„A tudákosok a statisztikákkal érvelnek, és el sem képzelik, hogy a gyakorlatban ez másképp működik. Hogy néhány tucat duzzogó atyafi lecsücsül az úttestre, és mire az emberi jogok szigorú betartásával elterelik onnan őket, akár több ezer ember napja megy tönkre, és tekintélyes gazdasági károk keletkeznek, nem beszélve az idegrendszerben okozottakról. Mint azt az ominózus fekete pénteken, szeptember 4-én tapasztalhattuk, alig több mint ezer, a Keletiből elinduló migráns – egy falu népe – fél napra lebénította egy kétmilliós főváros és egy páneurópai autópálya forgalmát.
Megmosolyogtató az az elképzelés is, miszerint a befogadás a legtöbbek esetében csak ideiglenes. A többit – mintegy 65 százalékot – majd szépen visszaküldik időközben békéssé vált hazájukba vagy oda, ahol belógtak az unióba. Már látom is lelki szemeim előtt, amint az a 6-700 ezer migráns a németektől időközben ellesett fegyelemmel fölsorakozik, majd rendezett sorokban, kézen fogva, csöndben átmasírozik új állomáshelyére.
Ha mégsem így történne, azt susogják a bennfentesek, hogy a Volkswagen-centrum nagy széfjében őrzik azt a bizonyos furulyát, amellyel a hamelni patkányfogó hét és fél évszázaddal ezelőtt kétszer is megvalósította a tömegek mozgatásának komplikált manőverét. Ezzel fogják a megbuherált Volkswageneket visszahívni, ezt követően pedig átadják Merkel asszonynak, aki ezúttal nem a Willkommens-, hanem az Aufwiedersehenskultur dalait fuvolázva csalogatja a szíreket a birodalom határáig.
A géniuszok kiszámították azt is, hogy egy migránsra mennyit kell költeni, míg a társadalom hasznos tagjává válik. Legutóbb a német (és nem a brit!) tudósok kb. ötmillió forintra becsülték az egy főre eső summát, mindössze ennyibe kerül, amíg a lelkes bevándorló pályára áll, aztán a befektetés busásan megtérül termelés, adófizetés meg népszaporulat révén. Nagy a gyanúm, hogy elfelejtették hozzászámolni a migrációs válság minden egyes mozzanatának logisztikai meg kárköltségét, s hogy én is csapjak egyet a hasamra, szinte bizonyos vagyok, hogy ha kiszámolnánk, az egy főre eső összeg ennek többszöröse lenne, mondjuk 30 millió forint.
Meggyőződésem, hogy egy ifjú dél-, közép- és kelet-európai pár (de sok nyugat-európai is) fejenként 30, összesen 60 millió forint támogatásért cserébe – velem és az asszonnyal az élen – olyan vehemenciával látna neki az ön- meg szakképzésnek, valamint a demográfiai ágynyikorgatásnak, hogy Európa minden vonatkozó statisztikai álproblémája azonmód megoldódna.”