Megesett a szenátorok szíve a börtönírókon

Jóval nagylelkűbben jutalmaznák a rácsok mögött végzett tudományos munkát, mint a kormány.
Hirdetés
Módosította a szenátus jogi bizottsága azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely összesen 20 nappal csökkenti a fogvatartottak büntetését a börtönben végzett tudományos munkák vagy találmányok „jutalmaként”. 
 
Az idei év legeléjén tört ki a botrány a börtönírók miatt, akik művenként 30 nappal rövidítették le a büntetésüket, Dan Voiculescu volt politikus és médiamágnás például 240 napot írhat le a tíz évéből „tudományos munkáinak” köszönhetően. Ezt változtatta meg sürgősen az akkor már beiktatott szakértői kormány, és a művek, illetve találmányok számától függetlenül 20 napra korlátozta az akadémiai tevékenység által megváltható börtönbüntetést, mi több, szigorú tudományos kritériumoktól tette függővé a megítélését.
 
A szenátorok mandátumuk vége felé gondoskodnának börtönben sínylődő és alkotó „akadémikusokról”, és a ma egyhangúlag megszavazott bizottsági módosítás szerint művenként 20 nappal rövidítenék büntetésüket.
 
A módosítást még a szenátus plénumának is meg kell szavaznia, a végső szót pedig a képviselőház fogja kimondani.
 
2012-ig évi egy tudományosnak mondott mű született a hazai börtönökben, azonban a statisztikák szerint ezután ugrásszerűen megnőtt a börtönírók száma: a 2013-2015-ös időszakban 188 elítélt több mint 400 művet írt.

Hirdetés