// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

Menekült a gőzmozdonyon

// HIRDETÉS

Miért gondoljuk azt, hogy ezek a bevándorlók ágrólszakadtak, semmihez nem értenek, most bújtak elő a homokból vagy pottyantak le a majomkenyérfáról? Mi történne, ha éppen néhány olyan altatóorvos lenne közöttük, amelyekből hiány van a csíkszeredai kórházban?

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2015. június 23., 09:08

„Elgondoltam, ha felépül a négy méter magas és 175 kilométer hosszú csodálatraméltó szögesdrót-kerítés Magyarország és Szerbia között, akkor a menekülők feltehetően Romániát is választhatják úticélként. És mit jelent ez? Románia húsz milliós lakosságának (tudom, hogy nincsen pontosan ennyi, de a kerek számokkal egyszerűbb számolni) be kell fogadnia ötvenezer menekültet. Azaz minden négyszáz romániai lakosra jut egy menekült, vagyis negyvenezer lakosú városom száz menekültnek kellene hogy helyet szorítson. Ez a társadalomtudományok mértéke szerint harminc család, ha úgy tetszik, egyetlen tömbház.

És ráadásul itt sem akarnak maradni! Mert akik az idők során maradtak – kezdetben görögök, albánok, macedónok, majd palesztinok, irániak, kínaiak, indiaik és mások –, azok magukkal hozták a bolgár kertészetet, az albán péksüteményeket, a török édességeket, a jó focit, a perzsa kereskedelmi érzékenységet, az ázsiai konyhát, a palesztin értelmességet és így tovább. Az Unióban munkát vállaló magyarok és románok is mindig visznek magukkal valamit: a tudásukat, a szakértelmüket, a munkaszeretetüket, a jobb élet iránti vágyukat, amiért majd keményen megdolgoznak.

Miért gondoljuk azt, hogy ezek a bevándorlók ágrólszakadtak, semmihez nem értenek, most bújtak elő a homokból vagy pottyantak le a majomkenyérfáról? Mi történne, ha éppen néhány olyan altatóorvos lenne közöttük, amelyekből hiány van a csíkszeredai kórházban?

A menekültek mindenekelőtt emberek. Ha úgy tetszik – embertársaink, akiket csak a szántszándékkal rájuk összpontosított kampány tol a közélet előterébe, és közel sem forgatják fel tetőtől talpig sem Magyarországot, sem Franciaországot, Olaszországot vagy Angliát.

Az emberiség már a föniciaikkal, a görögökkel, a rómaiakkal kezdődően, hogy másokról most ne beszéljek, kisebb-nagyobb csoportokban mindig mozgott ide vagy oda, és a legtöbbször nem háborús céllal. Úgy gondolom, amikor elül a hisztéria állapota, nagyon sokan fogják szégyellni magukat."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?