Az Európai Bizottság kicsit megbökte Romániát. Nem, nem az úzvölgyi incidensek miatt

Többek között a hajók reciklásása területén éreztek zavart az Erőben Brüsszelben.
Hirdetés

Három területen is kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön Románia ellen az Európai Bizottság, és mielőtt felkapnánk a fejünket, meg is nyugodhatunk: nem az úzvölgyi feszültségekre reagáltak Brüsszelben, hiszen, amint azt annyiszor hangsúlyozzák, a nemzeti kisebbségi ügyek szigorúan tagállami hatáskörbe tartoznak. Ehelyett három igen fontos témakörben emelte fel hangját az EB, ezek pedig a hajók reciklálása, az elektronikus számlázás és az egyablakos ügyintézés.

A hajók újrahasznosítása terén az nem tetszik az EB-nek, hogy Románia, nyolc másik tagállammal együtt nem alkalmazta maradéktalanul – tavaly decemberi határidővel – a vízi járművek reciklálására vonatkozó európai szabályozásokat. Ezek előírják, hogy a tagországok környezetvédelmi szempontból biztonságosabban hasznosítsák újra a hajókat.

Az elektronikus számlázás témakörében idén április közepe volt a határidő a közös szabályozás alkalmazására – ennek az a célja, hogy a cégek gyorsabban intézhessék a számlázást és a kifizetéseket. Ezen a területen tizenkét tagállam ellen indult kötelezettségszegési eljárás.

Az egyablakos ügyintézés terén az EB mind a 28 tagállamnak ejnyebejnyéző levelet küldött és kérte, hogy az országok javítsanak az ügyintézési gyakorlatukon.

Az érintett tagállamoknak mind a három területen két hónapos határidőt szabott meg a Bizottság a jelzett hiányosságok pótolására. Ellenkező esetben még határozottabb figyelmeztetésre számíthatnak.

Hirdetés