A Román Akadémia lassan dákopatává váló elnöke ismét előadott egy nagyot

A tudományos akadémiai elnöki tisztség bármely ország egyik legrangosabb értelmiségi polca. Általában igen okos, igen nagy hatású, igen jelentős tudományos eredményekkel rendelkező, makulátlan erkölcsiségű és múltú személyiségek töltik be. Románia, úgy látszik, ebben is külön utas politikát folytat. A Román Akadémia elnöki tisztségét ugyanis egy szemmel láthatólag nem túl okos, világmegváltó tudományos eredményekkel nem rendelkező, makulátlan erkölcsiséggel és múlttal sem büszkélkedő egyén tölti be. Ő Ioan-Aurel Pop, aki mellékállásban a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora is. A nagy hatást nem említettük korábban, ugyanis egy dolog biztos:

Pop úr igen nagy hatással van azokra, akiknek az egységes és oszthatatlan és dáko-román nagynemzetállam a fétisük.

Az akadémia elnökét általában mindenféle rendezvényekre, előadásokra, kerekasztal-beszélgetésekre hívják. Általában azért, hogy jelenlétével emelje az esemény színvonalát. Ez a helyzet Pop úrral is. Csak hát ezek a rendezvények általában a többé-kevésbé habzó szájú nackórollerezés jegyében zajlanak. Ő ennek a vonalnak a színvonalát emeli, az égig. A minap is tartott egy előadást a bukaresti Akadémiai Könyvtár amfiteátrumában. Mégpedig június 11. kapcsán, amelyet a román történetírás az 1848-as román forradalom győzelme napjaként tart számon. Azon a napon történt ugyanis, hogy Gheorghe Bibescu uralkodó a forradalmi néptömegek nyomására aláírta az Islazi Kiáltványt, amely a létrejövő modern Románia első alkotmányává vált.

Igen ám, de Pop úr nem erről beszélt. Hanem az erdélyi románok negyvennyolcáról. Nem fogunk mindent felsorolni, csak a zaftosabb elnöki kijelentésekből szemezgetünk.

Tehát: 1848-ban hosszú évtizedek után (!) először fordul elő ismét, hogy az erdélyi román értelmiség és nép kéz a kézben haladtak előre. De ez még semmi.

Nemcsak, hogy együtt meneteltek, de létre is hozták Erdélyt, a román földet!

Simion Bărnuțiu és Gheorghe Barițiu kiváló tanácsai hatására Avram Iancu megalapította a románok országának magját az Erdélyi-középhegységben! És nem csak úgy, tessék-lássék: román adminisztrációval, román hadsereggel, ahogy kell!

Aztán: az erdélyiek számára az ellenforradalmárok a magyar forradalmárok voltak, akik nem akarták elismerni a szlovákok, horvátok és románok nemzetiségi jogait. Most jön a meredek: ezért

Pop úr számára (mint annak idején az erdélyiek számára) a gonosz erőit nem a bécsi udvar jelenti, hanem a magyarok!

Mert a bécsi udvar igenis tudott ígérgetni, autonómiát, román nyelvű oktatást, demokratikus jogoat és szabadságokat. Itt már veszélyesen gurul az akadémiai elnöki gyógyszer.

Aztán: 1848 mutatta meg a románoknak, mit jelent a szabadság, egyenlőség, testvériség, a nép szuverenitása… az olyan ideákkal szemben, mint a behódolás, hierarchia, privilégiumok, hit. És megint jön a meredek: Pop úr kijelentette, hogy a fenti pozitív eszmékhez hozzá kell rendelni a dáko-románizmust is! Anélkül ugyanis már a negyvennyolcas románok se lehettek igazi románok.

Ezek alapján igen nagy jövőt jósolunk Ioan-Aurel Popnak, a Román Akadémia elnökének. A történelem fantasztikus újrateremtése terén. Sőt, az is elképzelhető, hogy hamarosan bratyizni fog Gheorghe Funarral, a másik nagy dákopatával is.