Mi kell a nőnek? Több rakendroll, kevesebb megfelelési kényszer

Botházi Mária Boldogság juszt is a tiéd című könyvének kolozsvári bemutatóján a szerzővel Tofán Koós Imola újságíró beszélgetett a kötet visszatérő elemeiről: női attitűdökről, családról, humorról, a boldogság kényszeres akarásáról.

Bevezetőjében Tofán Koós Imola tipikusan női könyvként mutatta be Botházi Mária kötetét, amely elfér a női táskákban, és akár a tömegközlekedési járműveken is lapozgatható – amennyiben az olvasó nem bánja, ha az emberek megbámulják, amiért hangosan röhög. A humorral átszőtt írások ennek ellenére mintha nem annyira a nevettetés szándékával íródtak volna – jegyezte meg. A szerző szerint a háttérben található rétegek sokkal fontosabbak.

Botházi Mária dedikál (Fotók: Fall Sándor)

Az íráshoz megfigyelés útján gyűjti az inspirációt, bár a saját hangjának megtalálásakor leginkább Rejtő Jenő és Méhes György hatottak rá – derült ki a beszélgetés során. Újságíróként megvan az a képessége, hogy bárhol jár, minden részletre kiterjed a figyelme, és ez nagy áldás egy író számára. Szakmája gyakorlása során azt is megtapasztalhatta, hogy ha van fehér, akkor van fekete is, éppen ezért nem tud harcos álláspontból közelíteni a dolgokhoz, nem tud felháborodni azon sem, hogy más mit gondol.

Botházi hangsúlyozta, hogy nem a személyes élményeit írja meg, bár kétség kívül, az a világ, amelyben kitalált figurái léteznek,a hétköznapi valóságot tükrözik.

A saját magától való elvonatkoztatásra azért volt szükség, mert az egyes szám első személyben írt történeteit igaznak hitték az olvasók. Volt rá példa, hogy egy kitalált személyt, a Jenőt meg akarták verni a közösségi oldalon közzé tett szöveg kommentelői. Az emberek azt hiszik, amit az újság megír, az úgy is van. Nem olvasnak elég irodalmi szöveget ahhoz, hogy egy szöveg más síkjai is feltáruljanak előttük.

A közönség jókat derült a könyvből felolvasott részleteken 

Főhősei tehát mind olyan tipikusan erdélyi figurák, akikkel könnyen azonosul az olvasó, hiszen mindenkinek van egy olyan szomszédja, aki azt lesi, a másik mikor pucolja meg az ablakot, vagy megszólja, amiért vasárnap teregeti a ruhát. E tekintetben gyermekkori emlékekből táplálkozik: Székelyudvarhelyen, „blokkos” környezetben nőtt fel, többnyire vidékről beköltözött emberekből álló kompakt lakóközösségben. Nem változott azóta sokat a világ, bárhova megyünk Erdélyben, ebben élünk – jegyezte meg a szerző.

Az erdélyi magyar nők szabványos élethelyzete sejlik fel ezekben az esszékben

– vélekedett Tofán Koós Imola. Ezzel kapcsolatosan Botházi kifejtette: azt tapasztalja a környezetében, de saját magán is, hogy a megfelelési kényszer túl nagy teret kap. Szerinte több rakendroll kellene a nőknek, illetve az, hogy gyakrabban dőljenek hátra, és engedjék el a problémákat. Sok női magazin biztat erre, de ez nem feltétlenül célravezető, hiszen ezáltal kötelező feladattá és külön stresszforrássá válik az elengedés.

Napjainkban, amikor mindenki azt a látszatot kelti, hogy mennyire boldog, mintha ez egy olyan állapot lenne, amelyet folyamatosan fenn lehetne tartani, fontos meglátni a boldogság múlékonyságát. Erre a boldogság-központúságra utal a kötet címe is. A szerző szerint a boldogság „belső csiklandozás”, amit a bőre alatt, a zsigereiben érez az ember, és nem közvetíthető a Facebookon. Juszt sem.