Fotó: Kiss Gábor (Facebook/Double Rise)
plusz-mínusz 10
Szerző: Mészáros Tímea
2016. július 5. kedd, 22:03
A posztfesztiváli depresszió és az uborkaszezon kicselezése érdekében pontokba szedjük a hétvégi Double Rise kellemes és kellemetlen tapasztalatait. Vigyázat, kíméletlenül őszinte tartalom!

A legelső Facebook-bejegyzések és sajtóközlemények óta figyelemmel kísértük a Double Rise Fesztivál alakulását: az ígéretes koncertfelhozataltól fellelkesülve, ugyanakkor az első fanyalgó hozzászólásokon bosszankodva legalább annyira szurkoltunk Erdély első összművészeti fesztiváljának, mint a magyar válogatottnak (utóbbinak kicsit jobban).

A magyarázat a minden igényt kielégíteni akaró és emiatt rendkívül felhígult fesztiválok dömpingjében rejlik. Meg abban, hogy a túlkínálat ellenére hiányzott egy olyan fesztivál, amelyik  magyar, de nem magyarkodó, igényes, de nem műmájer. Egy olyan fesztivál, amely azokat szólítja meg, akik kedvelik a magyar élvonalbeli alternatív és populáris zenét játszó együtteseket, de ugyanúgy szeretik a néptáncot, az aktív sporttevékenységeket vagy az irodalmat. Na és persze a világon tényleg egyedülállóan szép Torockóra is kíváncsiak.

Fotó: Bethlendi Tamás (Facebook/Double Rise)

Tíz-tíz pontba szedtük a fesztiválon szerzett pozitív és negatív tapasztalatainkat, és rábízzuk a tisztelt olvasóra, döntse el, szerinte a mérleg melyik serpenyője nyom többet.

 

Ami nem tetszett az első Double Rise Fesztiválon:

 

1. Nehéz megközelíteni.

Szállás nincs, muszáj sátorozni vagy naponta nagyon sok kilométert megtenni. Mi az előbbit választottuk. Első napon még kérdés volt, hogy érdemes-e. Második napra elmúlt a dilemma.

2. Egymástól több kilométerre estek a fesztiválhelyszínek.

Nem, nem azért, mert lusták lennénk gyalogolni, hanem például azért, mert ott kellett hagyni egy zúzós AC/DC-feldogozást Baricz Gergőék előadásában, hogy elérjük az Anna & The Barbies koncertnek legalább a végét.

3. Krónikus vízhiány.

A kánikula és a por nem túl szerencsés kombináció abban az esetben, ha fél napig nincs biztosítva a tisztálkodási lehetőség a sátortábor területén.

4. Az Édenkert.

Ha az Édenkert úgy néz ki, mint egy faluvégi kocsma roggyant terasza, akkor már értjük, miért evett Éva a tiltott fa gyümölcséből.

5. A titokzatos 3 órás busz.

Az éjjel soha nem érhet véget, varázsolj nekünk valami szépet... Mondjuk azt a buszt, amit beígértél éjszaka 3 órára, és végül nem jött.

6. Szeméthegyek, csordultig tele kukák.

A fesztiválozók meglepően ügyeltek a tisztaságra, és azt is jól viselték, hogy olykor valóságos szeméthegyek között voltak kénytelenek elfogyasztani az egyébként kifejezetten borsos (és most nem a fűszerre gondolunk) lacipecsenyét. Ez nagyon nem illett Torockóhoz.

7. A gépkocsik állandó porkavarása.

Bár a házirend szerint tilos volt gépjárművel közlekedni a fesztivál terültén, kifejezetten sok autó jött-ment az utakon. Azt még elviseli a „napfelkelő”, ha rádudálnak az aszfalton,  viszont a földúton elszáguldó terepjáró porának folytatólagos letüdőzése nem tesz jót a fesztiválmorálnak, illetve a frissen mosott hajnak sem. Főleg, ha mindez útban az „Édenkert” felé történik, ahol ugyebár nincs víz.

8. A sátortábor-labirintus mint éjszakai extrémsport-helyszín. 

Nem kellett sok alkoholt fogyasztani ahhoz, hogy valóságos éjszakai extrémsportnak tűnjön a sátor megtalálása. Minden racionális rendszert nélkülözve húzták fel a sátrakat, senki nem figyelmeztette a „napfelkelőket”, hogy nem árt egy ösvényt hagyni a be- és kijutáshoz a sátorrengetegben.

9. Amikor a kapuban megállítanak, hogy nem mehetsz be itallal. 

Az minden fesztiválon természetes, hogy külső helyszínről hozott italt nem lehet bevinni a helyszínre. Az viszont már túlzásnak tűnik, hogy ugyanazon fesztivál különböző bulihelyszínein nem lehetséges az átjárás itallal. Ilyenkor az van, hogy állsz a bejárat előtt, s ha jól esik, ha nem, inni kell.

10. Gasztrohiénák. (Copyright: Szántai kolléga)

Az ételek borsos áráról már szóltunk. A Double Rise első nekifutásra tipikusan az a fesztivál lett, ahol megjelennek a gasztrohiénák az ínycsiklandozó csülkeikkel, és megkopasztják a gyanútlan fesztiválozót. Kis túlzással és némi iróniával mondhatjuk, hogy az 1 lejes zsíros kenyér és a 2 lejes bundás kenyér mentette meg a kétszer felkelő nap népét a koplalástól.

