Ha a polgármester és a román többség vezette önkormányzat vette volna a fáradságot, és megpróbálja megszólítani a magyarokat, akár meg is lehetett volna az érvényességhez szükséges 30 százalékos részvétel.
„Az, hogy Jenei Imrét is bevetették az egyik kampányvideóban, nem sokat számított. A hivatalos kommunikáció mindvégig román nyelven zajlott, egyetlen magyar molinóra, plakátra vagy szórólapra sem futotta az adófizetők – köztük a magyarok – pénzéből finanszírozott, mintegy 850 ezer lejes, ablakon kidobott pénznek tekinthető kampányköltségvetésből.
Márpedig a mostani fiaskó is bebizonyította: a mintegy 200 ezres város 50 ezres magyar közössége nem megkerülhető tényező. Persze nem csupán rajtuk múlott a referendum sikere, hiszen ha a románok körében sikeresebb lett volna a mozgósítás, akkor a magyarok szavazatai nem osztottak és nem szoroztak volna.
Csakhogy amennyiben sikerül a magyarokat is megszólítani, és ugyanolyan arányban mentek volna el, mint a románok, akkor a váradi polgármester ma a kudarc beismerése helyett diadalmas nyilatkozatok sorozatát adhatná a sajtónak. De nem: ő inkább azt választotta, hogy semmibe veszi az őshonos magyar közösséget, és nem volt hajlandó magyarul is kampányolni, meg sem próbálta eloszlatni a magyarok aggodalmait.
Persze ezzel semmi »rendkívülit« nem tett, hiszen a váradi magyar közösség már megszokta, hogy ez a gyakorlat. Hiába virítanak ugyanis kétnyelvű feliratok több önkormányzati intézményben is, ha a magyar adófizetők pénzéből is fizetett hivatalnokok között nagyítóval kell keresni a magyarul tudó illetékeseket.
A mostani kudarc után két opció áll a polgármester előtt. Levonhatja a tanulságot, és a továbbiakban a magyar közösség jóindulatának elnyerése érdekében belefoghat az igazi, a polgárok közötti valós jogegyenlőséget eredményező kétnyelvűség megvalósításába. Vagy – ami olcsóbb – a magyarellenességre mindig vevő román sajtó segítségével kikiálthatja bűnbaknak a magyarokat, őket téve felelőssé a – szerinte – a város gazdasági fejlődését kerékbe törő referendumfiaskó miatt."
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…