Katalónia, a spanyol belügy

Amint az várható volt, Katalónia magára maradt. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság jogállamiságra máskor oly érzékeny elnöke azt nyilatkozta a szétvert népszavazásról, hogy annak megrendezése jogszerűtlen volt, és ez az egész probléma Spanyolország belügye.

Ami a mi szempontunkból érdekesebb, hogy az éppen Nagyváradon tartózkodó Orbán Viktor magyar miniszterelnök is szűkszavúan belügynek nyilvánította a történteket, és hasonló szellemben foglalt állást a Kolozsváron Teodor Meleșcanuval találkozó Szijjártó Péter külügyminiszter is; tekinthetjük tehát ezt a megnyilatkozást a magyar kormány hivatalos álláspontjának. Román kollégája árnyalatnyival általánosabban fogalmazott, amikor felhívta a figyelmet a párbeszéd fontosságára, bár az alkotmány tiszteletben tartását is hangsúlyozta, ami – ebben az esetben – tudjuk, mit jelent.

Katalónia ennél többre a nemzetközi közösség részéről jelenleg nemigen számíthat.

Csakhogy ebben az ügyben az árnyalatok is nagyon fontosak.

Tökéletesen érthető, ha egy kormányzat nem akar felesleges frontot nyitni egy olyan kérdésben, amelyben nincs konkrét érdekeltsége; főként ha az illető kormányzatnak van már néhány megnyitott frontvonala, ennél jelentősebbnek tűnő ügyekben. Azt is tudjuk, hogy a diplomácia nem feltétlenül az igazság kimondásáról szól, és számtalan olyan szempont van, amely a közvélemény előtt rejtve marad.

Erdélyi magyarként azonban becsapnánk magunkat, ha úgy tennénk, mintha ez bennünket áttételesen sem érintene.

A számbeli kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek jogai nem minősíthetőek kizárólag belügynek. Nem „román belügy” az, ha bezárnak egy magyar nyelvű iskolát, hogy hajtóvadászatot indítanak kisebbségi szimbólumok ellen, és ha valaha népszavazást tartanak a székelyföldi autonómiáról, az sem lesz pusztán Románia belügye. És az sem, hogy milyen törvényt hoznak Kijevben az ország oktatási rendszeréről.

A Minority SafePack pedig, amit Magyarország aktívan támogat, pontosan arról szól, hogy a kisebbségi jogok ne számítsanak kizárólag nemzetállami hatáskörnek az Európai Unióban.

Tudjuk, a katalánok nem olyan értelemben számítanak kisebbségnek, mint az utódállami magyarok. Példának okáért nincs anyaországuk. Talán ezért is szeretnének függetlenedni, hogy legyen. Autonómiájuk viszont van, meglehetősen széles körű. Nem kell tehát egyetérteni a katalán függetlenségi törekvésekkel – ez egy kényes és összetett ügy, amely valóban a spanyolokra és a katalánokra tartozik, nem szükséges állást foglalni benne.

Az viszont nem csak az ő dolguk, hogy az Európai Unió egyik tagállamában – ráadásul nem a folyton renitenskedő „barbár keleten” – a központi kormányzat karhatalmi erővel veri szét saját polgárait, akik a demokratikus véleménynyilvánítás eszközével kívántak élni. Még akkor is, ha ezt, pro forma, alkotmányellenesen tették. A spanyol rohamrendőrség válogatás nélkül ütött-vert nőket, férfiakat, fiatalokat és időseket, és ahol kellett, a gumilövedék használatától sem ódzkodtak. Nyolcszáz sebesültről nem lehet elfordítani a tekintetünket. Sem a 2017-es év Barcelonájában, sem a 2006-os év Budapestjén, sem másutt Európában.

Ha még számít, hogyan fog kinézni az elkövetkezendőkben Európa.

• Katalónia: százak sebesültek meg a rendőrök brutalitása miatt