// 2026. november 7., szombat // Rezso

Civilek is árnyékjelentést készítenek a nyelvi jogokról

// HIRDETÉS

Nem egyszerű a dolguk, mivel a román lobbi erős, az Európa Tanács pedig nem nyitott az együttműködésre.

A múlt héten Bukarestben járt az Európa Tanács (ET) szakértői csoportja, hogy az európai regionális vagy kisebbségi nyelvek kartájának alkalmazásáról tájékozódjanak. A szakértők csak a román kormány és az RMDSZ képviselőivel találkoztak, majd Konstancára utaztak a tatár közösség helyzetéről tájékozódni.

A látogatás körülményei azért furcsák, mivel

az ET csoportja nem kívánt találkozni

sem a marosvásárhelyi központú Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo), sem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselőivel, noha előzetesen jelezték: árnyékjelentést készítenek annak nyomán, hogy a román kormány elküldte az ET-nek a karta alkalmazásáról szóló jelentését.

Erről volt szó egy kolozsvári sajtóbeszélgetésen, amelyen Szigeti Enikő, a Cemo vezetője, Toró Tibor politológus, az EMNT árnyékjelentésén dolgozó munkacsoport vezetője és Bethlendi András civil aktivista vett részt.

Európában két fontos nemzetközi eszköz létezik, amely a nemzeti kisebbségek helyzetére vonatkozik, az egyik az európai kisebbségi keretegyezmény, a másik a regionális vagy kisebbségi nyelvek kartája. Románia mindkettőt ratifikálta és rendkívül erős és professzionális lobbival elérte, hogy kedvező kép alakuljon ki róla a kisebbségi jogok biztosítása tekintetében.

Mind a kisebbségi keretegyezmény, mind pedig a nyelvi karta alkalmazásáról országjelentés készül. Ez nagyon fontos dokumentum, mert igen sok esetben ez az egyetlen forrásanyag, amely döntően befolyásolja egy-egy ország megítélését.

Ezért rendkívül fontos, hogy a nemzetközi közvélemény a lehető legpontosabb képet kapja a romániai kisebbségi, nyelvi jogok alkalmazásáról – hangzott el a beszélgetésen. Mivel

a román állam a született kisebbségijog-védő szerepében tetszeleg,

meg kell próbálni alternatív úton tájékoztatni az ET-t arról, hogy a román kormány erre vonatkozó jelentése nem feltétlenül tükrözi a valóságot.

Ehhez lehet eszköz az árnyékjelentés, amely befolyásolhatja az ET országjelentését. Egy-egy ilyen dokumentumot készít a Cemo és az EMNT is. Folyamatosan egyeztetnek, hogy a két jelentés ne tartalmazzon ellentmondó kijelentéseket, inkább erősítse egymást.

Az RMDSZ korábban már jelezte, hogy szintén árnyékjelentést készít, ám a szövetség elzárkózott bármilyen együttműködéstől. Az RMDSZ helyzete amúgy is érdekes, mivel az elmúlt években kormányzati szereplőként része volt a bukaresti vezetésnek, sőt, hosszú ideje – 2015. októberig – az RMDSZ tölti be az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI) vezetői tisztségét. A kartáról szóló jelentést pedig a DRI készíti el, majd a külügyminisztérium küldi az ET-hez. Így tehát az RMDSZ-nek saját magát is ellenőriznie és bírálnia kellene.

Fura, hogy mind a Cemo, mind az EMNT jelezte a Karta Titkárságnak, hogy árnyékjelentést készít, de lépésüket válaszra sem méltatták Strasbourgban. Az is aggasztó, hogy a nyelvi karta alkalmazását felügyelő szakértői bizottság a hivatalos országlátogatások gyakorlata ellenére nem kereste fel a szervezeteket. Korábban nem így volt, a Cemo ugyanis 2011-ben egyetlen romániai civil szervezetként már készített árnyékjelentést, akkor pedig az ET-munkacsoport ellátogatott Marosvásárhelyre, a szakértői jelentésben pedig figyelembe vette a Cemo által megfogalmazott hiányosságokat.

