„A Ponta-ősök Triesztből érkeztek Erdélybe, pontosan az Arad megyei Pécskára, és becsületes nevük Ponta helyett Ponte volt. Nem véletlenül választották ezt a helyet, hiszen az »osztrák-magyar uralkodó« kérésére érkeztek oda mint építőmesterek. Az »osztrák-magyar uralkodó” pedig azért hozatta oda őket, hogy megépítsék és kikövezzék a Pécska és Nagylak közötti utat.
A Ponta-ősök lám, mindenre gondoltak. Arra is – hogy mint Victor Ponta fogalmazott –: »hogyan teszi helyére a dolgokat a történelem százegynéhány év alatt. Lehet, hogy én leszek majd az, aki a Ponta-család által kikövezett utat autópályává szélesíti sőt, esetleg át is adja a forgalomnak« azt az autópályát, amely, »ha nem is pontosan Bukarestből, de legalább Temesvárról elvezet egészen Bécsig«.
Nos, egyelőre ennyit az építőmester Ponte-Pontáról.
Victor Ponta 2014-ben szeptemberében is beszélt őseiről, államfő-jelöltségi kampányának beindításakor, a bukaresti Nemzeti Arénában tartott nagygyűlésen. Ilyen alkalmakkor a román politikusok mindig szívesen hivatkoznak a történelemre, mindenekelőtt Erdély elcsatolására. A »nagy egyesülés« egyébként is mindig kéznél levő téma a románoknál, így várható volt, hogy Victor Ponta útkövező ősei most a »nagy egyesülésért« harcoltak.
Trieszti olasz ősökről ekkor természetesen már nem esett szó, ellenkezőleg, a miniszterelnök románnak vallotta magát, »mind minden más román, aki büszke országára«. Megtudhattuk, hogy nagyapja pap volt, aki megtanította unokáját az istenhitre. A csúcs pedig az volt, hogy Victor Ponta erdélyi dédnagyapja 1917-ben a románokkal együtt harcolt a nagy egyesülésért. Nyomdokain haladva pedig Victor Ponta »a nagy egyesülés századik évfordulóját megünneplő románok elnöke« szeretne lenni, akinek szándéka az, hogy »közösen megvalósítsák a Nagy Egyesülést«. Ezúttal természetesen nem Erdéllyel, hanem a Moldovai Köztársasággal kellene nagyegyesülni.
Ugyancsak 2014. szeptemberében, az Antena 3 műsorának meghívottjaként Victor Ponta már előkerített egy dossziét is (még nem a mostani, bűnvádi ügycsomót), amelyet egy ismerősétől – »még csak nem is barátjától« – kapott születésnapjára. Nos, ebben a pap nagypapa immár Ponta Gheorghe alezredessé változik. A közös csupán az bennük, hogy »az időtájt osztrák-magyar Erdélyben« születtek. A nagypapa most már az osztrák-magyar hadsereg tisztje volt, aki 1917-ben átment Romániába, felvette a román állampolgárságot, és a román hadsereg oldalán harcolt »karriertisztként«, majd a »nagy egyesülést« követően Bukarestbe költözött.”