Mit tesz egy igazi román patrióta, ha komolyzenei koncertre megy?
Mit, mit... Hát azon borong, hogy jaj, a zenekar a magyar revizionizmusnak húzza a talpalávalót.
Sokan, nagyon sokan ismerik a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét. Óriási sikere és nagy hagyománya van neki, 1939 óta. A zenekar (a hagyománynak megfelelően) a Strauss-dinasztia műveit adják elő. És ha egyszer valami ilyen sikeres (a szó legjobb értelmében), akkor mások is átveszik. Irtó sok helyen van már újévi koncert, jó ideje Kolozsváron is, a közönség pedig szereti, naná.
A tavalyi koncertre december 28-án került sor, Erina Yashima vezényelt, Egyed Apollónia énekelt, Cornel Groza irányította a kórust. A műsor pedig a szokásos volt.
Igen ám, csak ha a a közönség soraiban egy igazi patrióta román újságíró is ül, akkor mindjárt nem a zenéről, kultúráról, Straussról, ilyenekről szól a koncert. Hanem arról – tessék megfogózni – hogy a repertoár tartalmazott néhány olyan zenedarabot is, amelynek szerző véleménye szerint nincs helye egy ilyen rangos kulturális eseményen. Hogy miért? Hát azért, mert ezek a zenedarabok nosztalgiát kelthetnek egy bizonyos nemzetiségben (így írja, komolyan) az I. világháború előtti idők iránt. Találják ki, melyik lehet az a nemzetiség.
A szerző „meglepődve” tapasztalta, hogy a román centenáriumi esztendő újévi koncertjének műsorában szerepel ifjabb Johannn Strauss Éljen a magyar! című polkája is. Amelynek végén – ez már több a soknál – a zenekar felugrott és egy emberként kiáltotta: Éljen! Nem valószínű, hogy a zeneszerző annak idején beírta volna ezt az instrukciót a kottába, de tény, hogy például maguk a Bécsi Filharmonikusok is
">éljeneznek a darab végén. Oké, szóval az épp száz éve egyesült Romániában magyardicsőítő nótákat húznak a kolozsvári újévi koncerten, és még meg is éljenzik a magyarokat! Vérlázító!
Na de ezzel még nincs vége. A szerző szent felháborodással (és kicsit homályosan) ír arról, hogy egy adott pillanatban Egyed Apollónia szopránénekesnőt megkérdezték, mit szeretne énekelni. Na és innen átadjuk a szót a szerzőnek, mert nagyon meredekké válik. Szerző szerint Egyed Apollónia azt válaszolta a kérdésre, hogy: „Hazám nemzeti himnusza szól most önökhöz.” Aztán elénekelte Erkel Ferenc Bánk bánjának híres áriáját. És jaj, a szerző máris szenved: „Magyar hazám, te mindenem!” Ilyet nem szabad csinálni egy román (!) kulturális rendezvényen. (Jó, a nevezett ária nem Straussék műve, de ha jól értjük, egy sajátos helyzet szülte.)
Na és akkor itt állj! Időközben megkerestük Egyed Apollónia énekesnőt, aki szintén ott volt a koncerten, ugye, és megkérdeztük, hogy is zajlott le ez a nevezetes pillanat. Nos, a szerző által beidézett párbeszéd nem hangzott el. Az ilyen koncertek nem kívánságműsorok. Szóval a szerző meredeken és csúnyán ferdít. (Hogy ne mondjuk, hazudik.)
Aztán álljon itt egy önkritikus pontosítás is: Egyed Apollónia Rosalinda áriáját énekelte ifjabb Richard Strauss A denevér című operettjéből. Amely valóban a szereplő hazája, Magyarország iránti vágyódásával indít. Itt elolvasható a német és angol nyelvű szöveg. Erkel Hazám, hazámja már csak azért sem kerülhetett a műsorba (azon túl, hogy nem Strauss-mű), mert egy tenor ária. Ez viszont jelen cikk írójának zenei műveltségbeli hiányosságára utal. Bocsánat!
A sztorira visszatérve: ezek után a szerzőn elhatalmasodik a kulturális paranoia. Úgy zárja irományát, hogy a repertoár nagy részét a Strauss dinasztia magyar vonatkozású művei tették ki, és a kolozsvári zenebarátok melegen ajánlják a filharmónia szervezőinek, az ilyen nem helyénvaló dolgokat a jövőben kerüljék el.
Na kérem. Lehet, hogy Beethoven azért süketült meg, hogy ne kelljen ehhez hasonló hülyeségeket hallgatnia? Mindegy, a végére betesszük a Bécsi Filharmonikusok magyaros polkáját, éljennel a végén:
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Varga László Edgár
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Hová tűntek az erdélyi magyar társadalom „nagy ügyei” és van-e még esély a hosszabb távú stratégiai gondolkodásra?
Fall Sándor
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája
Szántai János
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?
Sólyom István
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
