Veszélyesebb a PSD Dragnea nélkül?

Igen, mert kiszámíthatatlanabb. Nem abban az értelemben, hogy nem ismertek a céljai (mert azok nagyon is jól ismertek), hanem mert azok az eszközök, melyekkel eléri majd ezeket, változatosabbá váltak és alkalmazkodtak a helyzethez.

Ahogy azt párton belüli emberek állítják, Dăncilă most „borítékban kapja a döntéseket”. Míg Liviu Dragnea uralmának időszakában világosan körvonalazott volt a hatalmi központ (a „scrovişteai csoport”), most enyhe belső zavar van a Szociáldemokrata Pártban (PSD), melyet azonban sokan súlyosabbnak láttak, mint amilyen valójában.

Az európai parlamenti választás eredménye az eufória csúcsára röpítette az ellenzék egyes vezetőit, de a közvetlenül azután következő időszak erőszakosan visszaejtette őket a realizmus sivár talajára. Persze, Liviu Dragnea eltüntetése a képből hátrányosan érintette a pártot (rövid és/vagy középtávon, mert meglehet, hogy a jövőre vonatkozóan jót tett neki), elsősorban azzal, hogy hatalmi űrt okozott.

Egy klientúrán alapuló és PSD méretű pártot csak erős kézzel lehet ellenőrzés alatt tartani, bármilyen másfajta megközelítés kudarcra van ítélve.

Tehát Liviu Dragnea és a cinkosai csaknem 3 éven keresztül rövid pórázon tartották Románia legnagyobb pártját, melynek irányáról egy kerekasztalnál döntöttek, ahol Dragnea, Vâlcov és a izraeli tanácsadók különféle stratégiákat szőttek hatalmuk és befolyásuk örökkévalóvá változtatása érdekében.

Az „ügyes fiúk csoportja” hirtelen elpárolgott, a PSD pedig elvesztette az európai parlamenti választást és a népszavazási csatát. Ez sokkot okozott a párt emberei körében, a lökéshullám pedig egyeseket az első sorból a díszletbe vetett, a hátsó sorokban állókat pedig újra az első sorba röpítette.

Ezután ájtatos diskurzusok tirádája következett a polgárok szent szavazatáról, demokráciáról, európai értékekről és „színeváltozásról”. Sokan úgy vélték, hogy a PSD vezetői – végre – megértették, mennyire toxikus volt Dragnea és azt, hogy az általa megrajzolt pálya a történelem szakadéka felé vezet. Pontosan ezt remélte a PSD új establishmentje is, hogy némi levegőhöz jusson.

A civil társadalom, ahogy az normális is volt, visszavonult egy rövid szünetre, míg

az úgynevezett ellenzék elkezdett még keményebben egymás lábára taposni, a hatalom átvételének illúziójától megszédülve

és  megosztásának gondolatától megrémülve. Következésképpen a Szociáldemokrata Pártnak sikerült elintéznie belső vitái legnagyobb részét, begyógyítani látható sebeit és megnyerni minden azután következő csatát.

Ostobán és veszélyes adagú naivitással azt hangoztatták, hogy a május 26-i választás után küszöbön áll a Szociáldemokrata Párt vége. A PSD számára a reméltnél sokkal szörnyűbben kinéző számokkal takarózva egyes alakok siettek bejelenteni, hogy lejárt a PSD ideje és a román politikai spektrum átrendeződése felé haladunk.

Nem tudom, lemaradtam-e valamiről, de a dolgok – jelenleg – nagyjából így néznek ki. A kormánykoalíció a helyén maradt (még akkor is, ha a Liberálisok és Demokraták Szövetsége [ALDE – a szerk.] nem tudta átlépni az európai parlamenti bejutási küszöböt), túl nagy izgalom nélkül jutott túl egy bizalmatlansági indítványon, a parlamenti többség sikeresen teljesítette a teszteket (a képviselőház vezetése, az ombudsman, a nyugdíjtörvény), az pedig, amit „ellenzéknek” nevezünk, lassan-lassan kimúlt, melyet a román politikusok önimádata is elősegített (lásd a Barna és Cioloş közötti nézetkülönbségeket, vagy az Orban és Rareş Bogdan közötti vitát).

Így néz ki egy olyan időszak, mely az út végét jelzi a PSD számára?

A kérdés, persze, költői. Bár a lakosság teljesítette a kötelességét és nagy számban elment szavazni, a magát a PSD–ALDE-s kormányzattal szemben állónak mondó politikai komponens semmit egyébre sem képes, mint hamis téglákat szétverni a mesterségesen felfújt mellkasán (emlékeznek még arra, amikor az ellenzék vezetői kórusban kiabálták, hogy leváltották Dragneát a Képviselőház éléről? Nagyjából most is ez a szint) és előkészíteni a személyes politikai jövőjét (Iohannis valószínűleg már elnyerte a második mandátumát, tehát újra nyugodtan ücsöröghet).

