// 2025. július 8., kedd // Ellák
Balogh Levente Balogh Levente

Nyitott ajtók

// HIRDETÉS

A józan ész – és az európai kultúra védelme – azt diktálja: az ajtókat zárva kell tartani, szigorúan őrizni kell, és csak azok előtt szabad kinyitni őket, akik valóban segítségre szorulnak, akik elfogadják az európai értékeket, és azok szerint akarnak élni.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2015. szeptember 25., 08:31

„Dicséretes, hogy belátták, a problémát annak gyökerénél kell megpróbálni kezelni, és arra kell forrásokat átcsoportosítani, hogy a menekülteket még a Közel-Kelet biztonságos, a háborús övezettel szomszédos országaiban létező táborokban helyezzék el.

Ez már csak azért is fontos, mert még a török–arab ellentétek dacára is azonos kultúrkörbe tartoznak, másrészt pedig ha valóban háborús menekültek, akkor a lényeg az, hogy a lehető legemberibb körülmények között, hazájukhoz a legközelebb várják ki a polgárháború végét. És az is lényeges lenne, hogy az EU ezekben a táborokban bírálhassa el, hány menekültet fogad be, illetve hogy ki minősül egyáltalán menekültnek, és ki gazdasági migránsnak.

Csakhogy emellett fontos lenne a külső határok védelme is. Görögország nem is akar, Olaszország pedig nem nagyon tud megbirkózni a határvédelem jelentette problémákkal. A közös uniós határvédelem egyrészt segíthetné ezen gondok megoldását, másrészt az uniós integráció elmélyítésének újabb lépcsőfoka lenne.

Egyértelmű, hogy Európa és a nyugati világ nem tagadhatja meg a támogatást a segítségre szorulóktól és a részvételt a béketeremtésben. Már csak azért sem, mert a szíriai, illetve a líbiai polgárháborúban a saját pecsenyéjüket sütögetni próbáló, de aztán felsülő nyugati hatalmak is vastagon benne vannak, mivel még mindig nem értik, hogy az általuk exportálni akart demokráciát más kultúrák egyszerűen olyan ideológiának tekintik, amelylyel a Nyugat a saját gazdasági és politikai érdekszférájába vonásukat próbálja álcázni – és nem is mindig ok nélkül.

A józan ész – és az európai kultúra védelme – azonban azt diktálja: az ajtókat zárva kell tartani, szigorúan őrizni kell, és csak azok előtt szabad kinyitni őket, akik valóban segítségre szorulnak, akik elfogadják az európai értékeket, és azok szerint akarnak élni."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség

Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő