Auschwitz, de Los Angeles is közelebb került a Saul fia sikere révén. A film kolozsvári szereplője mesélt élményeiről a közönségnek.
Egy év alatt megjárta a filmművészet legrangosabb fesztiváljait, ott volt a színészi pályafutás csúcspontjával azonosított Cannes-i, illetve a Golden Globe- és az Oscar-díjátadó vörös szőnyegein is, most Kolozsváron beszélt élményeiről: Molnár Leventét, a többszörösen díjazott Saul fia kolozsvári szereplőjét az Erdélyi Magyar Filmszövetség estjén Felméri Cecília kérdezte a Bulgakovban.
Az izgalmas eseményekben gazdag esztendő ellenére Molnár Levente úgy gondolja, hogy ez idő alatt a legboldogabb akkor volt, amikor egy évvel ezelőtt a monostori szolgálati garzonlakásában többedmagával nézték a cannes-i sajtókonferencia közvetítését, melynek keretében bejelentették, hogy a Saul fia a hivatalos versenyprogramban szerepel. Két-három nap eufória után, csak akkor tudatosult benne, hogy ez mit jelent, amikor a filmfesztivál honlapján saját szemével látta a jelölést.

Jelenet a filmből
Felméri Cecília kérdésére, miszerint mi változott a Saul fia sikerei után, elmondta: nem lett sem jobb, sem rosszabb színész vagy ember. A filmesten adott válaszaiból is kiderült: tudatosan figyel arra, hogy a siker ne szálljon a fejébe – amire a humor és az önirónia jó eszköz – ezzel együtt nem becsüli le az elmúlt két év tapasztalatát sem. Véleménye szerint sok tehetséges ember van a szűk környezetünkben, akikre mind emberileg, mind szakmailag érdemes odafigyelni.
Azt is megtudhattuk, hogy óriási élmény volt Nemes Jeles Lászlóval együtt dolgozni, a rendezőnek sikerült egy olyan koncentrált állapotot kihoznia a munkatársaiból, mely meghatározta a forgatás napjait. Emellett sok ismeretlen tényező együttállása kell ahhoz, hogy egy nagyjátékfilm forgatása jól sikerüljön. Ezzel kapcsolatosan
„Vannak szerepek, amelyek ha klappolnak az ember egyéniségével, akkor nem számít a képzettség – és ezzel nem a színésziskolákat akarom lebecsülni.” – fogalmazott Molnár Levente.
Mivel eddigi filmes projektjei keretében a gyártás minden fázisából kivette a részét, beleértve a helyszínkeresést, a szereplőválogatást is, tudja, hogy milyen hatalmas háttérmunka szükséges a forgatáshoz. Ezúttal viszont megadatott neki az a luxus, hogy egyedül a színészi munkára kellett figyelnie. Ez azért fontos, mert egy színész munkafolyamata egy „belső konyha”, ami akkor is üzemel, amikor nincs jelen a sminkes vagy a gyártásvezető. Ugyanakkor a forgatás 28 napja alatt is folyamatosan játszott a színházban, így megerőltető volt a sok utazás. „Ráadásul a témát is át kell engedned magadon úgy, hogy ne őrülj bele, működni tudj abban a periódusban, míg benne vagy. De ez a szakma ezzel jár” – tette hozzá.

A Saul fia stábja Cannes-ban
Cannes-i élményeiről elmondta: hihetetlen volt, ahogy a zsűri fogadta Nemes Jeles László első filmjét. Rengeteg programon vettek részt, szokták a rivaldafényt, és személy szerint azt is kitapasztalta: hogyan kell az autóban felejtett kitűző nélkül, a biztonsági őrök segítségével bejutni az exkluzív eseményre. A lényeg: a határozottság. Nem lehet összehasonlítani például a Golden Globe-bal vagy az Oscar-díjátadóval, ahova egy légy sem tudna berepülni.
Nagy élmény volt Los Angelesben lenni, de tény, hogy ez a legkegyetlenebb hely a világon egy színésznek, mesélte. Az angyalok városa piramisjáték-szerűen működik: sokakat odavonz a hit, hogy ez a szakma központja, holott sehol máshol nem lehet távolabb lenni ettől a pályától. Nagyon kevesen tudnak színészkedésből megélni, viszont
A mosogatásból, pincérkedésből, taxizásból élő színészek folyamatosan képzik magukat, magánórákat vesznek, hogy megvalósítsák álmaikat, és tudatosan, de kétségbeesetten építik kapcsolataikat. Egy ilyen városban barátságok könnyebben születnek, mint munkakapcsolatok. Minden fontosnak vélt eseményen – így az Oscar-gálán is – pingpongszerű sportot űznek a névjegykártyák cserélgetéséből, az emberek folyamatosan nyomulnak, és lépten-nyomon szelfiznek – magyarázta a meghívott.

Molnár Levente az Oscar-díjjal a kezében
A filmnek köszönhetően új lehetőségek nyíltak Molnár Levente előtt, sok jóleső visszajelzést kapott a román és a magyar szakma részéről is. Minden megkeresésre válaszol, viszont jól érzi magát a mostani lehetőségeivel, nem célja, hogy szerepeljen a Terminátor következő részében. Minden projekthez úgy áll hozzá, hogy a maximumot hozza ki belőle – hangzott el.
Molnár Leventének a témához való viszonyulása kapcsán szóba került, hogy a film által felvetett kérdések már korábban foglalkoztatták, és izgalmasnak találta, hogy Nemes Jeles László ugyanabból a megközelítésből tekint a zsidók tragédiájára. Tíz évvel ezelőtt elautózott Auschwitzig, mely sokkal közelebb van, mint előtte gondolta. „Azóta sem tudom megérteni, hogy például a nagyszüleim falujában, vagy bármelyik más erdélyi településen, hogyan tűnhetett el egyik napról a másikra egy nép, és ez hogyan maradt meg a közösség kollektív tudatában” – fogalmazott. Hozzátette: Erdély történelme nem csak negatív epizódokból áll, hiszen büszkék lehetünk a tordai diétán kihirdetett vallásszabadságra, vagy arra, hogy Máramaros volt az első hely Európában, ahol a zsidóságnak földbirtoklási joga volt. A kérdés viszont az, hogy
A filmesten a közönség soraiból is több érdekes kérdés érkezett. Kiderült: leginkább az édesanyja visszajelzése számított neki, aki azt kérdezte a film megtekintése után, hogyan bírta ki mindezt? Színészként Molnár Leventének az a hitvallása, hogy a szerepbe bele kell menni, de kell tudni ki is jönni. A film végső változatát egyébként ő is Cannesban látta először, ahol az első jelenet úgy gyomorszájon vágta, mintha nem is szerepelne a filmben. Annak ellenére, hogy meggyőződése: „ahogyan senki sem képes arra, hogy saját anyanyelvét idegenként hallja, úgy egy színész sem tud kívülállóként tekinteni a filmre, amelyikben szerepel”. Tapasztalatait végül úgy összegezte: a világ sokkal kisebb, mint amilyennek gondoljuk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.