// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Nincs nyoma annak, hogy az Iskola Alapítvány kiszállt volna a kuratóriumi elnök feleségének bizniszéből

// HIRDETÉS

Fél éve „azonnali szerződésbontást” ígért Nagy Zoltán.

Nincs hivatalos írásos nyoma annak, hogy az RMDSZ által létrehozott Iskola Alapítvány felbontotta volna a szerződést a Kolozsvár főterén a L’Alchimiste éttermet működtető Videbor kft.-vel, amelynek társtulajdonosa Debreczeni Hajnalka, az alapítvány kuratóriumi elnökének, Nagy Zoltánnak a felesége.

Nagy Zoltán – aki egyben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kabinetfőnöke – március 24-én közölte a Főtér érdeklődésére, hogy az Iskola Alapítvány „azonnali hatállyal” szerződést bont az ingatlan tulajdonosával és a bérlőjével is, amiről ígérete szerint még aznap tájékoztatta a kuratóriumot.

Az Átlátszó Erdély, amelynek cikksorozata kapcsán az ügy kirobbant (mondjuk ez túlzás, mivel a cikkek megjelenését diszkrét hallgatás övezte az erdélyi magyar közéletben) a cégbírósághoz fordult, de nem találta nyomát a Videbor kft. és a Jósika palota földszintjén levő ingatlan tulajdonosa közti új bérleti szerződésnek. A helyiséget ugyanis az Iskola Alapítvány bérelte ki, majd egy bérleti szerződéssel – amelynek a felbontását Nagy Zoltán márciusban ígérte – továbbadta az éttermet működtető cégnek, ezzel pedig gyakorlatilag egy előnyös, hosszú lejáratú hitel nyújtott a kuratóriumi elnök felesége – Kelemen Hunor korábbi sajtósa – vállalkozásának.

Az oknyomozó blog szerint két oka lehet annak, hogy nincs nyoma a szerződésbontásnak: a vagy a Videbor kft. nem jelentette be hivatalosan a szerződés felbontását, vagy pedig a szerződést máig sem bontották fel.

Az Átlátszó Erdély érdeklődésére Nagy Zoltán ennyit válaszolt:

„csak megerositeni tudom, amit marciusban mondtam, az Iskola Alapitvany felbontotta a szerzodeseket.”

Nagy Zoltán tavasszal azt írta levelében – amellyel a Főtér által az Iskola Alapítvány kuratóriumi tagjainak küldött kérdésekre, az ő nevükben (?) válaszolt –, hogy

„(...)jelen bérleti ügylet alkalmas arra, hogy olyan látszatot keltsen, mintha a tisztán üzleti szempontok mellett egyéb, személyi szempontok is közrejátszottak volna annak létrejöttében.

Meggyőződésem, hogy az RMDSZ vezető tisztségviselőjeként mindent el kell követnem annak érdekében, hogy ilyen látszat ne alakulhasson ki sem személyem, sem az általam vezetett intézményekkel, így az Iskola Alapítvánnyal kapcsolatban.

Úgy látom, szándékaim ellenére rossz fény vetült az Alapítvány tevékenységére. Ezért kezdeményeztem az azonnali hatályú szerződésbontást a bérlővel és a tulajdonossal egyaránt, amelyről a mai napon tájékoztattam a kuratóriumot.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.