Orvosok, borbélyok, bábák, feredősök – az erdélyi főuri nyavalyák gyógyítóinak világa

Érdekfeszítő témával foglalkozik, az erdélyi fejedelmi udvar hivatásos gyógyítóit, az orvoslás eszközeit és a fejedelmi patikák készítményeit veszi leltárba Kovács András Fejedelmek gyógyítói – Gyógyítók, gyógyszerek és gyógyítás az erdélyi fejedelmek udvarában a 17. század első felében című kötete, melyet szerda délután mutattak be Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum Egyesület székhelyén.

Balról: Sipos Gágor, az EME alelnöke, Kovács András, a kötet szerzője és Gaal György helytörténész

A szerző eredetileg művészettörténész, de nagyapja és szülei is gyógyszerészek voltak, ebből kifolyólag gyermekkorának nagy részét patikákban töltötte. Akkoriban a patikusok még receptek alapján, nagy gonddal készítették el a készítményeket, a betegek bizalommal fordultak hozzájuk egészségügyi problémáikkal. Kovács András ebben a környezetben, a patikusi polcokon sorakozó üvegek feliratait fürkészve tanulta meg az első latin szavakat, itt alapozta meg a gyógyászat iránti személyes érdeklődésén alapuló későbbi kutatásait.

Amikor a 1966 és 1971 között művészettörténészi tanulmányai során a kolozsvári számadáskönyveket vizsgálta, a kutatási területéhez egyáltalán nem kapcsolódó, de számára érdekesnek tűnő, az erdélyi fejedelmek orvosi kiadásaira és a gyógyítók személyére vonatkozó adatokat is kijegyzetelte. Évtizedek teltek el, mire felmerült: az adathalmazzal kezdeni kellene valamit, mert különben meglehet, újabb hosszú évek telhetnek el, míg valaki rátalál ezekre az erdélyi orvostörténeti érdekességekre. Így született meg a kötet, amely a levéltári adatokat kiegészítő kutatások révén egy egész korszak higiéniai körülményeibe enged betekintést.

Ma már természetes, hogy egészségügyi gondjainkkal orvoshoz fordulunk, de a Kovács András által vizsgált időszakban Erdélyben, akárcsak Európa-szerte általános orvoshiány volt. Doktornak csak az számított, aki a három évig tartó bölcsészeti kurzus után elvégezte az ötéves egyetemet, amire távoli, például itáliai, német, holland vagy svájci intézményekben adódott lehetőség.

Az 1520 előtti időkből mindössze öt orvosi diplomával rendelkező erdélyi polgárról tudunk.

A következő századokban sem kifejezetten azért szegődtek külföldi egyetemekre az erdélyi írástudók, hogy orvosok lehessenek, inkább az volt a jellemző, hogy egyházi pártfogással tanítóknak készültek, majd a természettudományok iránti érdeklődés vezette őket erre a pályára – hívta fel a figyelmet a kötetet méltató Gaal György helytörténész. A doktori hivatást űző személyek köztiszteletben álltak, gyakran közéleti szerepet is vállaltak.

Az orvoshiány abban is megmutatkozott, hogy az Erdélyben született emberek átlagéletkora ebben az időben nem érte el a harminc évet, és a 17. század első felében uralkodott nyolc erdélyi fejedelem átlagéletkora az udvarukban megfordult gyógyítók serege ellenére is alig haladta meg a 46 esztendőt. Kik gyógyítottak akkor? Többnyire a Török Birodalom, máskor Lengyelország vagy a Német Birodalom felől érkező zsidó orvosok mellett például szász kálvinisták, morva anabaptisták vagy kolozsvári unitáriusok is szerepelnek az előkelőségek „nyavalyáit” kezelő orvosok között. Összesen 32 orvosról tesz említést a kötet.

Azonban nemcsak az egyetemet végzett orvosok kiváltsága volt a gyógyítás, kéznél voltak a nagy tapasztalattal, de diplomával nem rendelkező gyógyító emberek, kenőasszonyok, a céhekbe tömörülő sebészborbélyok, a női bajokkal foglalkozó bábák vagy a feredősök, akik akár

foghúzást, érvágást, köpölyözést, külső sérülések – törések, sebek, kelések – kezelését is vállalták.

