Egy városi legenda nyomában – a kolozsvári Széki-palota borospincéjének titka (FOTÓK)

Az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket című programot hat éve indította el az RMDSZ. Ennek a programnak az a lényege, hogy 9-12. osztályos diákok csapatai kiválasztanak egy-egy régi épületet, műemléket, amit „örökbe fogadnak” és a lehető legtöbb információt igyekeznek összegyűjteni róla. Az így felgyűlt anyagot aztán valamilyen formában nyilvánosan is bemutatják.

A kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata a város egyik leglátványosabb épületét,  a Szamos-híd melletti Széki-palotát fogadta örökbe. Az alábbi beszámolójukban egy városi legenda nyomába eredtek, ami a palota pincéjével kapcsolatos.

-

„A Széki palota pincéjében már 1893. augusztus 15-én megnyílt Káhán Nátán Samu regál-bérlő borpincészete” – olvashatjuk Nagy Béla Kolozsvári paloták a Szamos-hídon innen és túl című cikkében (Szabadság). A korabeli Ellenzékben megjelentetett hirdetések bizonyítják: a borospincének léteznie kellett.

Mégis, a józan ész és a logika ellentmond a létezésének, hisz a Széki palotán sehol sincs borpincelejárat, így ennek létezése igencsak kétségesnek tűnt – a mai napig.

Az Apáczai-líceum örökséges csapataként mi a Széki-palotát fogadtuk örökbe, és nemrég meglátogattuk ennek pincéjét és padlását. A pince felfedezését a falak aprólékos átnézésével kezdtük, hátha megtaláljuk a már-már városi legendává vált borospince elveszett lejáratát. A pince az évek során víz alá került, és ez a falakon is meglátszik. Itt-ott, a pince mélyebb pontjain még mindig találni több centi mélységű tócsákat.

A lejáratot azonban sehol sem leltük meg. Miután kétszer is átnéztük a pince utca felőli falát, kedvünk és kezdeti lendületünk elkezdett alábbhagyni.

Igen ám, de ekkor jött a fordulat.

A pince végében egy csapattársunk két léc közötti hézagban észrevett valamit, amit boroshordónak nézett. Megkerültük a deszkából eszkábált választófalat s szemünk elé tárult a közvetett bizonyíték a borospince létezésére: három igencsak megviselt, széteső, öreg boroshordó állt az egyik sarokban.

Ugyan nem találtuk meg a lejáratot, amit előttünk is sokan kerestek, mégis egy lépéssel közelebb jutottunk a titok nyitjához, és napunkat siker koronázta. Bár nem vizsgáltuk meg szakemberek segítségével ezeket a hordókat, hogy minden kétséget kizáróan megállapíthassuk korukat, inkább úgy döntöttünk: ennyi motiváló misztikumot megszavazunk magunknak, s ahelyett, hogy esetleg alig harmincéves hordók „kiábrándító” személyazonosságáról lerántanánk a leplet, inkább teret hagyunk a kreatív álmodozásnak egykori bohémekről, vénséges vén illatos borokról, százesztendős volt-nincs borpincéről.