Bárkiből lehet függő, mert mindenkinek vannak problémái

Ha mindenki olyan hitelesen és érdekesen beszélne a függőségről, mint Kalóz János pszichológus-addiktológus, lehet, hogy kevesebb szerhasználó lenne. Megtudtuk, mitől lesz függő valakiből és hogyan lehet ebből kimászni.
Hirdetés

Benne volt nyakig. Kalóz János pszichológus-addiktológus maga sem tudja, hogyan élte túl a heroinfüggőségét, de a rehabon eldöntötte, hogy pszichológus lesz, és elérte célját: ma másoknak segít leszokni. A László Éva pszichológussal közösen tartott Függők és gyerekeik című előadáson saját tapasztalataiból kiindulva beszélt arról, miért lesz valaki függő és hogyan lehet ebből kimászni.

A csütörtök esti előadást a Mental-trip című projekt első alkalmának szánta a Kolozsvári Magyar Pszichológia Hallgatók Egyesülete, mely hiánypótló rendezvénysorozatra tesz kísérletet, hiszen Kolozsváron még pénzért sem nagyon lehet pszichológiai témájú előadásokba belehallgatni.

A rendezvény ugyanis fizetős volt. De a tízlejes belépőt még az egyetemisták sem sokallták: megtöltötték az Uránia-palota egykori mozitermét, közel ötven fős, zömében pszichológus-hallgatókból álló közönség derült nagyokat a téma komolysága ellenére Kalóz János történetein. (Korábbi interjúnkat ITT olvashatják.)

Fiatal közönség a Mentaltrip-sorozat első előadásán. A szerző felvétele

„Én a függőségeket igazán sajátos nézőpontból vizsgálom, mivel benne is voltam nyakig” – vágott bele rögtön az elején a szakember, aki élete egy részét és egész vagyonát áldozta fel a heroin és más kábítószerek oltárán. Hangsúlyozta, másoktól eltérően a függőséget nem tekinti betegségnek, inkább egy következménynek, egy menekülési formának a háttérben meghúzódó problémáktól. „Az egy dolog, hogy a piával szemben komoly alázattal viseltetsz, de

ha már leszoktál, miért kell szajkózzad egész életedben, hogy alkoholista vagy?

Én nem vagyok beteg, olyan jól vagyok, hogy el sem tudom mondani” – közelítette meg más szemszögből a kérdést. A sokféle függőség között a különbség, hogy egyik károsabb, mint a másik. A kemény drogok és az alkohol meg tud ölni, a marihuána, a játékszenvedély vagy a társfüggőség nem. És mikor mondható el valakiről, hogy függő? Kalóz János szerint amikor a gondolatait csak a szer uralja: hogyan szerez pénzt rá, hogyan jut hozzá, hol fogyasztja el?

Az alkohol esetében „az üveghez való viszony” a meghatározó, nem a mennyiség számít, hanem a használat módja. Nem akkor alkoholista valaki, ha állandóan részeg, hanem akkor, ha a piát a kellemetlen érzelmeinek, negatív gondolatainak az elnyomására használja, abba menekül.

„Nem nagyon merek rekreációs drogokról beszélni” – jelentette ki az addiktológus, aki szerint a pszichoaktív szereket az ember csak akkor tudja használni, ha megfelelően fejlett az érzelmi intelligenciája. „De ezt honnan a francból tudom?” – mutatott rá a csapdára. Ezért Romániában fel sem merülhet a legalizálás kérdése. „Szerintetek Románia érzelmi szempontból hol áll? – tette fel a nagy derültséget kiváltó kérdést.

Kalóz János. Fotó: Facebook

A diákok véget nem érő kérdéseire az egyre többek által rekreációs szerként használt marihuána is szóba került, mint lehetséges út a kemény drogokhoz. A marihuána nem okoz fizikai függőséget, szajkózzák sokan, de érzelmi függőséget igen, hívta fel a figyelmet a szakember. „Az érzésben van a csapda, az érzést fogom keresni, és ha már nem adja meg, elkezdem növelni az adagot. Vagy váltok egy keményebb drogra. Rengeteg kábszerfüggő marihuánával kezdte, inkluzíve én.”

És hogyan lehet nemet mondani a drogokra?

„A nemek mögé fel kell sorakozni” – azaz kell tudni érvelni, ha valaki megkérdezi, miért nem akarunk elszívni vele egy spanglit. És, jött a következő kérdés a hallgatóság sorából: hogyan lehet segíteni az anyagosnak? Hát ez az: nem lehet. „Csak akkor tudok segíteni, ha ezt kéri.”

Különben az egész olyan, mint egy megmentési jelenet, melynek végén a megmentő fog sérülni. „Óva intek mindenkit ettől” – mondta Kalóz János saját édesanyját hozva fel példaként. Aki tehetetlenül nézte, hogy fia hogyan adja el a nagyszobából a szőnyeget, hogy szert vehessen, hogyan kerül durvábbnál durvább élethelyzetekbe. „Fiam, én ezt már nem bírom tovább nézni, menj el!” – mondta ki a végszót, mely a tékozló fiú megtéréséhez vezetett.

Fotó: Medicalnewstoday.com

Míg a cigarettát egyedül is le lehet tenni, az alkoholizmusnak és a kemény drogok használatának csak szakemberek segítségével lehet véget vetni. Kalóz Jánosnak megtetszett az elvonókúrán, ahogy a segítők dolgoztak velük, így megfogalmazódott benne: pszichológus lesz. „Nem mertem erről beszélni, attól féltem, hogy ki fognak röhögni. De egyszer csak elő kellett jönni vele, és nem röhögtek ki: megtapsoltak. Akkor az álomból cél lett” – emlékezett vissza.

