Lendületet vett a Szent Korona kutatása, sok az új felfedezés

Miközben a Szent Korona nemzetünk legfontosabb szakrális tárgya, egészen a kétezres évekig alig voltak történészek, akik titokzatos és sokszor kalandos fordulatokkal teli múltját kutatták és tanulmánykötetekbe foglalták volna. A téma jelenlegi két legnagyobb szakértője, Pálffy Géza (az MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője) és Maczó Ferenc történészek voltak a meghívottjai a nemzeti ünnepünkön – és egyben a 8. Kolozsvári Magyar Napok zárónapján – tartott, filmbemutatóval egybekötött beszélgetésnek a Sapientia Tordai úti épületegyüttesének Aula Magna termében.

A közönség soraiban Pálffy Géza és Maczó Ferenc (zakóban) Fotó: magyarnapok.ro | Tóth Helga

A Magyar Tudományos Akadémia Szent Koronával foglalkozó kutatócsoportja 2012-es megalakulása óta tucatnyi kötetben foglalta össze kutatásai eredményeit, de az egyik legjelentősebb, szélesebb nyilvánossághoz is eljutó megvalósítás a most Kolozsváron is levetített A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című ismeretterjesztő film. Pálffy Géza elmondta: körülbelül 15 évvel ezelőtt, egy koronázási lakoma ülésrendjét kutatva kezdett foglalkozni a témával, és ekkor döbbent rá, hogy

kevés a hiteles tanulmány a Szent Koronáról, csak egy szlovák kutatás érhető el.

A kutatócsoport legfontosabb eredményeit sűrítették a filmbe, mely mint a jéghegy csúcsa, csak a lényeget mutatja be. Megtudhattuk: folyamatosan kerülnek elő új levéltári dokumentumok, sőt, még koronázási kellékek is. A filmben ezeket részletesen bemutatták, például a legrégebbi koronás országzászlót (1618), az első budai koronázás (1792) magyar királyi udvarmesteri pálcáját vagy éppen egy elveszettnek hitt koronázási jelvényt, vagy az utolsó pozsonyi szertartáson (1830) használt koronázási cipellőt.

A filmben látható a koronázási jelvények tárolására használt vasláda is, amely a 17. század elejétől egészen 1938-ig őrizte a koronát, a jogart és az országalmát.

A film rendezője és forgatókönyvírója Bárány Krisztián, és fotósa, Bárány Dániel mind az öt magyar koronázó városba (Esztergom, Székesfehérvár, Pozsony, Sopron és Budapest), mindegyik koronázó templom színhelyére és a Szent Korona legfontosabb őrzési helyeire, összesen közel húsz helyszínre kísérték el a szakértőket. Pálffy a film, illetve a kutatócsoport egyik eredményeként számolt be arról, hogy tudatosodott Sopron 17. századi elfeledett koronázóvárosi múltja, ugyanakkor számos tévhit tisztázódott.

A moderátorok – Lupescu Radu és Lupescu Mária egyetemi oktatók – kérdésére válaszolva elmondta: rengeteg téveszme kering a témában.

„A Szent Korona olyan, mint a foci és a politika, mindenki ért hozzá”

– jegyezte meg. Úgy gondolja, hogy ezekre a tudósoknak reagálniuk kell, hiszen máskülönben olyan kitalációk járják át a közbeszédet és a bulvársajtót, miszerint a Szent Koronának köze van a Kheopsz-piramishoz, a sumér vagy az avar kultúrához, illetve az, hogy II. József, aki Bécsbe szállítatta a koronát, kicseréltette lemezeit.

A Szent Korona legrégibb hiteles ábrázolása 1555-ből

A történész természetesnek tartja, hogy sok az elmélet a koronáról, hiszen évszázadokig (a 16. századig) nem létezett hiteles leírása, nem tudjuk például, a kereszt mikor került rá.

Említésre méltó ugyanakkor, hogy erdélyi vonatkozásai vannak a Koronával kapcsolatos legújabb felfedezéseknek: Kolozsváron, a Kemény-család hagyatékából került elő az első dokumentum, mely a koronázási szertartások menetét írta le, ugyanakkor a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeumban őrzik Lipót király feleségének koronázási érméjét. Pálffy szerint

biztosan lesznek még új felfedezések.

Maczó Ferenc szakterülete az utolsó magyar királyi koronázás. Mint ismeretes, IV. Károlyt 1916. december 30-án, a budai Mátyás-templomban kenték fel. Az erről készített mozgóképes felvételek – melyek a dokumentumfilmben is szerepelnek – a ceremónia szigorú rendje mellett az emelkedett közhangulatot örökítik meg. Az előkészületeket egyébként az Operaház intendánsa, Bánffy Miklós gróf irányította a korszak legkiválóbb művészei – Kós Károly, Lechner Jenő, Pogány Móric –  támogatásával.

Ahogy a filmből is kiderül: az évszázados hagyományoknak megfelelően pontos koreográfia szerint zajlott le az utolsó magyar király  koronázása. Meg volt határozva, mely családok vihetnek saját zászlót, kik állhatnak a legközelebb a királyhoz, és mit fognak enni a koronázási lakomán. Ez utóbbival kapcsolatos érdekesség, hogy senki nem nyúlt a díszlakoma fogásaihoz, a háborúra való tekintettel ugyanis érintetlenül küldték el a hadikórházakban lábadozó katonáknak.

Újdonság volt viszont a szertartás magyaros jellege, a magyar művészek közreműködése, a Himnusz zenekari megszólaltatása, a dolmányok jelenléte vagy az, hogy postai bélyegeket bocsátottak ki a király tiszteletére, illetve mindennapi használati tárgyakra is felkerült a király és a királyné portréja. Maczó szerint

sok még a leletanyag a koronázásokkal kapcsolatosan, többek között Erdélyben is.

Nem lehetetlen feladat ezeknek a felkutatása – tette hozzá.

A beszélgetés során rengeteg izgalmas kérdés felmerült a moderátorok és a közönség részéről, így megtudhattuk, hogy a királynéi koronák hollétéről sajnos mind a mai napig nem tudunk, és ma már nehéz, bár nem lehetetlen, egy erre irányuló kutatást végezni. Szóba került az olajjal való felkenés misztikája is. Ez mindvégig megmaradt a ceremónia részének, a középkorban különösen fontos volt, de nem volt olyan kitüntetett szerepe, mint a franciáknál.

Felmerült a kérdés, hogy milyen feltételeknek kellett teljesülniük ahhoz, hogy egy koronázást legitimnek tartsanak. A közhiedelem úgy tartja, hogy csak a Szent Koronával Székesfehérvárott, a Nagyboldogasszony-bazilikában az esztergomi érsek – annak hiányában a rangidős főpap – által végzett koronázás a hiteles, de Pálffy szerint

az öt koronázó város bármelyikében elfogadott volt a ceremónia megszervezése.

Az egyházi személyek számára olyan megtiszteltetés volt, ha koronázhattak, hogy akár hordszékben is eleget tettek a kötelezettségüknek.

Pálffytól megtudtuk: a kutatócsoport munkája tovább folytatódik, legközelebb a Korona hazatéréseinek történetét (szám szerint tizenegyszer volt távol) viszik filmre.