Mit tesz egy igazi román patrióta, ha komolyzenei koncertre megy?
Mit, mit... Hát azon borong, hogy jaj, a zenekar a magyar revizionizmusnak húzza a talpalávalót.
Sokan, nagyon sokan ismerik a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét. Óriási sikere és nagy hagyománya van neki, 1939 óta. A zenekar (a hagyománynak megfelelően) a Strauss-dinasztia műveit adják elő. És ha egyszer valami ilyen sikeres (a szó legjobb értelmében), akkor mások is átveszik. Irtó sok helyen van már újévi koncert, jó ideje Kolozsváron is, a közönség pedig szereti, naná.
A tavalyi koncertre december 28-án került sor, Erina Yashima vezényelt, Egyed Apollónia énekelt, Cornel Groza irányította a kórust. A műsor pedig a szokásos volt.
Igen ám, csak ha a a közönség soraiban egy igazi patrióta román újságíró is ül, akkor mindjárt nem a zenéről, kultúráról, Straussról, ilyenekről szól a koncert. Hanem arról – tessék megfogózni – hogy a repertoár tartalmazott néhány olyan zenedarabot is, amelynek szerző véleménye szerint nincs helye egy ilyen rangos kulturális eseményen. Hogy miért? Hát azért, mert ezek a zenedarabok nosztalgiát kelthetnek egy bizonyos nemzetiségben (így írja, komolyan) az I. világháború előtti idők iránt. Találják ki, melyik lehet az a nemzetiség.
A szerző „meglepődve” tapasztalta, hogy a román centenáriumi esztendő újévi koncertjének műsorában szerepel ifjabb Johannn Strauss Éljen a magyar! című polkája is. Amelynek végén – ez már több a soknál – a zenekar felugrott és egy emberként kiáltotta: Éljen! Nem valószínű, hogy a zeneszerző annak idején beírta volna ezt az instrukciót a kottába, de tény, hogy például maguk a Bécsi Filharmonikusok is
">éljeneznek a darab végén. Oké, szóval az épp száz éve egyesült Romániában magyardicsőítő nótákat húznak a kolozsvári újévi koncerten, és még meg is éljenzik a magyarokat! Vérlázító!
Na de ezzel még nincs vége. A szerző szent felháborodással (és kicsit homályosan) ír arról, hogy egy adott pillanatban Egyed Apollónia szopránénekesnőt megkérdezték, mit szeretne énekelni. Na és innen átadjuk a szót a szerzőnek, mert nagyon meredekké válik. Szerző szerint Egyed Apollónia azt válaszolta a kérdésre, hogy: „Hazám nemzeti himnusza szól most önökhöz.” Aztán elénekelte Erkel Ferenc Bánk bánjának híres áriáját. És jaj, a szerző máris szenved: „Magyar hazám, te mindenem!” Ilyet nem szabad csinálni egy román (!) kulturális rendezvényen. (Jó, a nevezett ária nem Straussék műve, de ha jól értjük, egy sajátos helyzet szülte.)
Na és akkor itt állj! Időközben megkerestük Egyed Apollónia énekesnőt, aki szintén ott volt a koncerten, ugye, és megkérdeztük, hogy is zajlott le ez a nevezetes pillanat. Nos, a szerző által beidézett párbeszéd nem hangzott el. Az ilyen koncertek nem kívánságműsorok. Szóval a szerző meredeken és csúnyán ferdít. (Hogy ne mondjuk, hazudik.)
Aztán álljon itt egy önkritikus pontosítás is: Egyed Apollónia Rosalinda áriáját énekelte ifjabb Richard Strauss A denevér című operettjéből. Amely valóban a szereplő hazája, Magyarország iránti vágyódásával indít. Itt elolvasható a német és angol nyelvű szöveg. Erkel Hazám, hazámja már csak azért sem kerülhetett a műsorba (azon túl, hogy nem Strauss-mű), mert egy tenor ária. Ez viszont jelen cikk írójának zenei műveltségbeli hiányosságára utal. Bocsánat!
A sztorira visszatérve: ezek után a szerzőn elhatalmasodik a kulturális paranoia. Úgy zárja irományát, hogy a repertoár nagy részét a Strauss dinasztia magyar vonatkozású művei tették ki, és a kolozsvári zenebarátok melegen ajánlják a filharmónia szervezőinek, az ilyen nem helyénvaló dolgokat a jövőben kerüljék el.
Na kérem. Lehet, hogy Beethoven azért süketült meg, hogy ne kelljen ehhez hasonló hülyeségeket hallgatnia? Mindegy, a végére betesszük a Bécsi Filharmonikusok magyaros polkáját, éljennel a végén:
Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Varga László Edgár
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?
Fall Sándor
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
„Ne tapogasson engem, Groza úr!”
Sólyom István
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban
Sánta Miriám
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
