A politikusoknak nem csak egyes intézkedésekről kell tárgyalniuk az eljövendő pártközi egyeztetéseken, hanem közösen ki kell dolgozniuk egy legalább közepes távú stratégiát, amelyet függetlenül a választások alakulásától, minden fél tiszteletben tart, s nem ad hoc módon vetnek ki vagy vonnak vissza adókat, illetékeket, illetve növelik vagy csökkentik azok szintjét.
„Láthatjuk, hogy miután júniustól 9 százalékra csökkent az élelmiszerek áfája, fellendült a húsipar, számottevően nőtt például a felvágottfogyasztás. A kiterjesztett áfacsökkentés pedig a gazdaság valamennyi szegmensének jót tenne, az emberek végre hozzáférhetnének olyan javakhoz, amelyekről ma csak álmodoznak, ezáltal által nőnének az ipari megrendelések, s felpörögne a gazdaság is – mondják az elemzők az egyik oldalon.
A másik oldal azonban azért kongatja a vészharangot, hogy a romániai üzemek nem tudnak eleget tenni a megnövekedett igénynek, így a fogyasztás az import termékek felé irányulna, tovább növelve a külkereskedelmi mérleg amúgy sem túl alacsony hiányát.
És itt érkezünk a kérdés második feléhez: a jelenlegi állapotok mellett lehet-e áfát csökkenteni? A hétvégén közölt derűlátó GDP-adatok tükrében könnyedén válaszolhatnánk ebben az esetben is igennel, csak kérdés, hogy meddig maradnak jók a mutatók.
Éppen ezért mi az üzletemberek szövetségével értünk egyet: a politikusoknak nem csak egyes intézkedésekről kell tárgyalniuk az eljövendő pártközi egyeztetéseken, hanem közösen ki kell dolgozniuk egy legalább közepes távú stratégiát, amelyet függetlenül a választások alakulásától, minden fél tiszteletben tart, s nem ad hoc módon vetnek ki vagy vonnak vissza adókat, illetékeket, illetve növelik vagy csökkentik azok szintjét."
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Merre tart a vihar? Hol volt szivárvány? Hol kattog a kanálistető? Honnan árad a bűz?

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”