Az EU nem azért bővítette határait, hogy később elkezdje szűkíteni területét. Nem azért fektet be, hogy majd ne profitáljon. Az, hogy az EU ad, csak látszat, mert amit egyik kezével ad, azt a másikkal többszörösen veszi vissza.
„Görögország annyiban hasonlít minden más országhoz, hogy ha a kormánya megpróbál spórolni, megbukik, és választanak helyette egy olyat, amelyik leígéri a csillagokat az égről. Most már csak az a kérdés, hogy előbb jönnek rá arra, hogy ez nem fenntartható pálya, mint hogy az EU elzárja a pénzcsapot vagy sem? Csakhogy az EU nem azért bővítette határait, hogy később elkezdje szűkíteni területét. Nem azért fektet be, hogy majd ne profitáljon. Az, hogy az EU ad, csak látszat, mert amit egyik kezével ad, azt a másikkal többszörösen veszi vissza.
Nagyon jól tudja azt is, hogy ha Görögország kívül kerül az euróövezeten, Oroszország és Amerika azonnal elkezd versengeni érte, hiszen katonai szempontból egy nagyon fontos térségnek számít. És mi lesz, ha más országok is rájönnek, hogy az EU-n kívül is van élet?
Ha Görögország kimarad az EU-ból, nagyon sokan veszik majd a vándorbotot, és áttelepülnek valamelyik EU-s országba. És ott csak nyerni fognak velük. Nem kell majd gyárakat hozzanak Kelet-Európába, hogy olcsó munkaerőt találjanak, helybe megy majd az olcsó munkaerő.
Az Európai Unió előre tervez, és megpróbál sakk-mattot adni az új tagországoknak. Itt az ideje, hogy mi is átlássunk a szitán, és — mint a görögök — elmeneküljünk a matt elől."
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Merre tart a vihar? Hol volt szivárvány? Hol kattog a kanálistető? Honnan árad a bűz?

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”