„Arra már az előválasztás előtt számos elemző figyelmeztetett, hogy sok elvarratlan szállal fércelték össze a marosvásárhelyi megállapodást, s emiatt könnyen bomolhat. Ahogyan azt az utóbbi időben már megszoktuk. Az előválasztás eredményeinek jelöltek általi értékelése is arra utal, hogy nem lesz közös kampány a közös jelölt mellett.

Nem is ez a legaggasztóbb, ami az előválasztást illeti. Naivnak kellene lennünk ahhoz, hogy elhiggyük: az erdélyi magyar pártok össze tudnak fogni egy olyan cél érdekében, amely nem valamennyi politikai alakulat elsődleges prioritása. Amelyben – ez esetben a marosvásárhelyi magyar polgármester-jelölt győzelmében – ők maguk sem mindannyian és töretlenül hisznek. A huszárvágásnál az erdélyi magyar politikában fontosabb az oldalvágás.

Az viszont riasztó, hogy Marosvásárhely magyar lakosságának politikai inaktivitása fokozódott, s még az oly sokat szajkózott összefogás lehetőségének a szükségessége sem mozgatta meg. A tizenegyezer regisztrált választó sem volt sok, de a mintegy négyezer háromszáz ténylegesen is szavazó magyar kevés. Tizenöt évvel ezelőtt egy hasonló marosvásárhelyi előválasztáson hétezernyolcszázan tartották érdemesnek véleményt nyilvánítani arról, hogy kit – kissé sarkítva: román vagy magyar polgármestert – szeretnének a város élén látni. Akkor sem volt elegendő a magyar szavazat, s félő, hogy most sem lesz az. Az előválasztás egyik legfontosabb hozadéka éppen annak a hitnek az erősítése lehetett volna, hogy együtt: a három magyar politikai alakulatnak és a vásárhelyi magyaroknak sikerülhet a nem is olyan lehetetlen.”