Hirdetés

A szerhasználat pszichológiai okairól is beszélt: mi vezethet oda, hogy valaki hozzá hasonlóan drogfüggő legyen? Első lépés a kíváncsiság, ez főleg a tinik esetében veszélyes, hiszen ők a legkíváncsibbak. Második lépés: a használó olyan hatást kap, amit a hétköznapokban nem ér el. És ezzel bele is esett a csapdába. „Nekem ebből még kell” – születik meg a döntés, hiszen rájön, hogy a szertől nem csak a verebek lesznek viccesek, hanem az sok másra is jó.

„Rájön arra, hogy a pszichoaktív szer hatása alatt nincs szorongás, frusztráció, félelem”

– azok az érzések, amiktől menekülne. Melyek miatt például néha arra sem vagyunk képesek, hogy kinyissunk egy ajtót, mert elképzeljük a sárkányt mögötte. Ezek a félelmek többnyire gyerekkorból származnak, jött elő az újabb személyes példával az előadó, aki kisgyerekként szinte belehalt egy kezeletlen középfülgyulladásba. Édesanyja később annyira féltette, hogy mindent maga végzett el helyette. „Nem sok dolgom volt, de sikerélményem sem. – mondta. – Holott minél több sikerélményem van, annál inkább beleadok mindent, szívvel-lélekkel csinálom a dolgokat. Tudom, miért kelek fel reggel, kiegyenesedik a tartásom, megjelenik a kisugárzás”.

„Mindig az van, ami most van” – jutottunk el a keleti filozófiák alapigazságához, az „itt és most” kérdéséhez. Kalóz János magyarázatában általában nem a mostban élünk, elagyaljuk a dolgokat, a sorompónál már azon filozofálunk, hol fogunk parkolni stb. „Mitől menekülünk? A negatív érzéseink elől” – állapította meg az okot.

Félelmeink akadályoznak abban, hogy megtegyünk dolgokat, pedig előre nem tudhatjuk, hogy van-e sárkány az ajtó mögött. „Ahhoz, hogy eljussak az ajtóhoz, nem tudok mást tenni, mint felállni és elindulni” – hangzott az egyszerűnek tűnő tanács. Mert a sok zárva maradt ajtó, elszalasztott lehetőség még több frusztrációt szül, amit egy adott ponton már csak szerrel lehet elnyomni.

Fotó: Medicalnewstoday.com

A szerhasználat pedig nem csak a használónak árt, hanem a gyerekének is, kapcsolódott be a beszélgetésbe László Éva. Úgy, hogy nem valósul meg nála az érzelmi fejlődés, mivel a szülő nem fogalmazza meg helyette az érzéseit, sőt, elnyomja. Például kiborul, ha a gyerek sír.

Vagy épp ellenkezőleg, nem veszi figyelembe, úgy tesz, mintha a gyerek ott sem lenne. Vagy eszközként használja, neki panaszolja el az elcseszett életét, és így létrejön a szerepcsere: a gyerek elkezd felelősséget vállalni szerfüggő apja, anyja érzelmi életéért. Koraérett lesz.

A szerfüggő szülők gyerekeit onnan lehet megismerni, hogy nem tudnak felhőtlenül játszani.

Egy szerfüggő szülő mellett a világ kiszámíthatatlanná válik, így a gyerek eldönti: nem bízhat senkiben. Mivel a szülő szerhasználata tabu, számos hazugságot szül, melyeket egyre bonyolultabb fenntartani. És a látszatot önmagával is el kell hitetnie a gyereknek: ha nincs probléma, az nem is fájhat, azaz nem szabad érezni. „Nem bízunk, nem beszélünk, nem érzünk!” – sorolta a szerfüggő családok három ismérvét László Éva.

Fotó: Casapalmera.com

Mindez oda vezethet, hogy a szerfüggő szülők gyereke szerfüggő társat keres magának. „Ha az apámat, anyámat nem tudtam megmenteni, majd őt fogom” – dönti el tudat alatt. Vagy maga is szerfüggő lesz. Ez ugyan nem törvényszerű, de felmérések szerint a függő szülők gyerekeinek 25 százaléka válik maga is függővé, és ez nagyobb arány, mint a nem függők esetében.

Kalóz Jánosnak az elmondottakra is volt személyes példája: „megtaláltam magamat az Éva előadásában, mert az apám alkoholista volt”. Ez fiánál ahhoz vezetett, hogy nem tudott beszélni az érzéseiről, sőt, nem is érzett. „A rehabon a legnagyobb küzdelmem az volt, hogy tudjak beszélni az érzéseimről, mert olyan sokáig elnyomtam őket, hogy úgy éltem meg: nincsenek érzéseim.”

Mikor mégis sikerült őket előcsalni, hosszú ideig üvöltött. „Akkor tapasztaltam meg, milyen az, amikor arról beszélünk, ami valójában van. Akkor indult el a gyógyulásom” – mondta a sokadik kérdésre válaszolva a függőből lett szakember. „Ahhoz, hogy meg tudjam oldani a problémámat, el kell tudjam mondani, őszinte kell legyek magamhoz. Megtanultam megfogalmazni az érzéseimet és azt, hogy mitől vannak. Ha félek, mitől félek? Azt tanultam meg, hogy a problémával szembenézünk.”

Hirdetés