„Olyan hamis önértékelést és környezettel szembeni elvárásokat alakíthat ki bennük, melyek a továbbiakban az önmegvalósítás leküzdhetetlen akadályaivá válhatnak.

A gyerek a későbbiekben nem »haladni« fog, hanem versenyképtelenné válik. Természetesen elképzelhetőek olyan, manapság már antidemokratikusnak tekintett eljárások, melyek hosszabb távon valamiféle pozitív kiválasztódást favorizálhatnak. Ilyesmi akkor következhet be, ha bizonyos foglalkoztatási csoportok tagjai egymás közt házasodnak. Ez volt jellemző a középkori céhrendszerek tagjaira. Az ő esetükben a genetikai adottságok halmozódását a kulturális öröklődés folyamatai is erősítették. Ezekben a korokban azonban a család és nem az egyén állt a középpontban.

A modernitásban főként az individuumok számára megnyíló kemény versenyfeltételek teremthettek pozitív szelekciós nyomást. S ez a nyomás a közösségek szintjén is érvényesülhetett. A zsidók, az örmények, görögök és számos más kisebbségi csoport esetében a kimagasló egyéni és közösségi teljesítmények annak voltak köszönhetők, hogy a kisebbségi közösség tagjainak az érvényesüléshez huzamos időn át jobban kellett teljesíteniük, mint a többségi közösség tagjainak. Erre egy sajátos, a kisebbségi helyzetből fakadó adottság is kitűnő feltételeket teremtett. A kisebbségi ember ugyanis egyszerre kívülről és belülről is látja az őt körülvevő emberi világot. Természetesen csak akkor, ha a többségi kultúrába is beágyazódik, miközben saját kulturális identitását is sértetlenül megőrzi. A külső és belső nézőpont együttes érvényesítése jóval összetettebb és valóság közelibb látásmódot tesz lehetővé. A kisebbségi ember, kétnyelvűségéből is következően, jóval könnyebben felismeri az alternatívákat. Így aztán a problémamegoldásban is jelentős előnyökre tehet szert. Hogy mennyire így van, azt az is jelzi, hogy a kisebbségben élő görögök mindenfelé kimagasló teljesítményekre voltak képesek (a modern Románia is nagyrészt nekik köszönhető), de többségiként (azaz saját hazájukban) meglehetősen silány teljesítményt nyújtanak.

Mindebből az következne, hogy mi, romániai magyarok, ha képesek lennénk a helyzetünkből fakadó előnyöket kamatoztatni, hátrányaink dacára is sikerre lennénk ítélve. Kevés kivételtől eltekintve szemmel láthatóan nem vagyunk. A szelekciós előnyöket ugyanis épp a fentebb vázolt mentalitás rombolja le. A verseny – azaz a tisztességes szelekció – vállalása helyett gyakorta megpróbáljuk megkerülni a nehézségeket. Ez a stratégia pedig épp az ellentétes »eredményre« vezet, mint a gyakorta talán valóban méltánytalan versenyfeltételek tudatos vállalása vezethetne.”