Az RMDSZ nem vesz részt a bizalmatlansági indítvány bemutatásán

És majd csak szerdán dönti el, hogy megszavazza-e. Nem sietnek – jelentette be Kelemen Hunor, de készek bárkivel tárgyalni.
Hirdetés
Alapos elemzés után a Szövetségi Állandó Tanács arra jutott, hogy nem dönt semmit, csak a forgatókönyveket vették sorra –jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök a SZÁT szombat délutáni ülése után. Sőt az RMDSZ-es honatyák nem utaznak holnap Bukarestbe sem a PSD bejelentésére, miszerint vasárnap mutatják be a parlament két háza előtt a saját kormányuk leváltását célzó bizalmatlansági indítványt. 
 
Hivatalosan nemcsak hogy a plénumot nem hívták össze, de a rendkívüli plénumot összehívni hivatott házbizottságok ülését sem hívták össze – vázolta a parlament hétvégi (nem)történéseit Kelemen.
 
A parlamenti többség joga levezényelni egy kormányátalakítást vagy -leváltást, a PSD-ALDE többség pedig nem tudta kezelni ezt a helyzetet, hangsúlyozta Kelemen. Viszont ez nem írhatja felül a demokratikus kormányzás elvét, miszerint a politikai döntéseket a pártoknak a parlamentben kell meghozniuk. Ha nem az ország sorsa múlna ezen, akkor
 

ő személy szerint már három napja folyamatosan röhögne a helyzeten,

mondta Kelemen Hunor, bár láthatólag nem volt vicces kedvében.
 
Hétfőtől tárgyalnak a PSD-ALDE koalícióval és bárki mással, aki hajlandó megoldani ezt a politikai válságot. Eddig nem tárgyalásokat, csak beszélgetéseket folytattak a koalíciós pártok vezetőivel, Liviu Dragneával és Călin Popescu-Tăriceanuval, telefonon beszélt Sorin Grindeanu még hivatalban lévő miniszterelnökkel is – válaszolta újságírói kérdésre. 
 
Az RMDSZ viszont nem akar beleszólni egy párt belső ügyeibe, előbb rendezzék soraikat, utána tárgyaljanak külső szereplőkkel – szögezte le Kelemen, aki bízik benne, hogy a jelenlegi kormánykoalíció házon belül meg tudja oldani ezt a válságot, hiszen ez kizárólag a koalíciós pártok felelőssége.
 
A koalíciós pártokkal kötött parlamenti együttműködés kiértékelését megkezdték már, de ennek eredményéről nem árult el semmit a szövetségi elnök, mondván, még hátra van két – korántsem egyszerű – hét ebből a parlamenti ülésszakból.
 

A bizalmatlansági indítványról sem döntöttek most semmit, 

látniuk kell előbb az indítvány szövegét, amelynek bemutatásán viszont nem vesznek részt holnap a parlamentben. Mert nem tudnak holnap délutánig leutazni Bukarestbe, sok helyről nincs is repülőjárat a fővárosba, autóval néha egy nap az út, és még a parlament rendkívüli ülését sem hívták össze – mondta Kelemen. És amíg létezik kormány – bár kicsit furcsa kormány –, 
 

addig nem tárgyalnak a kormányra lépésről, 

de bárkivel nyitottak tárgyalni, mondta a szövetségi elnök. Kérdésre elárulta, a tárgyalódelegáció(ka)t a frakcióvezetők és néhány honatya fogja alkotni az RMDSZ részéről, az összetételének meghatározása a szövetségi elnök kompetenciája. 
 
Ha nem a kormánypárt elnöke a kormányfő, akkor elkerülhetetlenek az ilyen helyzetek, amibe most a PSD kormányozta magát, de nem az RMDSZ dolga ez megoldani, válaszolta újságírói kérdésre. Őt személyesen nem érdekli a miniszterelnök-helyettesi poszt, nincsenek ilyen ambíciói, és nincs is meggyőződve, hogy odáig jutnak majd a tárgyalásokon, hogy ez szóba kerüljön.
 
Az RMDSZ esetleges kormányralépését nem befolyásolja annak a 30 milliárd lejes alapnak a megnyitása az önkormányzatok előtt, amelyet pénteken, leváltása előtt írt alá Sevil Shaidehh fejlesztési miniszter – válaszolta Kelemen Hunor a Főtér.ro kérdésére. Ez része a kormányprogramnak és az idei költségvetésnek, nincs benne semmi újdonság, mondta. Rákérdeztünk, hogyan értékeli a PSD szándékát 
 

a prefektusi és a megyei dekoncentrált intézmények vezetői tisztségének visszapolitizálására,

amit a most készülő közigazgatási kódexszel készülnek végrehajtani. Nem újdonság, hogy az RMDSZ szükségtelennek tartja a prefektusi intézményt a közigazgatási rendszerben, és legszívesebben kiiktatná onnan, de ahhoz alkotmánymódosítás kell. A jelenlegi hazug helyzetet viszont szerinte meg kell szüntetni, azóta is politikai alapon nevezték ki a prefektusokat, hogy névleg pártfüggetlen köztisztviselők lettek.
 
Románia az egyetlen európai ország, amely nem mert egyértelmű vonalat húzni, amely fölötti tisztségekbe vállaltan politikai alapon nevezzék ki a vezetőket, alatta viszont kizárólag a hozzáértés és a szakmai tapasztalat döntsön, mondta Kelemen. Szerinte a megyei dekoncentrált intézmények legfelső vezetőit még politikai alapon kellene kinevezni, mert ezek az intézmények a felelősek a kormányprogram végrehajtásáért, ellenzéki vezetőkkel nem lehetséges szerinte koherens kormányzás, a közvetlenül ez alatti tisztségeket viszont hozzáértés alapján kellene betölteni.
 
Úgy véli, a dekoncentrált intézmények esetében teljes reformra lenne szükség, egy részüket a kormány át kellene, hogy adja a megyei önkormányzatoknak, mert azoknak a kompetenciája megoldani azokat a problémákat, amelyeket ezek az intézmények kezelnek. A PSD egyébként a vissza-, át- vagy depolitizálás kérdésénél jóval szélesebb körű közigazgatási csomagot készít elő, amelyhez majd az RMDSZ-nek is lesznek javaslatai, mondta Kelemen.

Hirdetés