„A törvényszéki döntés számos vetülete közül ezúttal hadd maradjunk csak annál, amely a kormányhivatal tevékenységét érinti. Az alapfokú és a törvényszéki ítélet egyaránt jól rávilágít arra, mennyire rosszindulatúan, a szakmaiságot mellőzve végzi munkáját azon állami intézmény, amelynek feladata amúgy a törvényesség ellenőrzése volna. Persze, jól tudjuk, Székelyföldön a prefektusi intézmény jó ideje nem ezt a célt szolgálja, hanem az önkormányzati vezetők meghurcolására, a székely jelképek üldözésére, a székelyföldi közösség hergelésére, etnikai gyűlölet szítására szakosodott, így vált egyszerű sóhivatalból a román államhatalom elnyomó gépezetévé. Magyar feliratok miatt citálnak törvényszékre polgármestereket, mániákusan üldözik a székely jelképeket, beleszólnak az utcanévadásokba, akadályozzák az önkormányzatiság legelemibb megnyilvánulásait.

Már azt is megtanultuk, mindegy, mi a neve a tisztséget éppen betöltő prefektusnak, az eljárás, a hozzáállás mit sem változik. Ki ne emlékezne, milyen felszabadultan sóhajtottunk fel, amikor megszabadultunk a felfelé buktatott Codrin Munteanutól, azonban csakhamar kiderült: utódja, Dumitru Marinescu ugyanúgy perel, zaklat, hergel, s hiába ismertük meg jó szakemberként, jóindulatú személyként Marius Popicát, a prefektusi székbe ülve neki is folytatnia kellett a dicstelen küzdelmet. Sebastian Cucu pedig ott folytatta, ahol leváltott, felfelé buktatott elődei abbahagyták: az ő nevéhez fűződik a himnuszperben született alapfokú ítélet megfellebbezése anélkül, hogy magyarázatot fűzött volna eljárásához.

Mindez pedig már a román igazságszolgáltatásnak is sok volt, a legsötétebb diktatúra éveit idéző intézkedést a bírák sem igazolhatták. Hát ezért kellene most azonnal bocsánatot kérnie a Székelyföldön élő magyaroktól, és ezért kellene lemondania Sebastian Cucunak – ha van benne felelősségtudat, tisztelet a munkája és az itt élők iránt.”