Emlé(k)mező
Szerző: Szántai János
2018. április 26. csütörtök, 16:37
Néhány kósza emlék a két Szervátiuszról.

Apám jó nevű orvos volt. Meg vívó. Meg amatőr szobrász. Egy jó nevű szobrásztól tanulta a mesterséget. Hasonlítanak is a szobrai a jó nevű szobrászéira. A jó nevű szobrász jó neve Szervátiusz Jenő volt. A Fellegváron laktak. Oda járt apám mesterséget tanulni.

Néha engem is elvitt, taknyos kölket. Untam magam, persze. Kő, por, vésők, érthetetlen szöveg. Az öreg látta, hogy unom, és megkérdezte: akarsz-e szobrászkodni. Na, erre mit mondjak. Ha azt mondom, nem, nekem annyi. Pedig nem akartam. Azt mondtam: akarok. Az öreg vett egy lófej nagyságú követ, és megkérdezte: na, mi legyen ebből? Mondtam, bivaly. A legjobban akkoriban a bivalyoktól féltem. Anyámat egyszer megkergette egy bivaly, és fel kellett másznia egy autó tetejére, azért. Az öreg koppintott egyet itt, egyet ott,

aztán kezembe nyomta a vésőt. Folytasd. És folytattam.

És attól kezdve szerettem odajárni. Hogy meglegyen a bivalyom.

A fellegvári házban találkoztam egy másik „bácsi”-val is. Neki fekete volt a haja, és többet beszélt, mint az öreg. Többet nevetett is. Ő volt Szervátiusz Tibor. Aztán egyszer csak nem mentünk többet oda. A bivalyom is ott maradt. Félbe.

Később megtudtam, kivándoroltak. Aztán sokáig az Iron Maiden érdekelt inkább, meg a Judas Priest, meg a Sex Pistols. (Jó, most is.) Aztán egyszer elmentünk Budapestre. Kétévenként lehetett. Apám mondta, felmegy Jenő bácsiékhoz, nem megyek? Eszembe jutott a bivaly. S hogy félbe maradt. Nem mentem. Később azért rákérdeztem. Hogy van az öreg. Apám: Felmentem, az öreg kint ült az erkélyen. Megkérdeztem tőle, mivel foglalkozol mostanában, Jenő bácsi? Várom a halált, mondta az öreg.

Ez megmaradt bennem.

Odament, hogy várja a halált. Fasza.

Szervátiusz Tiborral egyszer találkoztam még. Futólag. Akkor már nem volt fekete a haja. És nem beszélt többet. És nem is nevetett. Viszont egyre jobban kiültek arcára Jenő bácsi hun-tatár-székely vonásai.

Kábé ennyi. Ja, még valami. Fordult a világ kockája, elkezdtünk sokat járni Budapestre. És egyszer felmentem a Nemzeti Galériába. És ott szembementem a Dózsa-szoborral. És nem tudtam továbbmenni. Pedig nem szerettem a múzeumokat. (Ma sem.) És utána ahányszor arra jártam, igyekeztem felmenni a várba. Hogy megnézzem a Dózsát. És nyugtázzam, hogy a helyén van.

És akkor tényleg ennyi. Mert innen jönnének a nagy szavak.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/26383
Daea és Teodorovici nagyot ment az európai parlamenti meghallgatáson. Hogy mást ne mondjunk.
Logikai bukfencével már nemcsak egy ország, hanem egész Európa előtt hozza magát kínos helyzetbe.
Sőt, Magyarországról is érkeznek telepes tapsifülesek Kovászna megyébe, ahol tárt karokkal várják őket.
Persze, ha mindez így van, akkor a helyzet egészen súlyos, de maga aszerző állítja, hogy nem lehet tudni, mi az igaz, mi a hamis.
Ezzel pedig bővülnek a látogatható részek a vajdahunyadi várban.
Ha már Năstase és Iliescu is bőgeti a szirénát, akkor talán tényleg baj van a román politika fősodrában.
Mindenki valakinek a valakije a közszférában, még egy takarítónőt sem lehet alkalmazni anélkül, hogy a párt ne szóljon bele, állítja Mihai Seplecan volt Kolozs megyei tanácselnök.
És akkor már miért ne rövidítenénk le a téli vakációjukat – vetette fel legújabb ötletét Ecaterina Andronescu.
Fogadják szeretettel szerkesztőségünk tagjainak szubjektív írásait hőseikről, helyeikről, érzéseikről, a Magyar Kultúra Napján.
Ezt állítja egy gyulafehérvári fejlesztési szakember.
Ha Ferenc pápát meghallgatni megy Csíksomlyóra, olyan mintha a pünkösdi búcsún venne részt.
Annyira, hogy utcára vonuljanak a nagy korrupcióért elítéltek utolsó utáni szalmaszála ellen.
Mi lesz itt, ha a PSD összeesküvés-elméleteinek egyik legfontosabb szereplője megszerzi az Európai Ügyészség vezetését?