A kórháztüzek évada: ezúttal a kolozsvári vasutaskórházban csaptak fel a lángok

Vasárnap kora reggel riasztották a tűzoltókat.

Hirdetés

Pocsékul indult a vasárnap a kolozsvári vasutaskórházban: reggel hét óra közül lángok csaptak fel az egyik helyiségben.

A személyzet azonnal riasztotta a tűzoltókat, akik nem aprózták el: öt esetkocsival száguldottak a helyszínre.

Mint kiderült, az egyik első emeleti mosdóban rövidzárlat keletkezett a lámpában, amely kigyulladt, és porrá égett.

Három pácienst ki kellett menekíteni, de szerencsére az ijedtségen kívül senkinek sem történt baja, és a tüzet is sikerült kioltani.

A mosdó, ahol a tűz keletkezett, a kórház belgyógyászati osztályát szolgálja ki.

Hirdetés

Az osztályon összesen 11 beteg van, és persze az orvosi személyzet.

A katasztrófavédelem vasárnap közölte: éppen egy éve, tavaly november 21-én róttak ki jókora, 50 ezer lejes bírságot a kórházra, mivel nem kért tűzrendészeti engedélyt azt követően, hogy felújította az orr-fül-gégészeti és a szemészeti osztályt, illetve a műtőt.

Mint ismeretes, múlt hétvégén ennél jóval tragikusabb végkifejletű kórháztűz pusztított Romániában: a Piatra Neamț-i megyei kórház intenzív osztályán felcsapó lángokban tízen vesztették életüket, utólag pedig több, más kórházakba átszállított beteg is elhunyt.

Hirdetés