// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia

Emlékművet kap a román nyelv Szatmárnémetiben

// HIRDETÉS

Mert a városból már semmi más nem hiányzik.

Hamarosan minden nagyon szép és minden nagyon jó lesz Szatmárnémetiben: a város képviselő testülete csütörtökön megszavazta, hogy a városban felállítsák a Román Nyelv Emlékművét, így, csupa nagybetűvel. A szobrot a régi városközpont parkjában állítják fel, bár az RMDSZ-frakció azzal a javaslattal állt elő, hogy az jobb helyen lenne a CFR-iskolával szembeni parkban, így egyfajta egység alakulna ki a zöldövezetben - az emlékmű közelében lenne az ortodox katedrális, a Romulusz és Rémusz szobra és a Román Katona Emlékműve is. A PSD és a PNL tanácsosai leszavazták a kezdeményezést.

Az RMDSZ-frakció ennek nyomán azt kérte, hogy a román közgyűlési tagok is támogassák a készülő Széchenyi-szobor felállítását. Ennek ügyét még nem terjesztették elő, mert meg akarják szerezni az összes szakhatósági engedélyt. A Román Nyelv Emlékműve mellesleg még egyetlen ilyennel sem rendelkezik.

Az emlékmű minden bizonnyal csodálatos lesz: kőalapon áll majd a bronzból készült kompozíció a tervek szerint egy román népi öltözetben levő anyát ábrázol majd, egyik kezében könyvvel, a karján egy gyermekkel, amelyik a nyitott könyvben olvasható írást nézi. Az anya szobrát 2 méter magasra tervezték, a kompozícióban a háttérben található fa három méter magas lesz.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?
Krónika

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter
Krónika

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter

Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro