„Az oktatási reform fokozatos gyakorlatba ültetésével egyre bővül azoknak az évfolyamoknak a köre, amelyek idegen nyelvként tanulják a románt, így nem kell majd arra hivatkozniuk, hogy egyetlen Eminescu-versben sem szerepelt a szó, amikor merőkanalat vagy éppen szemétlapátot akarnak vásárolni, vagy vendéglői étkezéskor kérnék a kisleltárt.

Bár hosszú évtizedeket késett a lépés, a lényeg, hogy végre a Dâmboviţa partján is belátták, nem lehet valakinek második anyanyelve az állam nyelve, főleg ha többségi környezetben nő fel, s amíg Kolozsvárra nem kerül egyetemre, szinte nincs is akihez románul szólnia, akivel a mindennapi szavakat elsajátítania, gyakorolnia. Hiszen hiába érettségizik magas osztályzattal román nyelv és irodalomból, nem sokra megy, amikor egyszer csak nem verset kell elemeznie, vagy nem egy összetett mondat ágrajzát kell felrajzolnia, hanem venni akar egy kiló sertéstarját.

Üröm is vegyül azonban az örömbe. (Miért is menne valami végre zökkenőmentesen?) Igazi kísérleti generáció kerül ki hamarosan az elemiből: a most harmadik osztályosok azok, akik első perctől az új tanterv szerint tanulnak, ám ehhez nincs tankönyvük, így a tanítókon múlik, hogyan töltik meg tartalommal a felvázolt paramétereket. Egyszerűen nem tudjuk felfogni, hogy miért csak utólag kerülnek ki a nyomdákból azok a könyvek, amelyekből tanítani kellene.”