„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös polgári bizottságot alakított abból a célból, hogy állampolgári kezdeményezésként terjesszék a törvényhozás elé Székelyföld autonómiastatútumát – jelentették be a hét elején. Az esetleges félreértések elkerülése végett: üdvözlendő minden konkrét lépés, ami közelebb vihet a célhoz, azaz az autonómiához. Csakhogy valahogy úgy tűnik, ez a kezdeményezés nem azért született, hogy célba érjen.
Igaz, vesztes csaták után is megnyerhető a háború. Sőt, esetenként a méltósággal elviselhető vereség többet érhet – legalábbis következményeiben előremutatóbb lehet –, mint a becstelenül elért győzelem. De hát ez a kezdeményezés annyira reménytelennek tűnik, hogy kevés a valószínűsége annak, hogy valamiféle erkölcsi hozadéka lehessen.
Az SZNT által kidolgozott autonómiatervezet előtt meglehetősen hosszú és rögös út áll, mielőtt esetleg a törvényhozás elé kerülhet megvitatásra. Előbb a parlament illetékes szakbizottságához kell eljutnia, majd a Hivatalos Közlönyben megjelennie, s csak azután következhet a beterjesztéshez szükséges százezer aláírás összegyűjtése. Nem tévedés: irdatlan mennyiségű – százezer! – aláírást kellene összegyűjteni, oly módon, hogy azok az ország megyéinek legalább negyedéből származzanak.
Tagadhatatlan, Romániában igencsak értenek ahhoz, miként kell demokratikusnak aligha nevezhető törvényekkel biztosítani, hogy még véletlenül se érvényesülhessen a népakarat. Ezt szolgálja a polgári kezdeményezésekre vonatkozó szóban forgó jogszabály is.
Nem tudom, azon elgondolkodtak-e a kezdeményezők, hogy mi történik, milyen következményekkel járhat, ha – mondjuk – mindössze 50 ezer aláírást sikerül majd összegyűjteniük.”