az illusztrációk a Bálványosi villatulajdonosok című Facebook-oldalról származnak.