Fotó: Kiss Gábor (Facebook/Double Rise)

 

Ami pedig kifejezetten feledhetetlenné tette az első Double Rise Fesztivált:

 

1. A nehéz megközelíthetőség.

Igen, jól olvassa a tisztelt Olvasó. Ez pont ugyanaz, amit néhány sorral feljebb még negatívként értelmeztünk. Van, akinek áldás, hogy elszigetelten lehet pár napot a „civilizációtól”, másnak átok. Nem vagyunk egyformák, szerencsére.

2. Torockó, az Europa Nostra-díjas falu. 

Hagyományos házaival, különleges népi építészeti emlékeivel, a Székelykővel, a kétszer felkelő nappal utánozhatatlan díszletként szolgált. Az összművészeti fesztiválnak köszönhetően sok fiatal először – és biztosan nem utoljára – csodálkozott rá.

3. A jófej emberek.

Ezt a tág kategóriát a helyi emberek, a szervezők, a fellépők, az önkéntesek és maguk a résztvevők alkotják. Nincs ezen mit ragozni.

4. A többségében minőségi szolgáltatások. 

A koncertek színvonalától és hangosításától kezdve az általunk megkóstolt ételeken át a fesztivál igényes arculatáig, illetve a Facebookra feltöltött fotók és videók minőségéig minden rendben volt. Kalap megemel.

5. Zenekarok, először Erdélyben. 

Több olyan zenekart hozott el a Double Rise Torockóra, amelyek először léptek fel erdélyi közönség előtt. Ilyen volt többek között a Wellhello, Odett, vagy a bemelegítő turnén is játszó Margaret Island. Biztosak vagyunk abban, hogy még visszatérnek.

6. Odafigyelés a családosokra. 

A Double Rise elsősorban fiataloknak szól, nem hiába ők voltak többségben a fesztiválon. De volt egy olyan számot tevő réteg is, amelynek tagjai kisgyermekkel érkeztek. Ők sem maradtak igényes program nélkül.

7. A sportolási lehetőségek. 

A helyszínen találkoztunk olyan „napfelkelővel”, aki kifejezetten azért döntött a Double Rise mellett, mert tartalmas kikapcsolódást nyújt a sport szerelmeseinek is. Persze mindehhez kell a sok látnivaló is, amit Torockó és környéke rejt.

8. Az irodalom jelenléte.

Kellett ez ahhoz, hogy a fesztivál ne fulladjon a tucatrendezvények szintjére, és valóban Erdély első összművészeti fesztiválja legyen. A Költő Fészekben főképpen a slammerek mélyen szántó és magas röptű költészetére voltak kíváncsiak a „napfelkelők”.

9. A folkudvar. 

A népzenészek flashmobja a Csorgónál – még felvételről nézve is – különleges élmény. Hasonló hangulat uralkodott a négy nap során a folkudvarban. Sokak szerint ez volt a fesztivál egyik legjobban kitalált helyszíne, és ezzel egyet tudunk érteni.

10. Beerpong és csobbanás. 

Napközben a kánikula elől sokan menekültek a fesztivál egyik legnépszerűbb helyére, a Chill Zone közelében található tavacskához, ahol nagy csobbanások szemtanúi lehettek azok, akik az árnyékos parton hűsöltek. A hangulat mindvégig kiváló volt, amit csak fokozott a beerpong nevű ivós játék közben elfogyasztott alkoholmennyiség.

Nem tudjuk, más „napfelkelő” hogy van ezzel, de mi mindezek után és ellenére biztosan ott leszünk a Double Rise második kiadásán is, a Székelykő lábánál.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/16072
Úgy tűnik az államfő vissza fogja dobni az eleve későn összerakott 2019-es büdzsé tervezetét, amit a hivatala amatőr fércmunkának nevezett.
A szerző szerint Erdély issza meg a bukaresti politikai kavarások levét. Amelyhez az erdélyi magyarok fő érdekképviselője, az RMDSZ is rendesen hozzájárul.
De egy álláskereső portálnak az alkalmazottak 44 százaléka bevallotta.
Úgy tűnik. Igaz, nem magyar, hanem román zászló alatt. De sízni így is jól lehet majd, ha minden megvalósul.
Szakszerű elemzés arról, hogyan járatja le magát a mioritikus haza a nemzetközi katonai stratégiai pályán. És persze, Magyarország megint jobban teljesít.
A magyarellenes szurkolói megnyilvánulások sem szegik kedvét a Sepsi OSK futballcsapat tulajdonosának, aki ugyanolyan sikerrel próbálja megállni a helyét a román labdarúgás élvonalában, mint a kenyérpiacon.
A szenátus ismét megszavazta az államfő által korábban kifogásolt jogszabályt.
Ha jobban belegondolunk, ezen nagyon nincs mit csodálkozni. Tessék, a magyarázat.
A katolikus egyház is halad a korral, ha a pápalátogatás megszervezéséről van szó.
Ki kell találni valamit a hasznosításukra, döntöttek a háromszéki elöljárók.
Aztán be is zárt, de közben jól megnéztük magunknak a nemzetközi ebseregletet, és saját győzteseket is választottunk, ha már kutyaszépség és verseny.
Megalapozottak-e az Afrikával kapcsolatos sztereotípiáink? Erről is beszélgettünk Lukács János Istvánnal, aki nemrég tért haza ugandai önkénteskedéséből. Azt is elárulta, milyen erdélyi magyar vonatkozása van az afrikai országnak.
Most szavazta meg a szenátus, hogy feloldják az 1938-89 közötti döntések titkosságát.
Szerző szerint azáltal, hogy meg akarják fúrni Laura Codruța Kövesi jelölését az európai ügyészi székbe, az ország vezetői tulajdonképpen Románia érdekei ellen cselekszenek.