„Azt igénylik, hogy az európai kultúra és civilizáció életben tartásáért cserébe, ők is részt kérhessenek az égig magasztalt euroatlanti szabadságból. Ők még komolyan veszik azt, ami számunkra, kelet-európaiak számára egyre kérdésesebb, hogy tehát itt, minálunk valóban szabadság lenne.

Angela Merkelnek a jelek szerint fogalma sincs arról, mit jelent föladni az identitást. Pedig ez már számos amerikai és kanadai szociológus és filozófus számára is evidencia. Mert hiába idézném itt és most a Babeş-Bolyai tudományegyetem egykori rektorhelyettesét, Salat Leventét, akit a romániai magyar politikai elit és újságíró-társadalom úgyszólván semmibe vesz.

Robert A. Dahlt, az amerikai szociológust kell idézem (ő sem lett éppen próféta a saját hazájában), aki Forradalom után? Című, magyarul is megjelent esszéjében úgy véli: »Ahol a nyelvi különbségek a hagyományban gyökereznek, például Kanadában, Belgiumban, Svájcban vagy Indiában, és országok tucatjaiban, a nyelvi kisebbségek jogot formálnak saját nyelvük használatára. E jog megtagadása erőszakot szülhet, s gyakran szül is, az elnyomás könnyen polgárháborúhoz vezethet. Végül is a nyelv mélyen beágyazódik egy személyiség belső rétegeibe, azt mondani, hogy az enyéim nyelve alacsonyabb rendű másokénál, annyi, mint azt mondani; az enyéim alacsonyabb rendűek másoknál. Mivel az amerikai partokra érkező emigránsok szegények és kiszolgáltatottak voltak, az angolul beszélő többség rájuk tudott kényszeríteni egyfajta nyelvi homogenizációt. (Ismét tünetértékű, hogy helyesírás-ellenőrzőm a homogenizáció fogalmát sem hajlandó ismerni. – B.B.) Soha nem fogjuk megtudni, hogy önbecsülésüket és gyerekeikét mekkora sérülés érte.« Ma már, ha volna empátiánk hozzá, ismerhetnők. De nem részletezem. Sapienti sat.

A mostanság Európába érkező emigránsok nem szegények, és az európai píszí tragikusan félreértett fogalomrendszeréből fakadóan (az amerikai nem ugyanaz) korántsem annyira kiszolgáltatottak, mint az egykori – ez a szó itt már a mondat hangsúlyos eleme – amerikai bevándorlók. E pillanatban az arab államok középosztálya menekül Európába, mely az európai beszédmód terminusainak valóságos jelentését éppoly jóhiszeműen érti félre, mint ahogyan az integráció kezdeti fázisában mi, határon túli magyarok is félreérettük. Meg voltunk győződve róla, hogy Európa a szabadság paradicsoma (az utóbbi terminus keresztény és muszlim szájtartással is nagyjából ugyanazt jelenti.)

Csakhogy ez a bevándorló réteg, korántsem annyira elnéző és szelíd, mint mi voltunk (és helyzetünkből fakadóan jobbára ma is vagyunk). Ők még tényleg hisznek benne, hogy – legalábbis itt minálunk – szabadok.”