Ez a körülmény azt vetíti előre, hogy az idei szakértői jelentés talán nem fog kellő figyelmet fordítani a romániai magyar kérdésre. Annak pedig, hogy a magyar közösség képviselőivel – itt konkrétan az RMDSZ-szel – csak Bukarestben találkoztak, nem a magyarok lakta vidékeken, diplomáciai üzenete is van: azt jelzi, hogy az ET részéről nincs magyar kérdés.

Az idei helyzet azért is kellemetlen, mivel korábban a kormány által az ET-hez eljuttatott jelentés után 4-5 hónappal érkezett helyszíni tájékozódásra a strasbourgi munkacsoport, idén azonban alig két és fél hónap után történt meg a látogatás, amiről a civilek is csak a médiából értesültek. Ez azért kedvezőtlen, mivel az ET-munkacsoport hivatalos látogatása után harminc napon belül el kell készíteni az árnyékjelentést.

További gondot jelent, hogy

a román kormány jelentése két és fél évet késett.

Sokkal korábban kellett volna elkészülnie, mivel a dokumentum a 2010-2013 időszakra vonatkozik, a bukaresti vezetés kisebbségellenes és a nyelvi jogokat csorbító intézkedései pedig ezen időszak után erősödtek fel. Sajnos Románia megteheti, hogy tetszés szerint késsen a jelentésével, mivel az ET szintjén semmilyen szankció nem létezik a határidő-túllépéssel kapcsolatban.

A román jelentés profi módon összeállított, erős anyag, a benne felhozott látványos példákat tételesen cáfolni kell – hangzott el. Noha a romániai magyar kisebbség az egyik legnagyobb ilyen közösség Európában, érdekes módon a kormány jelentésében a romániai tatárokról sokkal bővebben írnak.

Ezenkívül a jelentésben olyan elemek vannak, amelyekkel

Bukarest elleplezi, hogy tulajdonképpen semmit nem csinált.

Például az ET korábbi jelentése nyomán megfogalmazott ajánlás felveti, hogy növelni kell a kisebbségek nyelvén oktató tanárok képzését. Erre a román fél válasza az, hogy a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) rendszeresen képzéseket tart a magyar pedagógusoknak. Csakhogy az RMPSZ civil szervezet, érdemei pedig nem a román államé.

Vagy például a közigazgatási nyelvhasználat ügyében Bukarest egyetlen példával bizonyítja, hogy országszerte minden rendben: elmondja, hogy az egyik székelyföldi településen a magyarok anyanyelvükön fordulhatnak a hivatalhoz.

Az EMNT árnyékjelentésében szerepelni fog egy korábban készült kutatás eredménye azzal kapcsolatban, hogy az önkormányzatok szintjén hogyan valósulnak meg a nyelvhasználati jogok. A Cemo azt vizsgálja majd többek között, hogy az állami intézmények hogyan alkalmazzák a romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvényeket. Helyet kap az árnyékjelentésben a kolozsvári városnévtábla-ügy is, amellyel a Muszáj-Musai civil akciócsoport foglalkozott hangsúlyosan az elmúlt időszakban.

Azért fontos, hogy a civilek árnyékjelentést készítsenek, mivel Strasbourgban (és Brüsszelben) az erdélyi magyar lobbi a nullával egyenlő, egy olyan entitás pedig, amely a román kormány része (volt), vagyis az RMDSZ, nem lobbizhat hatékonyan Strasbourgban – hangzott el. A civilek előnye az, hogy nem hatalmi pozícióból írják az árnyékjelentéseiket, így hitelesebbek lehetnek. Az árnyékjelentés fapados megoldás, de használható lobbilehetőség, amit ki kell használni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS