Egy év alatt megjárta a filmművészet legrangosabb fesztiváljait, ott volt a színészi pályafutás csúcspontjával azonosított Cannes-i, illetve a Golden Globe- és az Oscar-díjátadó vörös szőnyegein is, most Kolozsváron beszélt élményeiről: Molnár Leventét, a többszörösen díjazott Saul fia kolozsvári szereplőjét az Erdélyi Magyar Filmszövetség estjén Felméri Cecília kérdezte a Bulgakovban.
Az izgalmas eseményekben gazdag esztendő ellenére Molnár Levente úgy gondolja, hogy ez idő alatt a legboldogabb akkor volt, amikor egy évvel ezelőtt a monostori szolgálati garzonlakásában többedmagával nézték a cannes-i sajtókonferencia közvetítését, melynek keretében bejelentették, hogy a Saul fia a hivatalos versenyprogramban szerepel. Két-három nap eufória után, csak akkor tudatosult benne, hogy ez mit jelent, amikor a filmfesztivál honlapján saját szemével látta a jelölést.
Jelenet a filmből
Felméri Cecília kérdésére, miszerint mi változott a Saul fia sikerei után, elmondta: nem lett sem jobb, sem rosszabb színész vagy ember. A filmesten adott válaszaiból is kiderült: tudatosan figyel arra, hogy a siker ne szálljon a fejébe – amire a humor és az önirónia jó eszköz – ezzel együtt nem becsüli le az elmúlt két év tapasztalatát sem. Véleménye szerint sok tehetséges ember van a szűk környezetünkben, akikre mind emberileg, mind szakmailag érdemes odafigyelni.
Azt is megtudhattuk, hogy óriási élmény volt Nemes Jeles Lászlóval együtt dolgozni, a rendezőnek sikerült egy olyan koncentrált állapotot kihoznia a munkatársaiból, mely meghatározta a forgatás napjait. Emellett sok ismeretlen tényező együttállása kell ahhoz, hogy egy nagyjátékfilm forgatása jól sikerüljön. Ezzel kapcsolatosan
nem lehet eltekinteni Röhrig Géza szerepétől sem, aki bár hivatása szerint nem színész, erőteljes jelenléte meghatározza a filmet.
„Vannak szerepek, amelyek ha klappolnak az ember egyéniségével, akkor nem számít a képzettség – és ezzel nem a színésziskolákat akarom lebecsülni.” – fogalmazott Molnár Levente.
Mivel eddigi filmes projektjei keretében a gyártás minden fázisából kivette a részét, beleértve a helyszínkeresést, a szereplőválogatást is, tudja, hogy milyen hatalmas háttérmunka szükséges a forgatáshoz. Ezúttal viszont megadatott neki az a luxus, hogy egyedül a színészi munkára kellett figyelnie. Ez azért fontos, mert egy színész munkafolyamata egy „belső konyha”, ami akkor is üzemel, amikor nincs jelen a sminkes vagy a gyártásvezető. Ugyanakkor a forgatás 28 napja alatt is folyamatosan játszott a színházban, így megerőltető volt a sok utazás. „Ráadásul a témát is át kell engedned magadon úgy, hogy ne őrülj bele, működni tudj abban a periódusban, míg benne vagy. De ez a szakma ezzel jár” – tette hozzá.
A Saul fia stábja Cannes-ban
Cannes-i élményeiről elmondta: hihetetlen volt, ahogy a zsűri fogadta Nemes Jeles László első filmjét. Rengeteg programon vettek részt, szokták a rivaldafényt, és személy szerint azt is kitapasztalta: hogyan kell az autóban felejtett kitűző nélkül, a biztonsági őrök segítségével bejutni az exkluzív eseményre. A lényeg: a határozottság. Nem lehet összehasonlítani például a Golden Globe-bal vagy az Oscar-díjátadóval, ahova egy légy sem tudna berepülni.
Nagy élmény volt Los Angelesben lenni, de tény, hogy ez a legkegyetlenebb hely a világon egy színésznek, mesélte. Az angyalok városa piramisjáték-szerűen működik: sokakat odavonz a hit, hogy ez a szakma központja, holott sehol máshol nem lehet távolabb lenni ettől a pályától. Nagyon kevesen tudnak színészkedésből megélni, viszont
az illúzió fenntartásához a városnak szüksége van a hírnévre vágyó színészek tömegére.
A mosogatásból, pincérkedésből, taxizásból élő színészek folyamatosan képzik magukat, magánórákat vesznek, hogy megvalósítsák álmaikat, és tudatosan, de kétségbeesetten építik kapcsolataikat. Egy ilyen városban barátságok könnyebben születnek, mint munkakapcsolatok. Minden fontosnak vélt eseményen – így az Oscar-gálán is – pingpongszerű sportot űznek a névjegykártyák cserélgetéséből, az emberek folyamatosan nyomulnak, és lépten-nyomon szelfiznek – magyarázta a meghívott.
Molnár Levente az Oscar-díjjal a kezében
A filmnek köszönhetően új lehetőségek nyíltak Molnár Levente előtt, sok jóleső visszajelzést kapott a román és a magyar szakma részéről is. Minden megkeresésre válaszol, viszont jól érzi magát a mostani lehetőségeivel, nem célja, hogy szerepeljen a Terminátor következő részében. Minden projekthez úgy áll hozzá, hogy a maximumot hozza ki belőle – hangzott el.
Molnár Leventének a témához való viszonyulása kapcsán szóba került, hogy a film által felvetett kérdések már korábban foglalkoztatták, és izgalmasnak találta, hogy Nemes Jeles László ugyanabból a megközelítésből tekint a zsidók tragédiájára. Tíz évvel ezelőtt elautózott Auschwitzig, mely sokkal közelebb van, mint előtte gondolta. „Azóta sem tudom megérteni, hogy például a nagyszüleim falujában, vagy bármelyik más erdélyi településen, hogyan tűnhetett el egyik napról a másikra egy nép, és ez hogyan maradt meg a közösség kollektív tudatában” – fogalmazott. Hozzátette: Erdély történelme nem csak negatív epizódokból áll, hiszen büszkék lehetünk a tordai diétán kihirdetett vallásszabadságra, vagy arra, hogy Máramaros volt az első hely Európában, ahol a zsidóságnak földbirtoklási joga volt. A kérdés viszont az, hogy
egy ilyen szellemi környezetben hogyan történhetett meg a zsidókkal az, ami megtörtént?
A filmesten a közönség soraiból is több érdekes kérdés érkezett. Kiderült: leginkább az édesanyja visszajelzése számított neki, aki azt kérdezte a film megtekintése után, hogyan bírta ki mindezt? Színészként Molnár Leventének az a hitvallása, hogy a szerepbe bele kell menni, de kell tudni ki is jönni. A film végső változatát egyébként ő is Cannesban látta először, ahol az első jelenet úgy gyomorszájon vágta, mintha nem is szerepelne a filmben. Annak ellenére, hogy meggyőződése: „ahogyan senki sem képes arra, hogy saját anyanyelvét idegenként hallja, úgy egy színész sem tud kívülállóként tekinteni a filmre, amelyikben szerepel”. Tapasztalatait végül úgy összegezte: a világ sokkal kisebb, mint amilyennek gondoljuk.