Már a Nagy Testvér sem a régi

Különös érzés kerített hatalmába, azt olvasván, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) európai uniós alapokból kíván olyan hardver- és szoftverfejlesztéseket eszközölni, amelyek lehetővé tennék gyakorlatilag a teljes lakosság megfigyelését. 25 millió euróról van szó, amelyet a hírszerzés a távközlési minisztérium „digitális gazdasági versenyképességet” növelő finanszírozási programjának pályázatán nyert el, uniós forrásokból.

A diszkomfortérzés még csak nem is a projekt tartalmához – vagyis a titkosszolgálat rendelkezésére álló informatikai szuperrendszer kialakításának szándékához – kötődik. A mindent behálózó információs rendszerek korában

szinte lehetetlen, hogy ne hagyjuk ott a „digitális lábnyomainkat”

mások számára is hozzáférhető felületeken. A magánszféra sérthetetlenségéről szőtt régimódi elképzeléseinket legfennebb akkor valósíthatnánk meg, ha kivonulnánk egy őserdő kellős közepébe, ahol egy viskóban víz, villany, internetkapcsolat és térerő nélkül éldegélnénk – de nagy valószínűséggel még így is lokalizálnának a különböző térképfelismerő programokban.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy hidegen hagy az állambiztonsági szerveknek az a törekvése, hogy minél több ismeretet szerezzenek az ország minél több polgáráról, csak nincsenek illúzióim:

virtuális profiljaink már így is viszonylag könnyedén összeállíthatók,

és ha nem is a titkosszolgálati, de a kereskedelmi „forgalomba” bizonyosan bekerültek.

Egyébként pedig szó sincs semmiféle Nagy Testvér-projektről, ezt maga a SRI állítja, és ha ők mondják, akkor annak így is kell lennie. És akkor még nem beszéltünk a globális terrorveszélyről, a szervezett bűnözésről, a korrupcióról és a székely petárdakereskedelemről.

Az egészben a pénz megszerzésének a módozata a legizgalmasabb. Meglehet, legtöbbünk klasszikus kémregényekből, hollywoodi filmekből, illetve szenzációhajhász médiahírekből és az oral historyból szerezte értesüléseit a hírszerzés és elhárítás működésének sajátosságairól, de az mégiscsak

meghökkentő, hogy a titkosszolgálat nyílt – európai uniós! – pályázaton gründolja össze

a titkos tevékenységet igénylő projektjeihez a szükséges összeget.

Ismét csak a fikciós műfajok hatása, de elképzeltem, amint az MI6 megpályázza valamelyik nemzetközi szervezetnél a 007-es ügynök eszköztárának bővítésére a pénzügyi keretet, a moszkvai kollégák pedig közbeszerzési eljárást írnak ki a lehallgatóipar technikai újdonságainak kifejlesztésére. Tudom, a hidegháborúnak vége (viszont a globális terrorizmus...!), és a marcona tábornokok tarkóredői is a múlt ködébe vesztek, de ebben mégiscsak van valami mélységesen ironikus.

És ami még inkább az: a háborgó civil szervezeteknek – paradox módon – értékelniük kéne azt a transzparenciát, amellyel a román hírszerzés az egész eljárást lebonyolította. Egy közintézmény uniós forrásokra pályázott egy informatikai projektre, nyíltan, és megnyerte – hát hol itt a probléma?

Tudomásul kell vennünk, hogy

a rettegett „Nagy Testvér-terv” új fázisába lépett:

már nemcsak megfigyelnek, hanem ezt be is jelentik – elvéve ezzel az oknyomozó újságírástól a valódi leleplezés örömét, a költségvetési pénzek átláthatatlan vándorlásának felderítését. A jó öreg szolgálat már nem a régi – a titkaink, na azok viszont igen.