Ilyesmivel az orvosok nem mocskolták be a kezüket, a mai értelemben vett operációkat a 19. századig nem az ők végezték.  Ugyanakkor gyakran feltűnnek a gyógyszerészek is, patikáik felszereléséről sokat megtudhatunk a fejedelmi gyógyszertár levéltárából, amit Kovács András is tanulmányozott.

A közönség a kolozsvári könyvbemutatón

A fejedelmi orvosoknak és gyógyszerészeknek a fejedelmi székvárosban, Gyulafehérváron is megkülönböztetett tisztelet járt. Ezt jelzi, hogy Bethlen Gábor fejedelem a palota közvetlen szomszédságában biztosított számukra lakhatást. A feljegyzésekből tudjuk, hogy a palotához fürdőház is tartozott, ahol minden bizonnyal hozzáértő szakemberek, fürdőmesterek, feredősök foglalkoztak az uraságok egészségével.

Az ásványvizeiről híres Erdélyben a gyógyítás elterjedt módja volt az ivókúra.

A Gyaluban tartózkodó I. Rákóczi György fejedelemnek a kővárvidéki Láposról, az erdővidéki Vargyasról és a Hunyad vármegyei Kémendről is szállítottak savanyúvizet. Az ásványvizet fürdőzésre is használták,  de a fürdő megválasztásakor körültekintően jártak el. Az ismeretlen betegségben szenvedő Károlyi Zsuzsanna fejedelemasszonyt, Bethlen Gábor fejedelem első feleségét csak azután engedték a váradi fürdőbe, hogy az udvari orvos „próbabetegeket”, azaz három koldust küldött a vizek kipróbálására.

Népszerű volt még Algyógy, ahol Brandenburgi Katalin, Bethlen Gábor fejedelem második felesége (valószínűleg a fejedelemmel együtt), valamint I. Rákóczi György és családja is megfordult. A fejedelem itt nemcsak fürdőzött, hanem köpölyöztette is magát. Ez az ősi gyógymód üvegek felmelegítésével és testre helyezésével a méreganyagok eltávolítását szolgálta, az üveg kihűlésével fokozatosan keletkező vákuum révén. Utazásaik alkalmával díszes patikaládáikat is magukkal vitték, melyekben értékes, általában külföldről hozott készítményeket tartottak.

A kötet szerzője külön fejezetekben összegzi mindazt, amit a fejedelmi orvosokról, orvos-emberekről és -asszonyokról, feredősökről és borbélyokról, valamint gyógyszerészekről tudhatunk. A városi számadáskönyvekben név vagy foglalkozás, esetleg hivatás szerint azonosíthatók azok a személyek, akik

a fejdelem parancsára és költségére, fejedelmi „útlevéllel” érkeztek Erdélybe.

Az orvosok száma különösen Károlyi Zsuzsanna betegeskedése idején nőtt meg, később maga a fejedelem, Bethlen Gábor saját egészségének helyreállítására gyűjtötte udvarába a különböző származású gyógyítókat.

Mivel ritkaságszámba mentek a gyógyítók, minden róluk szóló feljegyzés rendkívül értékesnek számít, és hálásak lehetünk Kovács Andrásnak azért, hogy összegyűjtötte az adatokat, melyek által az erdélyi orvostörténet izgalmas fejezetei tárulnak fel – fogalmazott Gaal György.

A kötet két ráadásfejezete Bethlen Gábor fejdelem betegségét és halálát, illetve I. Rákóczi György fejdelem utolsó vadászkirándulását mutatja be a fennmaradt források tükrében. Kovács András a könyvbemutatón hangsúlyozta: a bemutatott adatok és dokumentumok elsődleges forrásként értelmezhetőek, megfejtésük az orvoslás történetében jártas szakemberekre vár.

A könyvet a helyszínen gyorsan elkapkodták, de mint megtudtuk, a Gaudeamus könyvesboltban és a Bookline online könyvesboltban is megtalálható.