„A neoliberalizmus a közjót alapvető célként tételező homo politicus fogalmát a homo oeconomicus fogalmával helyettesítette. Az utóbbi nagymértékben eltávolodik Adam Smith piaci szereplőjétől, akit még mindig a közösség boldogulását célzó javak termelésére és cseréjére való törekvés jellemez. A mai homo oeconomicus egyfajta gondosan megtervezett és szabályozott két lábon járó humántőke, akinek egyetlen célja, hogy önnön helyzetét a gazdasági versenyben megszilárdítsa és »leltári értékét« minden törekvésében és a közösségi cselekvés minden színterén maximalizálja.

Brown alapkérdése: mi történik akkor, amikor a szólásszabadság, a deliberáció (azaz a piac minden kötöttség alól való feloldása), a jog, a népszuverenitás, a társadalmi-politikai folyamatokban való részvétel, az oktatás, a népuralomból adódó nyilvános javak és a megosztott hatalmi ágak mind-mind a profitmaximalizáció elvének rendelődnek alá?

Válasza: a demokrácia végveszélybe kerül. Hiszen akárcsak maga a piac, a demokrácia sem maradéktalanul önfenntartó rendszer. A demokráciát is folyamatosan meg kell védelmezni azokkal a tendenciákkal szemben, melyek rendeltetésszerű működését megzavarhatják. A demokráciát folytonosan fenn kell tartani, azaz folytonosan hozzá kell igazítani a változó valósághoz. Brown is megkongatja a vészharangot. A liberális-demokrata intézmények, eljárások, szokások aligha élhetik túl azokat az átalakulásokat, melyeket a neoliberalizmus rájuk kényszerít. Azaz nem csak a demokrácia, de a vele szorosan összefüggő liberalizmus is védelemre szorul.

Orbán Viktor, amikor illiberális demokráciáról beszélt, voltaképpen nem a klasszikus értelemben vett liberalizmust, hanem a Colin Crouch, illetve Wendy Brown által elemzett neoliberalizmust utasította el. Amint az a fentiekből is kiderülhetett, joggal. Sajnos anélkül, hogy a klasszikus liberalizmus és a neoliberalizmus közti lényegbevágó különbségtételt megejtette volna. Ha megteszi, rengeteg félreértést és kellemetlenséget spórolhatott volna meg. Önmagának és mindannyiunknak.”