Az Orbán János Dénes nevéhez köthető Kárpát-medencei Tehetséggondozó kiírta első pályázatait.
Az elmúlt hetekben parázs viták alakultak ki annak nyomán, hogy kiderült: a magyar kormány 150 milliós keretből létrehozza a Kárpát-medencei Tehetséggondozó nevű nonprofit kft.-t, amelynek élére Orbán János Dénes költő, író, a kolozsvári Bulgakov kávéház korábbi tulajdonosa és ügyvezetője kerül. Mint kiderült, a tehetséggondozó első projektje az Előretolt Helyőrség Íróakadémia lesz, de más művészeti ágakban is indítanának programokat. A tervet bírálta a magyar irodalmi élet több ismert szereplője és a fiatal írók szervezetei is.
hogy konkrétumokat nemigen lehetett tudni a készülő íróakadémiáról. A megnyilatkozások egyik színterérévé portálunk vált, megszólalt a Helyőrség több „veteránja” és maga Orbán János Dénes projektvezető is – Sántha Attila írása, az ezt követő reakciók és a témához kapcsolódó linkgyűjtemény itt érhető el.
Friss, ropogós hír, hogy a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) „életbe lépett”, vagyis vállalta a nyilvánosság előtti hivatalos bemutatkozást, elindította honlapját és ezzel egyidőben kiírta első pályázatait.
menedzselni őket a magyar és nemzetközi médiában és kulturális piacon - derül ki a KMTG bemutatkozó dokumentumából. A KMTG első projektje irodalmi jellegű – az Előretolt Helyőrség Íróakadémia –, de a jövőben az intézmény újabb művészeti projektek beindítását is tervezi. Az íróakadémia bemutatása során utalnak Rejtő Jenő Az előretolt helyőrség című kultkönyvére, amelynek hőse, Troppauer Hümér az öklével küzdött az irodalomért. Továbbá visszautalnak arra, hogy 1994-ben Kolozsváron indult el az azonos nevű irodalmi mozgalom, „amely – a kisebbségi körülmények ellenére – a Kárpát-medence egyedi és egyik leghatékonyabb tehetséggondozó irodalmi műhelyévé nőtte ki magát”.
Az íróakadémia esélyegyenlőséget kíván teremteni, mert – mint fogalmaznak – nem mindenki tudja áthidalni a távolságokat és a szociális helyzetből fakadó hátrányokat, pedig „jó páran talán az új Mikszáthok, Jókaik, Ady Endrék lehetnének”, ha képesek lennének eljutni legalább a publikálásig.
melléjük a nyertes pályázók igényeinek megfelelően újabb oktatókat szerződtetnek le. Az állandó oktatókon kívül – akik a hosszú távú és rendszeres foglalkozásokat tartják –, a tanítványokkal való konzultálás után szándékukban áll mesterkurzusok, műhelymunkák megtartására invitálni a magyar irodalmi szakma legjelesebbjeit.
A KMTG honlapja jelenleg hat állandó oktatót tüntet fel: Orbán János Dénest (mint projektvezetőt), Farkas Wellmann Endrét, Farkas Wellmann Évát, Nagy Koppány Zsoltot, Pál Dániel Leventét és Szilágyi Tamást.
Mivel a fiatal szerzőknek írásból, fellépésekből és alkotói ösztöndíjakból szinte lehetetlen megélni, a pragmatizmus jegyében az akadémia hallgatói megtanulhatják a könyv-, folyóirat- és portálszerkesztést, műszaki szerkesztést, kulturális újságírást, művelődés-szervezést, továbbá a szükséges informatikai, szerzői jogi és pénzügyi képzésről is gondoskodnak.
I. Olyan szakmailag már elismert fiatal írókat, akik szeretnének pályakezdők mentorai lenni, példát mutatni nekik az írói kiteljesedés szakaszairól, majd a képzés elvégzése után csatlakozni az Íróakadémia oktatói köréhez.
II. Pályakezdő tehetségeket, akik írói pályára szeretnének lépni. A nyertes pályázóknak a távolságok és a szociális nehézségek ellenére is biztosítják a megfelelő oktatási körülményeket.
A továbbiakban tervezik egy kritikai műhely beindítását is, amelynek keretén belül tehetséges fiatal kritikusoknak hirdetnek pályázatot.
Mint megjegyzik, a KMTG nem kizárólag az Előretolt Helyőrség Íróakadémia projektjét kívánja támogatni, hanem más fiatal irodalmi mozgalmakat, írószervezeteket, alkotókat is. Ennek érdekében folyamatos pályázati rendszert kíván kialakítani, és lehetőségei szerint támogatni bármilyen kezdeményezést, amely a fiatal magyar irodalom érdekében történik.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
A Ceaușescu-diktatúra legsötétebb időszaka, két erdélyi szász család és a tornyosuló kérdés: kivándorolni vagy vállalni az erőszakos asszimilációt a szülőföldön?
A Ceaușescu-diktatúra legsötétebb időszaka, két erdélyi szász család és a tornyosuló kérdés: kivándorolni vagy vállalni az erőszakos asszimilációt a szülőföldön?
Akárcsak a szerelemben, a hadseregben is tévhit, hogy az ellentétek vonzzák egymást. A NATO- és ENSZ-missziókat megjárt dr. Sztankai Krisztián őrnagy, egyetemi docens kolozsvári előadásán jártunk.
Akárcsak a szerelemben, a hadseregben is tévhit, hogy az ellentétek vonzzák egymást. A NATO- és ENSZ-missziókat megjárt dr. Sztankai Krisztián őrnagy, egyetemi docens kolozsvári előadásán jártunk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

Egy olyan könyvet is bemutattak a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon, amely miatt Ioan-Aurel Pop történészt, akadémikust köhögőroham kerülgetheti.
Egy olyan könyvet is bemutattak a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon, amely miatt Ioan-Aurel Pop történészt, akadémikust köhögőroham kerülgetheti.
Rengeteg kérdést eleve úgy teszünk fel, mintha kizárólag kisebbségi problémaként létezne – véli a BBTE adjunktusa, aki szerint a bicskával való verekedés a tehetetlenség jele. Nagyinterjú, II. rész.
Rengeteg kérdést eleve úgy teszünk fel, mintha kizárólag kisebbségi problémaként létezne – véli a BBTE adjunktusa, aki szerint a bicskával való verekedés a tehetetlenség jele. Nagyinterjú, II. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.