Emlékművet kap a román nyelv Szatmárnémetiben

Mert a városból már semmi más nem hiányzik.
Hirdetés

Hamarosan minden nagyon szép és minden nagyon jó lesz Szatmárnémetiben: a város képviselő testülete csütörtökön megszavazta, hogy a városban felállítsák a Román Nyelv Emlékművét, így, csupa nagybetűvel. A szobrot a régi városközpont parkjában állítják fel, bár az RMDSZ-frakció azzal a javaslattal állt elő, hogy az jobb helyen lenne a CFR-iskolával szembeni parkban, így egyfajta egység alakulna ki a zöldövezetben – az emlékmű közelében lenne az ortodox katedrális, a Romulusz és Rémusz szobra és a Román Katona Emlékműve is. A PSD és a PNL tanácsosai leszavazták a kezdeményezést.

Az RMDSZ-frakció ennek nyomán azt kérte, hogy a román közgyűlési tagok is támogassák a készülő Széchenyi-szobor felállítását. Ennek ügyét még nem terjesztették elő, mert meg akarják szerezni az összes szakhatósági engedélyt. A Román Nyelv Emlékműve mellesleg még egyetlen ilyennel sem rendelkezik.

Az emlékmű minden bizonnyal csodálatos lesz: kőalapon áll majd a bronzból készült kompozíció a tervek szerint egy román népi öltözetben levő anyát ábrázol majd, egyik kezében könyvvel, a karján egy gyermekkel, amelyik a nyitott könyvben olvasható írást nézi. Az anya szobrát 2 méter magasra tervezték, a kompozícióban a háttérben található fa három méter magas lesz.
 

Hirdetés