Se gyerek, se házasság: ebből nem lesz Nagy-Románia!

Kezdjük a már közhelynek számító tétellel: ha ez így megy tovább, a román nép elfogy. Hogy mikor, az más kérdés. Persze, az erdélyi magyar népre is érvényes ugyanez. Mert, ugye, az erdmagyar is fogy. Szóval arra nem nagyon lehet számítani, hogy ezen az úton kerülünk többségbe.

Na de nézzük a hideg és kegyetlen számokat. 2019 januártól júliusig összesen 65 558 házasság köttetett a mioritikus haza határai közt. Ez pedig kerek 9000 házassággal kevesebb, mint a tavalyi év első hét hónapjában.

Nem mellékesen: ami a gyerekszüléseket illeti, a két időszak összehasonlítása szintén buktás, ugyanis 12 000 gyerekkel kevesebb született az idei első félévben. Egy nagyközségnyi? Egy kis kisvárosnyi? Önökre bízzuk.

Ja, meghalni is többen haltak meg idén júliusig, mint tavaly. És akkor evidens, hogy a természetes szaporodás nevű tudományos mutató (az élveszületések és halálozások különbözete) is mínuszos. Ennyike.

Vagy várjanak, van még üröm. Ami az átlagéletkort illeti az első, illetve bárhányadik házasság időpontjában, itt sem pozitív a mérleg. Az ominózus életkor tovább nőtt. Ami, könnyű belátni, időben csökkenti a gyermekvállalás, szülés esélyeit. De hiába a belátás, a román állampolgárok az istennek sem akarnak a harmincas éveik előtt házasodni. Mondjuk, ebben a rendszerben, ami épp most omlik össze, az embernek még az evéstől is elmegy a kedve, nem hogy a házasodástól.

De van egy jó hírünk is, a végére: válás kevesebb volt az idei első félévben, mint tavaly. Na, azért ez nem épp olyan rossz, ugye?

Extraként van itt még egy grafikon, amely szépen bemutatja a fenti demográfiai mutatók alakulását 1930-tól napjainkig. Tessék csak megnézni, van mit:

A kék vonal a születések számát jelzi, a piros a halálozást, a zöld a házasságot, a lila pedig a válásokat. És eléggé önmagukért beszélnek.

Az a nagy púp a kék vonalon az 1966-os abortusztörvény nyomán született „dekrétum-gyermekek” nemzedékét jelöli.

A házasságok zöld vonalán is van két kisebb csúcs. Az egyik 1990-re tehető, amikor sokan összeházadodtak a posztforradalmi eufória állapotában, hogy jaj, vége a kommunizmusnak, de jó lesz nekünk most már. A második csúcsocska 2007-ben jelentkezik, amikor is az Állam elhatározta, 200 eurót ad minden ifjú házaspárnak.

S akkor kérdezzük halkan: most mennyit kellene adnia az Államnak, hogy házasságra bírja a népet? Vagy inkább nem kérdezzük, inkább elolvassuk Örkény István Az utolsó meggymag című egypercesét. Valamiért ugyanis mindig ez a sztori jut eszünkbe, amikor demográfiára terelődik a szó.