Az az aggasztó, hogy a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) és az USR+-nak (a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Szabadság, Egyenlőség és Szolidaritás Pártja – a szerk.) nem sikerült teljesítenie a várakozásokat. A PSD kemény ütést kapott, de csak az emberektől. Amúgy nem sok fejfájást okoztak neki.

Most az a nagy nehézség, hogy – paradox módon – már nem létezik egy Liviu Dragnea. Egy ilyenfajta szereplő megléte (ironikus, igaz?) némiképp leegyszerűsítette a dolgokat. Tudtad, hogy ki az ellenséged, tudatában voltál annak, hogy mit akar és miként cselekszik. Jól körvonalazott kinézete volt az ellenségnek és a profiljától függően tehettél meg lépéseket.

A tömegközéppont most megváltozott, a hatalom magja pedig változatossá vált.

Több döntéshozó tényező van és rejtetten dolgoznak. Látták, hogy mit csinált Dragnea és óvakodnak ennek megismétlésétől, de teljes mértékben felhasználják az általa elkövetett atrocitásokat, hogy új szövetségeseket találjanak maguknak (azt hiszik, hogy a Különleges Részleg a saját feje után cselekszik és nem kér érte cserébe semmit?) (a román média egy jól meghatározható része következetesen Különleges Részlegnek, azaz Secţia Specială-nak nevezi az ügyészek és a bírák törvénysértéseit vizsgáló szervet, hogy ennek rövidítésével a náci szervezetre utalhasson, holott annak Igazságszolgáltatási Bűncselekményeket Vizsgáló Részleg, azaz SIIJ a neve – a szerk.).

Ezért a mostani tájkép komorabbnak ígérkezik azok számára, akik azt képzelték, hogy Dragnea az egyetlen gonosz. Egyrészt azért, mert van egy általános benyomás, hogy elmúlt a főveszély és elkerülték a katasztrófa jellegű történéseket, másrészt azért, mert a PSD nagyon hatékonyan cselekszik, míg az ellenzék ereje nemcsak apatikus, hanem hamis célpontokra fecsérelődik el.

A kiskirályokat a választási törvény megváltoztatásával és a közigazgatási törvénykönyvön végrehajtott módosításokkal állították a párt mellé, a PSD-s választói réteget pedig a nyugdíjtörvénnyel erősítették meg. Már csak bizonyos belső tisztségek elintézése maradt, azt követően pedig még szervezettebbé válik minden.

Az elnökválasztás nem jelent igazi tétet a szociáldemokraták számára, de a helyhatósági minden bizonnyal igen.

Onnan fakad ennek a maffiaszerű hajlamokkal rendelkező, klientúrán alapuló pártnak a teljes ereje. Az ellenzéknek ezen a csatán kell példásan szerepelnie, ha tényleg meg akarja állítani a PSD-t.

Időközben annak bizonyítéka, hogy a PSD-n belül (gyorsan és jelentős turbulenciák nélkül) lecsillapodtak a kedélyek az, hogy létrehozták a május 26-i választást kivizsgáló bizottságot. Nagyjából ennyiből állt a „polgárok szavazatának tiszteletben tartása”, áttértek a vizsgálatokra, mert így dolgoznak a totalitárius beütésű kormányzások (lásd Törökország és a Moldovai Köztársaság). A lakosság hangját csak akkor kell meghallgatni, ha azt ismételgeti, amit a hatalom mond.

A bizottságot Olguţa Vasilescu vezeti, tagjai pedig Iordache, Şerban Nicolae, „géppuska” Rădulescu és Nicolicea. Aljas és kerülendő figurák. De mit mutat ez az összetétel? Azt, amit a PSD annyira erősen tud csinálni: egységet a hatalomért.

Rendben, véget ért egy szakasz Dragneával, egyesek végig kitartottak mellette, mások elhatárolódtak tőle. Voltak rendezendő számlák, de minden gyorsan lezajlott és közben a hatalmon tartották a szemüket. Szinte lehetetlen, hogy egy PSD típusú párt belső ellenségességek miatt szétessen, hiszen legfőbb céljuk (a totális hatalom megkaparintása) bármi másnál fontosabb.

Tehát, oda kell figyelni az „új” PSD-re. Kiszámíthatatlanabb, bosszúszomjasabb és Liviu Dragnea már kikövezte számára az út legnagyobb részét.