A piac és a politika szorításában vergődik a magyar nyelvű tankönyvkiadás

Áldatlan a romániai magyar tankönyvkiadás helyzete – hangzott el a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Gál Kelemen Oktatási Központjának frissen felavatott kolozsvári székhelyén megtartott sajtóbeszélgetésen.

Burus-Siklódi Botond, a tavaly 25. „életévét” betöltő RMPSZ elnöke elmondta, az oktatási rendszer működési nehézségei arra késztették a pedagógus-szövetséget, hogy megerősítse három – partiumi, közép-erdélyi és székelyföldi – területi központját.

A tankönyvkiadás helyzetét újra kell gondolni,

ennek közvetlen oka az, hogy a tanügyminisztérium idén szeptemberben közzétett sürgősségi rendelete, illetve törvénytervezete szerint központosítanák a tankönyvkiadást, ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy kizárólag az állami szakkiadó – a Didaktikai és Pedagógiai Kiadó (EDP) – adhatna ki tankönyveket.

A magyar kisebbséget is nagymértékben érintő változásokra az RMPSZ keretében működő – és mintegy tíz éve „tetszhalotti” állapotban leledző – Erdélyi Tankönyvtanács létrehoz egy munkacsoportot, amely módosító javaslatokat fogalmaz meg a tankönyvtörvénnyel és az EDP-t szabályozó rendelettel kapcsolatban. A munkacsoportba szakemberek, az RMPSZ munkatársai mellett civil szervezeteket is bevontak, a jogvédelmet például a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) látja el.

Köllő Zsófia, a Tankönyvtanács ügyvezetője, az új munkacsoport vezetője szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy

teljes évfolyamok küszködnek a tankönyvek hiányával.

A magyar nyelvű oktatásban az idei tanévet a harmadikosok tankönyv nélkül, a negyedikesek egyetlen tankönyvvel kezdték meg, az ötödikesek pedig legfennebb hármat tudhattak magukénak legfontosabb munkeszközeik közül. Ez a tarthatatlan állapot évfolyamonként mintegy 10 ezer magyarul tanuló diákot érint.

Mint kifejti, a központosítással az a legfőbb probléma, hogy a tervek szerint a tankönyvkiadást monopolizáló EDP-nek – amelynek fél évvel ezelőttig magyar nemzetiségű vezetője volt, Dáné Károly személyélyében –

nincs magyar szerkesztősége és egyáltalán nincsenek magyar szakemberei.

Ehhez kapcsolódik Péntek János professzor, az Erdélyi Tankönyvtanács elnöke, aki úgy véli, a tankönyvhiány és a centralizálás/államosítás összefügg egymással. A tankönyvkiadás eddig piaci alapon működött, a piaci szereplők – a magánkiadók – azonban csődbe vitték az ágazatot. Az ötödikesek például azért küszködnek most tankönyvhiánnyal, mert az egyik kiadó megóvta a másik sikeres pályázatát.

A piacnak való kiszolgáltatottságot a szakmaiság is megsínylette: mivel egy üzleti vállalkozás mindig a profitmaximalizálásban érdekelt, a tankönyvkészítési folyamatból mindent kispóroltak, amit csak lehetett. Péntek azt is felrója, hogy a pályáztatásban gyakran lehetett személyes érdek-összefonódásokat is tapasztalni.

Minderre a politika is rátett egy lapáttal, amikor előírták, hogy

a kisebbségi tanterveket és tankönyveket kötelezően le kell fordítani jóváhagyás céljából románra,

ezzel a magyar kiadók – az olyan általános, mindenkit érintő kíhívások mellett, mint a kötelező digitalizálás – hátrányba kerültek a románokkal szemben, mind anyagilag, mind a pályázatra fordítható idő szempontjából.  („Képzeljük el a Varró Dani-versek lefordítását” – teszi ehhez hozzá Fóris-Ferenczi Rita egyetemi oktató, aki szintén tagja a munkacsoportnak.) Az olyan „apróságokról” nem is beszélve, hogy a magyar tankönyvek a román himnusz szövegével kezdődnek – román nyelven.

„A politika és a piac kiszorítja a szakmaiságot” – fogalmaz Péntek, aki szerint 2014 után a magyar tankönyvkiadás rosszabb és megalázóbb helyzetbe került, mint '90 előtt volt. Az egyetemi oktató azt sem rejti véka alá, hogy ezeket a diszkriminatív rendelkezéseket

a minisztériumban államtitkári szinten jelen lévő magyar érdekképviselet sem védte ki.

A kisebbségi államtitkárság az elébe kerülő tanterveket pedig a szakmával való konzultáció nélkül írta alá.

Az átszervezésben sincs semmi garancia arra, hogy a helyzet javulni fog. Ezért a munkacsoport a következőket kezdeményezi:

• hozzanak létre külön magyar anyanyelvű bíráló bizottságot, amely kompetensen meg tudja ítélni a beadott pályázatok szakmai színvonalát;
• az állami tankönyvkiadónak legyen kihelyezett magyar szerkesztősége Kolozsváron megfelelő számú munkatárssal (tíz ember már elegendő lenne);
• románról lefordított tankönyv esetén magyar nyelvi és szaklektor ellenőrizze a készülő kiadványt.

Fóris-Ferenczi Rita kifejti, a tankönyv ma már nemcsak leckék sorozata, hanem a képességfejlesztésről is szól, ezért ezt a problémát három szempont alapján lehet megközelíteni: országos, kisebbségi és szakmai irányból. Fóris-Ferenczi szerint hatalmas probléma, hogy

nincs koherens tervezéspolitika,

hatékony tantervfejlesztés, a tankönyvkiadás teljesen esetlegesen működik, holott hatásvizsgálatoknak, felméréseknek, átgondolt tervezésnek kéne megelőznie.

Ezért kell Fóris-Ferenczi szerint – aki úgy véli, a központosítás nem jó irány – az országos, román tantervfejlesztéstől függetlenül is kiépíteni egy magyar szakmai bázist, és ez a munkacsoport erre tesz kísérletet.

• Központosítanák a tankönyvkiadást
• Mi lesz, ha (vissza)államosítják a tankönyvkiadást?