„Azt sem értem, hogy miért csak az „irodalom” van ilyen becsben, a zeneszerzés, a festészet, a szobrászat például miért van félrelökve?
Persze, mindez enyhe komolytalanság permetével szórja be az eurómilliókat megfújók lakat alá kerülését. A lényeg az lenne, hogy az elfogásukkal és elítélésükkel járó cirkusz után a korruptak és tolvajok visszafizessék a törvénytelenül eltulajdonított összegeket, de nem ez történik. Sajnos, ennek csak alig tíz százaléka kerül az állami kincstárba, és a cellákból kiengedett írnokok szabad lábra kerülve kényük-kedvük szerint mentik ki külföldre, költik el idehaza a megszerzett summát.
A köznépnek hasznosabb lenne, ha az adófizető pénzén szinte alkotói szabadságra rács mögé kerülő politikusok, vállalkozók, mindenfajta mitikás ügyeskedők inkább az elcsent pénzt adnák vissza. Például úgy, hogy aki ennek bizonyos százalékát lepengeti, a rá szabott idő felénél ennek a hányadnak megfelelő időbónuszt kaphat. Ezzel nemcsak visszakerülne a megfújt lóvé, de etetni sem kellene annyit őket, nem beszélve az alkotói »miliő« kialakításának költségeiről. Persze, egyszerű ésszel az is elgondolható, hogy az állam megfelelő intézményei a hatalmas vagyonokból visszaszerzik – az ügyvédi csűrés-csavarások ellenére is – a bíróságok által megállapított lejeket, eurókat, dollárokat.”