„Bogdan Aurescu bukaresti külügyér választékosnak nem nevezhető szavai után – egyébként tényleg nehezen érthető, racionálisan milyen haszna származik a román kormánynak abból, hogy menekültválság tekintetében ostorozza Budapestet, miközben, követve más térségbeli országokat, akár együtt is működhetnének e rendkívül szövevényes kérdésben – Szijjártó Péter sem finomkodott, és tegnap úgy fogalmazott: »több szerénységet várnánk el a bűnvádi eljárás alatt álló román miniszterelnök külügyminiszterétől«. Szijjártó azt is megjegyezte: Bogdan Aurescunak semmi alapja sincsen arra, hogy sértegesse Magyarországot, a magyar embereket. »Mi egy több mint ezeréves állam vagyunk, amelynek történelme során többször kellett megvédenie nemcsak magát, hanem Európát is. Ez most is így lesz, ha tetszik a román külügyminiszternek, ha nem.«
A menekültek még nem érték el a román határt, így Aurescu legfennebb főnöke egyre ingatagabb helyzete miatt féltheti székét, s nem tud jobbat, előrántja újra a magyar kártyát. Hogy sértegeti Magyarországot, megszokott, ám mielőtt primitív szavaival megsérti a gyógyíthatatlan kórban szenvedőket is, a fődiplomata felhívhatta volna háziorvosát, s megkérdezhette volna, mit jelent egy autista beteg, hogyan viselik gondját családtagjai.
Olvasson még:
- Miért válhat Kolozsvár a világ egyik közepévé? Hova lettek a tősgyökeres kolozsváriak? – beszélgetés Lukács József helytörténésszel – 1. rész
- Hírek hétfőn: 2025-től jöhet az amerikai vízummentesség. Nem lett magyar vezetője Nagybányának
- Brüsszelben is gyülekeznek a felhők Románia Schengen-csatlakozása fölött…
Mert az »autista cselekedet« közbeszédben nem használatos kifejezés, jelzős szerkezetként sem aranyló, mi több, egyenesen ostoba. Ez a szóhasználat elfogadhatatlan egy minisztertől, Aurescunak Ponta előtt kellene lemondania.”